nb1.hu

Békéscsabán is vállalnák az NB I-et, változik a keret

A tulajdonos és a vezetőedző is igazolásokat említett.

A Ferencvárost a Magyar Kupából búcsúztató Békéscsaba is megtartotta már az évzáró vacsoráját, az összejövetelen sok érdekesség elhangzott. A Békéscsaba 9. helyen áll a bajnokságban, 14 pontos hátrányban a második helyen álló Budafok mögött.
 
Szóba került többek között az is, hogy a gárdának voltak rövidzárlatai az ősszel, mely annak tulajdonítható, hogy nagyon fiatal a játékoskeret, és a jelek szerint továbbra is a saját nevelésű és fiatal játékosokban bíznak meg elsősorban.
 
 
A klubhonlap jelentése szerint például a többségi tulajdonos Barkász Sándor elmondta, „hogy több bátorságot, elszántságot és alázatot vár el a jövőben mindenkitől. Kifejtette, hogy a félelem a pályán nem vezethet sikerhez és csak megfelelő felkészültséggel, munkával és fegyelemmel lehet eredményt elérni a továbbiakban is, mert aki nem próbálja meg a lehetetlent, nem fogja elérni a lehetségest. Azt is kijelentette, ha a helyzet úgy adódik, akkor a vezetőség mindenben támogatni fogja a felfelé történő osztályváltást, de csak abban az esetben, ha a csapat legalább nyolcvan százalékát sikerül egyben tartani. Továbbra is a már korábban megkezdett út, azaz a saját nevelésű, fiatal és tehetséges labdarúgók beépítését és szerepeltetését tartja lehetségesnek a folytatásban is. A tavaszi célként az első hat hely valamelyikének megszerzését tűzte ki és ezzel kapcsolatban elmondta, hogy bár a realitásnak megfelelő elvárásokat támaszt a vezetőség a csapattal szemben, de ennél szerényebb cél meghatározása elkényelmesedéshez vagy ideje korán megelégedettséghez vezethet.”
 
Schindler Szabolcs vezetőedző, aki a nyáron Ajkáról tette át a székhelyét a Viharsarokba, szintén kijelentette, hogy lesznek változások a keretben, de további információkkal nem szolgált.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC