nb1.hu

Bemutatkozott a 17 éves – visszavágott a Budafok

Két új igazolásuk is először játszott.

 
Az NB II meglepetéscsapata, a Budafoki MTE, január 6-án kezdte meg a felkészülését a tavaszra és egy itthon töltött hét után, január 13-án utazott el a horvátországi edzőtáborba, ahol horvát, szlovén, szerb elsőosztályú illetve egy szlovén másodosztályú élcsapat elleni meccs is szerepel a programban.
 
Az első találkozót mindjárt az ellen a szlovén másodosztályban szereplő ND Gorica ellen vívta a Budafok, amely 2019 nyarán, ugyancsak barátságos találkozón, 3-0-ra verte a BMTE-t.
 
Fűthette tehát a revánsvágy a NB II második helyezettjét és a Budafok Ihrig-Farkas Sebestyén és Veszelinov Vladimir tizenegyesgóljaival 2-1-re győzött is ezúttal.
 
Először szerepelt piros-feketében a két új szerzemény, az egyaránt kölcsönben érkező Skribek Alen és Zsolnai Richárd, valamint a védelemben a 17 éves, saját nevelésű játékos, Venczel Zsolt.
 
A gárda vezetőedzője, Csizmadia Csaba a szezon előtti célként, az 1-10. pozíciót jelölte ki, de féltávnál már egyre több szó esik az NBI-be való jutásról, amit a Budafok tulajdonosa vállalna is, ha tavasszal is kitart csapata jó teljesítménye.
 
Csizmadia játékospályafutását tekintve nem csodálkozhatunk, hogy a BMTE jó szereplésének alapja a stabil védekezés, csak 17 gólt kaptak, ami a második legkevesebb az NB II mezőnyében.
 
A Budafok előnye 7 pont a harmadik Gyirmót előtt, de hatalmas tülekedés várható majd a feljutó helyekért, hiszen a megerősített Vasas és az 5. helyen telelő Győr sem mondott még le a feljutásról.
 
Az első tavaszi fordulóban a Budafok a Csákvárt fogadja, majd Budaörsre látogatnak Szabó Mátéék.
 
 
Felkészülési mérkőzés
Budafoki MTE-ND Gorica 2-1 (0-0)
 
Gólszerzőink: Ihrig-Farkas, Veszelinov (mindkettő tizenegyesből)
 
BMTE 1. félidő: Póser – Opavszky, Vaszicsku, Romic, Kirják – Soltész I., Filkor – Skribek, Kulcsár K., Szabó M. – Kovács D.
 
BMTE 2. félidő: Kovács Z. – Margitics, Venczel, Khiesz, Gohér – Veszelinov, Oláh B. – Ihrig-Farkas, Micsinai, Zsolnai – Horváth R.
 
Vezetőedző: Csizmadia Csaba

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC