nb1.hu

Bemutatta az új mezét a Vasas, megvan a DVTK csapatkapitánya

Szurkolói ankétot tartott a Budafok.

VASAS
Szurkolóink és klubunk közös projektje során született meg a végleges design.
 
A Vasas Futball Club idén ünnepli 110 éves fennállását, a jeles évforduló kapcsán klubunk új csapatmezben kezdi meg a 2021/22-es bajnoki szezont. Fontos kiemelnünk, hogy mindenképpen olyan egyedileg tervezett felszerelést szeretettünk volna létrehozni, melyre nem csupán a klub és a csapat, de a szurkolók és az egész Vasas-család büszke lehet.
 
Szem előtt tartottuk, hogy szurkolóink a Vasas labdarúgásának történelme során 12. játékosként álltak csapatunk mögött, a nehéz időkben sem fordultak el szeretett klubjuktól, ezért szerettük volna őket is bevonni a meztervezésébe. Tavasszal egyeztetésre invitáltuk a Vasas Szurkolói Klub és az Armata Rossoblu képviselőit, a Vasas-család közösségi oldalainak, csoportjainak meghatározó tagjait, a klub labdarúgásának korábbi szereplőit – egyaránt megszólítva ikonikus legendát és a fiatalabb generációt -, illetve olyan Vasas-szurkolók is jelen voltak, aki szakmájukból adódóan művészi oldalról is segítették a tervezés folyamatát. Szurkolóink javaslatainak és ötleteinek alapján klubunk marketingvezetője, Ádám Erik öntötte végleges formába az igényeket, mely során a szurkolók és a klub közös projektjében megszületett a Vasas FC 2021/22-es hazai meze.
 
Klubunk 110 éves évfordulójára nem csupán a csapat meze lett egyedileg tervezett, de – természetesen változtatás nélkül – címerünket is új köntösbe öltöztettük. A hagyományok és a klub múltja előtti tisztelet jegyében az idei mezen a címer alatt megjelenik a 110-es felirat és a dicsőséget szimbolizáló babérkoszorú. A címert játékosaink a szívük fölött fogják viselni, mely jelképesen is segíteni fogja csapatunkat az ellenfelek legyőzésében, az akadályok leküzdésében.
 
A megújulás és jövőbe tekintés jegyében a korábbi szőtt megjelenéssel ellentétben a legkorszerűbb nyomtatási technológiát a legmodernebb anyagokkal ötvöztük, melynek köszönhetően elképesztő 3D megjelenéssel egy rendkívül exkluzív, térhatású és dinamikus címert kaptunk. A Higcrest – 3D arculati termék világszerte kiemelkedő minőséget képvisel, többek között az Arsenal FC, a Liverpool FC, a Feyenoord, az SK Slavia Praha és a Tottenham Hotspur FC játékosai is ilyen címerrel ellátott mezben lépnek pályára. Az általunk választott csúcskategóriájú változatban a precíz részletességű, nagy felbontású grafikai ábrák lenyűgöző megjelenést kölcsönöznek. A dombornyomás segít megmutatni a részletgazdag kidolgozást, így a címer különböző elemei hangsúlyosabbá váltak, éppúgy, ahogyan klubunk célja kiemelkedni a másodosztály mezőnyéből, feljutva ezzel az élvonalba. A fényesen csillogó arany szín körbe öleli és egységessé teszi címerünket, szimbolizálva ezzel a szoros kapcsolatot és egységet a szurkolók, a klub és a csapat között.
 
A címer mellett mezünk kategóriájában is a legmagasabb minőségre törekedtünk. A Vasas FC 2021/2022-es hazai egyedi csapatmeze – a megfelelő szellőzés és az ideális mozgás érdekében – AEROREADY technológiával és egyedi szabással készült, viselete kényelmes. A piros-kék hosszanti csíkozásban a színek fölfelé halványodnak, mellyel az évek múlását szimbolizáltuk – a lefelé élénk színű és összefüggő sávok pedig a mindenkori egységet és erőt jelképezik. A V-alakú nyakrészen és az ujjak passzé részén megjelenik az arany szín, mely a gyártó névfeliratán és emblematikus három csíkján is szembetűnő, tisztelegve ezzel klubunk 110 éves hagyományai előtt.
 

DVTK
A bajnoki rajt előtt kapitányt választott a DVTK, a társak szavazatai alapján a mérkőzéseken Polgár Kristóf viseli a karszalagot, amikor pedig nincs a pályán, akkor Hegedűs János vagy Dejan Karan veszi át a feladatot.
 
– A demokrácia híve vagyok, nálam a csapat választja a kapitányt az általam megadott kritériumok alapján – tájékoztatott Kondás Elemér vezetőedző. – Mert a csapatkapitányra rengeteg feladat vár, nem csak a meccs előtt vezeti ki a társait a pályára. A legfontosabb, hogy összekötő kapocs legyen a csapat és a szakmai stáb között. Ezen kívül irányítani kell öltözőt, a mérkőzésen segíteni a társakat, és a játékvezetőkkel is megfelelő kontaktust kell kialakítani. Az is jó, ha az edzéseken rászól arra, aki nem megfelelően teljesít, és én támogatom is ebben. Kristóf messzemenően megfelel ezeknek a feltételeknek. De nem csak egy kapitányt választottunk, Hegedűs Jánossal és Dejan Karannal együtt mindhárman megfelelőek erre a pozícióra.
 
– Nagyon nagy megtiszteltetés és felelősség, hogy én viselhetem a DVTK csapatkapitányi karszalagját – reagált Polgár Kristóf a választás eredményére. – Nagy segítségemre lesz az ebből a szempontból is rendkívül rutinos Deki (Dejan Karan – a szerk.) és Jani (Hegedűs János – a szerk.), biztos vagyok benne, hogy hárman nagyon jól ellátjuk ezt a feladatot.
 
BUDAFOK
Klubunk csütörtök este megtartotta immár hagyományosnak mondható szurkolói ankétját.
 
A pozitív hangulatú, tartalmas beszélgetés során szóba kerültek többek közt a felkészülési időszak eseményei, a nyári átigazolások, az tovább építkezés folyamata, az új szakmai stáb munkája, valamint az új szezon célkitűzései.
 
"Az elmúlt hónapokban azért dolgoztunk, hogy ismét a budafoki labdarúgás hagyományaihoz és a BMTE nevéhez méltó csapat fusson ki a pályára" – mondta Jakab János tiszteletbeli elnök. "Bélteky Róbert személyesen ugyan nem tud itt lenni velünk, de a tulajdonos mindenben mellettünk áll és támogatja az egyesületet. A célunk az, hogy az első hat hely valamelyikén fejezzük be a bajnokságot."
 
Oláh Lóránt sportigazgató az ankéton hangsúlyozta, osztálytól függetlenül folytatódik az az építkezés, amely évekkel ezelőtt kezdődött klubunknál. Hozzátette: a változások ellenére optimista, mert stabil alapokra épül a csapat.
 
Boér Gábor elmondta: a felkészülés időszakára eltervezett munkát sikerült elvégezni és bár sok munka áll még előttünk, nem tévesztjük szem elöl az eredményesség fontosságát a 38 akadályból álló versenypályán. Vezetőedzőnk arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát Budafokon, egy széles mosoly kíséretében röviden válaszolt: nagyon jól!
 
Az ankéton három játékosunk, Kovács Dávid, Bese Balázs és Zuigéber Ákos is részt vett.
 
Csapatkapitányunk felidézte szerződéshosszabbításának körülményeit és az öltözőben betöltött szerepéről is mesélt. Bese Balázs arról beszélt, miként zajlik a munka új kapustársaival és Vezér Ádám kapusedzővel. Zuigéber Ákos pedig beavatta szurkolóinkat a szlovéniai edzőtábor kulisszatitkaiba és kijelentette: nagy örömmel tölti el, hogy az új idényt kölcsönben a BMTE-nél töltheti.
 
A kellemes nyáresti találkozó a közös fénykép elkészítésével zárult.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC