Bene Ferenc-interjú - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Bene Ferenc-interjú

Simon Zoltán - 2016. október 13. csütörtök 19:37
Dorog – Eddig tapasztalatairól beszélt a sportigazgató.

A Dorog honlapjának az interjúját változtatás nélkül közöljük.

 

„Már több mint 3 hónapja dolgozol számodra új szerepkörben, sportigazgatóként Dorogon. Hogy érzed magad? Jó döntés volt a felkérésre igent mondani?

Valóban egy új szerepkör számomra a sportigazgatói pozíció, de nagyon izgalmas. Amikor a Gyirmót FC-től eljöttem egy sikeres szezon után, az akkori lehetőségeim közül ezt ítéltem a legjobbnak. Ez az új munkakör olyan megbízatás, amit eddig még nem végeztem felnőtt csapatnál.  Diósgyőrben voltam már az utánpótlás csapatok szakmai igazgatója 1,5 évig, illetve amikor Vitelki Zoltán volt a vezetőedző a felnőtt csapatnál, akkor egy rövid ideig voltam szakmai vezető. Az a hitvallásom, hogy egy edző mindig örökké tanuljon és fontos volt, hogy ez a pozíció új tapasztalatok szerzésével párosuljon. Úgy gondolom, jó döntés volt elvállalnom ezt a munkát, hiszen a későbbi pályafutásom során is fogom tudni hasznosítani az itt szerzett ismereteket.  A kihívás mellett, a Dorogi FC elnökének személye is meggyőzött arról, hogy érdemes ideigazolnom. Egy profi gondolkodású, a klubot tudatosan építő, előrelátó üzletembert ismertem meg, akinek szívügye a dorogi labdarúgás.  Hogy hogy érzem magam? Jól érzem magam, hiszen ezalatt a majdnem 4 hónap alatt, nagyon sok ismerőssel találkoztam itt, akikkel jó kapcsolatom van még játékos koromból, illetve egy nagyon pozitív, labdarúgást kedvelő, a labdarúgásért tenni akaró közegbe kerültem.

 

Mennyire sikerült az NB I-ben, NB II-ben szerzett tapasztalataidat, bevált módszereidet bevezetni a klubnál? (Itt több mindenre gondolok: szervezeti felépítés, infrastruktúra, profi mentalitás, stb.)

A Dorogi FC több mint húsz éve szerepelt az NB II-ben, ezért hiányzott az a tapasztalat, szakmai ismeret, amely ennek a szintnek a hosszútávon való fenntartásához szükséges. Ez vonatkozik az egész rendszerre, szervezeti felépítésre, klubvezetésre, játékosokra és az egyesület dolgozóira egyaránt.  Azt tudni kell, hogy a klub óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt néhány évben, és a mostani feljutással, az előző 4 hónap alatt még látványosabban sikerült előrelépni. Itt arra gondolok, hogy kibővült a szakmai stáb, fejlesztettük az orvosi hátteret, infrastrukturális beruházásokat hajtottunk végre, regenerációs, rehabilitációs eszközöket vásároltunk és sorolhatnám. Célunk, hogy felnőjünk az NB II-es profi szinthez, hosszútávon kialakítsunk egy stabil NB II-s egyesületet, hogy a megye vezető klubja maradjon és országosan is elismert legyen.  Természetesen, amiben tudok, mindenben segítek, a legjobb tudásom szerint, de hozzá kell tennem, hogy nagyon sok, a munkáját kitűnően végző munkatársammal tesszük ezt naponta. Ezt úgy kell felfogni, mint egy érési folyamatot, aminek a klub még az elején, talán a közepén jár és hozzátenném, hogy jó úton. Ami az edzésmódszereket illeti, napi kapcsolatban vagyok Németh Szabolcs vezetőedzővel és folyamatosan egyeztetünk. Ismertettem vele azokat a szisztémákat, amiket edzői pályafutásom során használtam illetve azt a portugál edzésmódszert, amit én már 4 éve alkalmazok. Természetesen az edzésekbe és a csapat összeállításába nem szólok bele. Szabi továbbra is a saját módszereivel készül, viszont minden edzésen és mérkőzésen ott vagyok és segítem a munkáját a meglátásaimmal, de a végső döntés természetesen az övé. Úgy gondolom, így jól kiegészítjük egymást

 

A szezon elején nyilatkoztad, hogy feladatkörödhöz tartozik majd a játékos megfigyelés, szakmai tanácsadás, mérkőzéselemzés. E mellett, nem hiányzik néha az edzősködés, az edzések hangulata?

Alapjába véve én edzőnek tartom magam és hozzám legközelebb a vezetőedzői vagy pályaedzői feladatkör áll, ezt nem tagadom. Edzőként tudok gondolkodni, viszont most kívülről, egy más perspektívából látom az edzéseket, mérkőzéseket. Ez egy újfajta tapasztalatszerzés számomra egyrészt, másrészt így kívülállóként tudom segíteni a vezetőedzőt meglátásaimmal. Ha az érzéseimre gondolok, akkor jól érzem magam a mostani szerepkörben, de elsődleges edzőnek tartom magam.  Ez most egy olyan kihívás, aminek meg kell felelni. Ha eljön annak az ideje, hogy valamelyik klubnál látnak bennem fantáziát trénerként, akkor az majd egy új élethelyzet lesz. Nem tagadom, hogy szeretnék még edzőként dolgozni, de most ezt a kihívást kell megoldanom, mert idesodort az élet és igyekszem megfelelni.

 

Hogyan értékelnéd a felnőtt csapat eddigi szereplését? Gondolom a tervek szerint alakul, mivel egy újonc gárdától nagyszerű eredmény, hogy a középmezőnyhöz tartozik?

A Dorog jelenlegi helyezése a tabellán teljesen reális. Ha az eddigi szereplésünket nézzük, akkor maximálisan elégedett lehet mindenki a klubnál. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy rendkívül sűrű és kiegyenlített a mezőny, gyakorlatilag a 20 csapatos mezőnyből nagyjából 16 csapat szinte egyforma, ezért ezeknek az együtteseknek az egymás elleni eredményei nagyon hektikusak illetve kettőzött jelentőséggel is bírnak. Lehetne akár 5-6 ponttal több is a csapatnak, de ugyanennyivel kevesebb is. Voltak bravúros eredményeink, különösen pozitívumként értékelem, hogy a közvetlen riválisaink ellen, a Vác kivételével, sikeresek voltunk hazai pályán.  Úgy gondolom, hogy dicséret illeti a játékosokat és a szakmai stábot, és az eddig nyújtott teljesítmény bizonyíték arra, hogy van potenciál a csapatban.  Különösen kiemelném, hogy a csapat játéka, teljesítménye, minőségi fejlődése pozitív irányt mutat, hétről-hétre jobbak. A játékosoknak elsősorban rutint kell szerezniük, azoknak is, akik régen, vagy még nem is játszottak az NB II-ben, és azoknak is, akik már futballoztak NB I-ben vagy NB II-ben, de meccshiánnyal küszködnek. Én azt látom, hogy leginkább tavaszra állhat össze ez a csapat, ha minden optimálisan alakul. Addigra lesz annyi mérkőzés szám a játékosokban, hogy még eredményesebbek legyenek. Féléves, NB II-es rutinnal a hátuk mögött, azok a mérkőzések, amelyek egy gólos vereséggel zárultak az őszi szezonban, addigra már döntetlennel végződhetnek, vagy még jobb eredménnyel alakulhatnak.

 

 

A következő 1-1,5 hónap nem lesz egy könnyű sétagalopp, hiszen volt NB I-es csapatok, illetve az első osztályba feljutni akaró együttesek (Szolnok, Puskás Akadémia, Kisvárda, Sopron, Békéscsaba) ellen kell helyt állni. Mit gondolsz, hogyan lehet ezt a nehéz sorozatot eredményesen teljesíteni?

Az edzéseken minden játékosnak, beleértve azokat is, akik kevesebb szerepet kaptak, fanatikusan, rendkívül nagy alázattal és maximális intenzitással kell edzeniük.  Amelyik labdarúgó nem nyújt 100 %-ot az edzéseken, és ebbe beletartozik a koncentráció is, azok vagy lemaradnak, vagy nem fognak úgy fejlődni. A sikeres szerepléshez a keret összes tagjára szükség lesz, hiszen sorozatmérkőzések jönnek, és semmiképpen sem lehet ezt a fél szezont illetve a teljes szezont sem tizenegy-két játékossal lehozni.  A csapat összeállítását a vezetőedző az aktuális forma, illetve a taktikai elképzelés alapján végzi és a sorozatmeccsek miatt bejöhetnek sárga lapos eltiltások vagy sérülések. Ebben az esetben a kieső játékost pótolni kell lehetőleg ugyanolyan képességű és játéktudású futballistával. Akik eddig kevesebbet játszottak, akár főszereplővé is előléphetnek a másodhegedűs pozícióból. Úgy gondolom, azok a csapatok fognak jobban szerepelni, akiknek a kispadja erősebb, ezért is emeltem ki, hogy a keret minden tagjára szükség lesz. Ezen kívül fontos lesz, hogy türelmes legyen mindenki, a közönség, a játékosok is magukkal és egymással szemben és a szakmai stáb is, mert a papíron erősebb csapatokkal szemben csak akkor lehetünk eredményesek, ha mindenki odateszi magát és koncentráltan játszik. Továbbá kiemelném, hogy egy rendkívül összetartó, egymásért küzdő társaságnak kell mindig a pályára lépnie.  Még annyit hozzátennék, a játékosoknak is üzenve, hogy a legpozitívabb meglepetés az volt a 4 hónap alatt számomra, hogy mennyi jó futballistával találkoztam itt Dorogon. Azt hittem, hogy kevésbé képzett és minőségi játékosok alkotják a Dorogi FC keretét és igazából az egység és az agresszivitás fog dominálni, de én azt látom, hogy igenis ez egy futballozni tudó csapat. Jó néhány olyan minőségi játékos van a keretben, nem utolsósorban az új igazolásainknak is köszönhetően, akik, ha a fejlődésük töretlen, akár az NB I-ben is tudnak játszani 1-2 év múlva.

 

Hol szeretnéd látni a tabellán a Dorogi FC-t az őszi szezon- és az év végén?

Az előző gondolatmenetet befejezve, amit én látok, hogy igenis vannak minőségi játékosok a csapatnál, tehát a futballtudás megvan. Ugyanakkor, ha ez csapategységben is megnyilvánul és párosul egy olyanfajta agresszivitással, amit megkövetel az NB II, akkor előrébb is léphetünk a tabellán. Természetesen van még hiányérzetem a csapategységet, az agresszivitást és a győzni akarást tekintve. Ebben kell még javulnunk, bár az előző mérkőzéseken már láttam fejlődést. Ez a legfontosabb feladata most a vezetőedzőnek és a szakmai stábnak. Sokszor inkább pszichológusnak kell lennie az edzőnek, mint labdarúgó szakembernek ahhoz, hogy a játékosok egészséges önbizalommal, győzni akarással menjenek ki a gyepszőnyegre. Összegezve, a reális pozíciónk a tabellán a 6. helytől a 16. helyig terjedhet, mivel nagyon kiegyenlített a mezőny. A kettő között van a realitás. Annak nagyon örülnék, ha az év végén a helyezésünk egy számjegyű lenne.

 

Utánpótlás csapataink nagyon jól szerepelnek a korosztályos bajnokságokban? Mennyi időt tudsz velük foglalkozni (UP edzőkkel, gyerekekkel)?

Az én pozícióm kizárólag a felnőtt csapatra vonatkozik. Nekem 0-24 óráig az a feladatom, hogy a felnőtt csapattal foglalkozzak, ill. a nagy csapatot érintően a klub felépítését segítsem, akár infrastrukturális, akár személyi és egyéb javaslatokkal. Úgy gondolom, sokat sikerült már előrelépnünk, de ez elsősorban nem nekem, hanem az Elnök Úrnak köszönhető, aki megteremti a feltételeket a klub működéséhez. Nekem az a feladatom, hogy ha korlátlanok lennének a lehetőségeink, akkor mit tennék a klub fejlődéséért, és ő eldönti, hogy a költségvetés mit bír el. Konkrétan a kérdésre válaszolva, az utánpótlás (továbbá: UP) edzések, mérkőzések megtekintésére nincs lehetőségem az elfoglaltságaim miatt, de ha a vezetőedző - aki az UP szakmai munkájáért is felel - kikéri a véleményem, szívesen megosztom vele. Volt már olyan eset, hogy az UP-ban foglalkoztatott edző kolléga kikérte a véleményem. Azt ígérem, hogy amennyiben a segítségemet kérik az UP edzők, akkor a jövőben is állok a rendelkezésükre. Az az alapelvem, hogy edző élete végéig tanuljon. Én is szeretek tapasztaltabb trénerekkel beszélgetni, akiktől tanulhatok.

 

Végül, mit üzensz, a szurkolói ankéton az általad említett „nem hírhedt, hanem híres” dorogi szurkolóknak?

Már az első mérkőzésünkön kiderült, hogy rendkívül befogadó, pozitív és labdarúgóbarát a dorogi szurkolósereg és én ezt ezúton is nagyon köszönöm. Kevés rosszalló, negatív bekiabálást hallok meccs közben, elsősorban buzdítják a csapatot és erre nagyon nagy szüksége van a játékosoknak, hiszen egy negatív közeg nagyon le tudná rombolni a teljesítményüket.  Arra kérek mindenkit, hogy legyenek türelmesek a csapattal, hiszen a szurkolókkal együtt tud a klub felemelkedni, fejlődni. Ha a drukkereink ugyanolyan fanatikusan segítik, buzdítják a csapatot, mint eddig, akkor a srácok ezt meg fogják hálálni.  A nézőszám az NB II-es átlagot jóval meghaladja és még növelhető is, ezért üzenem a régió kisebb csapatainak a szurkolóinak, játékosainak, de mondhatom országosan a futballt kedvelőinek, hogy jöjjenek el a Dorog mérkőzéseire, mert érdemes. Olyan hangulata van, mint egy angol alacsonyabb osztályú meccsnek. Ezért azt gondolom, hogy ha meg tudunk ragadni hosszútávon az NB II-ben, akkor megérdemelne a város egy modern stadiont. Remélem, a közeljövőben ez meg is valósulhat. Összefoglalva azt kérem, hogy továbbra is lelkesen buzdítsák a csapatot, minél többen jöjjenek ki a mérkőzésekre és közösen tegyünk azért, hogy a Dorogi FC - egyelőre még csak NB II-es szinten - üde színfoltja legyen a magyar labdarúgásnak.”

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 04. 01. 11:09

Bulgária-Magyarország: újabb információk a jegyekről

Tájékoztatást adott az MLSZ.
2020. 04. 01. 10:29

Rajzfilmben szerepel Puskás Ferenc

Képernyőn a leghíresebb magyar.
2020. 04. 01. 09:56

Kádár Kínában: kisebb változás állt be

Elsőként indulhat újra egy bajnokság.
2020. 04. 01. 09:08

Szurkolók szavaztak a Bundesligáról

Folytatás vagy felfüggesztés?
2020. 04. 01. 09:41

ETO: Lovrencsics a másik

Rövid összefoglaló az eddigi fejleményekről.
2020. 03. 31. 18:18

MTK: fizetéscsökkentés!

A játékosok is beleegyeztek a kényszerű döntésbe - hivatalos közlemény.
2020. 03. 31. 17:17

Megmozdulnak a Fenegyerekek

Az áldozatokat hozókért.
2020. 03. 31. 15:10

A KTE legjobb NB I-es meccse: lemosták a bajnokot – videó

7 gólt volt a mérkőzésen - Horváth Ferenc értékelt.
2020. 04. 01. 08:36

93 éves lenne Puskás Ferenc

Egy rekordot még mindig tart a magyar válogatottban.
2020. 04. 01. 07:19

Óriási molinóval üzentek a megye I-es klub ultrái - fotók

"2020 legfontosabb meccsét ti vívjátok!"
2020. 03. 31. 14:36

8 évvel ezelőtti szintre eshetnek vissza a focisták fizetései

Újabb információk az ETO-tól.
2020. 03. 31. 13:24

Nyíregyháza: segítenek a szurkolók

Várják azokat, akik csatlakozni szeretnének.
2020. 03. 31. 09:44

Kávézóban dőlt el az addig Hollandiában dolgozó edző sorsa

Csak az éllovas jobb náluk ebben az összevetésben is.
2020. 03. 30. 16:49

Eger: önkéntes munka az otthoni készülés mellett

Szívesen segít a csapatkapitány.
2020. 03. 31. 21:36

Koronavírus: Király Gábor is beszállt a harcba - fotók

Alapítványával nyújt nagy segítséget.
2020. 03. 31. 20:38

DVTK: áldozat a játékosoktól

Hivatalos bejelentés.
2020. 03. 31. 20:18

Ismét eltolták a Bundesliga újraindulásának időpontját

Hivatalos bejelentés.
2020. 03. 31. 20:02

Bódog Tamást elszakította családjától a koronavírus

Egy szállodában igyekszik átvészelni a nehéz időszakot.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest59
2Budafoki MTE54
3Vasas FC47
4Aqvital FC Csákvár43
5BFC Siófok42
6WKW ETO FC Győr41
7Gyirmót FC Győr38
8FC Ajka35
9Soroksár SC35
10Budaörs34
11Szeged-Csanád Grosics Akadémia34
12Nyíregyháza Spartacus FC33
13Dorogi FC33
14Kazincbarcika33
15Békéscsaba 1919 Előre32
16Szolnoki MÁV FC32
17Szombathelyi Haladás30
18Duna Aszfalt TLC26
19Vác FC12
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!