nb1.hu

„Bízom abban, hogy a vb-selejtezőkön már ott lehetek"

Felcsút – A Puskás Akadémia talán legnagyobb tehetsége nyilatkozott.

„Komoly rutinnal rendelkező játékosok között nagy dolognak tartom azt is, hogy 19 évesen idáig eljutottam. Nem esett rosszul a döntés, nincs ezzel semmi probléma. A beszélgetésünk során a szövetségi kapitány elmondott sok érdekes dolgot a jövővel kapcsolatban, izgatottan várom az Európa-bajnokság utáni időszakot" – nyilatkozott Sallai Roland a puskasakademia.hu-nak az utolsó keretszűkítést követően. A Puskás Akadémia FC saját nevelésű játékosa ezúttal a feol.hu-nak válaszolt.

 

„Nem vagyok elkeseredve, csak titkon reménykedhettem abban, hogy ott lehetek Franciaországban. A fiúk sikereinek nagyon örülök, mert ez felértékeli a magyar labdarúgást és egyúttal a játékosainkat is. Rendkívül nagy fölényben játszottunk az izlandiak és az osztrákok ellen is. De csak részint meglepetés, másrészt viszont számítottam rá, hiszen ott voltam közöttük, és bátran kijelenthetem, hogy ez egy nagyon jó társaság, igazi csapat. Ekkora fölényre tényleg nem számítottam. Én is büszke vagyok, és szurkolok nekik, hogy a legjobb tizenhat közé jussanak. Mindig azért dolgoztam, hogy válogatott legyek, elvégre egy játékosnak ez a csúcs. Nekem ez szerencsére korán megadatott, de nem szeretnék megállni egy válogatottságnál. Csak az lebeg a szemem előtt, hogy mindig ott lehessek, alapemberré szeretnék válni. Nagyon bízom abban, hogy a vb-selejtezőkön már ott lehetek, és bizonyíthatom, ilyen fiatalon is lehet rám számítani” – összegzett Sallai Roland a feol.hu-nak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC