nb1.hu

Biztató jelek a Diósgyőr elleni meccs előtt

Jobb rálátás a minőségre.

Nagyon fontos és elképesztően nehéz mérkőzés vár a Budaörsre a következő fordulóban. Gabala Krisztián csapata ugyanis a feljutásért harcoló és egyre jobban, illetve eredményesebben szereplő DVTK vendége lesz vasárnap.
 
A harmadik DVTK legutóbbi 4 bajnokiját megnyerte, míg a Budaörs a legutóbbi 4 mecccsén rapszodikusan szerepelt. Ikszelt otthon a Szentlőrinccel, majd Budafokon is, majd idegenben győzte le a Soroksárt, majd kapott ki otthon az Ajkától.
 
A Budaörs jelenleg a 16. helyen áll a táblázaton, 15 szerzett ponttal, 4 pontra a kieső helytől.
 
Gabala Krisztián idény közben lett kinevezve vezetőedzőnek, azaz még ismerkedik a csapatával, ezért is volt az ő számára is fontos, hogy a bajnoki szünetben NB I-es gárda, méghozzá a Kispest ellen tudtak edzőmeccset játszani, amin 1-0-s vereséget szenvedtek.
 
És azt, hogy tényleg fontos volt a felkészülési találkozó, Gabala értékelése adja vissza a leginkább:
 
„A mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket a hátralévő őszi fordulókra. Végre kellő játékpercet tudtam biztosítani mindenki számára, ennek köszönhetően pedig nagyobb rálátásom nyílt a keret játékminőségére. Biztató jeleket láttam, amiből sokat profitálhatunk a későbbiekben.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC