Boér a ZTE ellen térne vissza a helyes útra - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Boér a ZTE ellen térne vissza a helyes útra

NB2.hu - 2017. May 02. Tuesday 17:13
Békéscsaba - Csató Sándor visszatér Békéscsabára.

Hétközi fordulóval folytatódik a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának tavaszi felvonása, amikor a Békéscsaba 1912 Előre 2017. Szerdán 18:00 órától fogadja a Zalaegerszeg csapatát a Kórház utcai Stadionban – számolt be róla az 1912elore.hu.

 

Mindkét együttes vereséggel a háta mögött várhatja a 33. fordulót, amikor már csak 6 mérkőzés maradt az idei szezonból. A hétvégi eredmények függvényében túl sokat nem változott a tabella, hiszen a második feljutó helyre ácsingózó négy csapat (Kisvárda, Balmazújváros, Soroksár, Békéscsaba) egymással szembeni különbsége legtöbb 3 pontnyi, azaz egy mérkőzésnyi. Az első helyet birtokló Puskás Akadémia osztályváltása nagy valószínűséggel már borítékolható, hiszen a második helyezettel (Kisvárda) szemben is hat pont előnyre tettek szert.

 

Nézzük mit várnak az összecsapástól az edzők:

 

Boér Gábor: – Újra egy nehezebb helyzetben lévő csapat érkezik hozzánk valahogy mostanában mindig így hozza a sors, hogy egy-egy rosszabb szériát produkáló alakulattal találkozunk. Ez egyrészről nyilván veszélyes, hiszen szeretnének kilábalni a hullámvölgyből és ennek példája talán a Vácon is látszott, hogy mentálisan fölénk tudtak kerekedni. Természetesen szóvá is tettem az öltőzőben és beszélgettünk róla, mivel azt ígértem és azt próbáltam a játékosokba sulykolni, hogy ebben senki nem nőhet fölénk. Remélem, hogy ez csak egy kisiklás volt és visszatalálunk a helyes útra. Ezen dolgoztunk az utóbbi két napban és főképp a mentális részt próbáltuk erősíteni.

 

– Nyilván ezt nem győzöm elégszer elmondani, hiszen nem vagyok hajlandó napirendre térni a dolog felett  az igazsághoz tartozik, hogy nagyon rossz pályán, hangulattalan körülmények között játszottunk Dunaújvárosban. Szerencsére a Kórház utcában ilyen nem fordulhat elő, hiszen kiválóan előkészített stadionban, megfelelő körülmények között és szurkolóink hathatós támogatása mellett tudunk majd pályára lépni, ez a része tehát egészen biztosan rendben lesz a dolognak. Következő ellenfelünket fiatal, dinamikus játékosok alkotják akik eddig rossz passzban voltak. Ebből azonban nem szabad kiindulni, mert biztosan ki szeretnének mászni a gödörből és ezért mindent el is fognak követni.

 

Lucsánszky szerint nincs gödörben a Soroksár - NB2.hu

Lucsánszky szerint nincs gödörben a Soroksár

 

– Célunk, hogy mi uraljuk a mérkőzést, újra a megfelelő dinamikát és támadójátékot produkáljuk és bízom benne, hogy sikerül megnyernünk a mérkőzést és ismét elindítani egy sikeres fejezetet. Közeledik a bajnokság vége, nincs több lehetőség a hibázásra és amennyiben el szeretnénk érni célunkat, akkor mindent meg kell tennünk ezért. Eltiltottunk nincs, kisebb sérülésekkel azonban bajlódnak néhányan, de remélem ezeket holnapig sikerül orvosolni. Szélpál Norbert gerince rakoncántlankodik, így felépülése várhatóan több időt vesz majd igénybe.

 

Csató Sándor:  A hétvégi vereség ellenére is egy jó formában lévő Békéscsabához látogatunk, akik az utóbbi időben magukra találtak és minden esélyük megvan a feljutásra is. Épp ezért rendkívül nehéz meccsre számítunk. Zsínórban 4 vereségen vagyunk túl, de bízunk benne, hogy magunkra találunk és óriási akarattal, koncentrációval sikerül pontot, esetleg pontokat szereznünk a Viharsarokban.

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 05. 27. 22:40

Szoboszlai Spanyolországba igazol? Reagált az ügynöke

Határozott válasz.
2022. 05. 27. 22:02

Mezőkövesd: jelentős változások lehetnek a keretben - reakció

Neveket nem mondhatott Supka Attila.
2022. 05. 27. 21:31

Az NB I-ben maradhat a Gyirmót gólvágója

A szakmai igazgató nyilatkozott a helyzetéről.
2022. 05. 27. 20:00

Klubot válthat nyáron Sallai Roland? - reakció

Fontos dologra világított rá.
2022. 05. 27. 19:05

Távozók a Gyirmótnál, kérdéses Priskin jövője

Nyilatkozott a Szeged új edzője.
2022. 05. 27. 15:36

Varga Roland és Dzsudzsák Balázs volt klubja ellen meccsel a Haladás

Elkészült a szombathelyiek nyári felkészülési programja.
2022. 05. 27. 20:32

16 éves tehetséget vet be a Loki legendája - reakció

Szimpatikus gesztusról is beszélt.
2022. 05. 27. 16:03

Győzelmi reményekkel utazik Jászberénybe a DVTK tartalék csapata - reakció

Elárulta várakozásait a vezetőedző.
2022. 05. 27. 19:36

A Vidi is nézhette az FTC kiszemeltjét

Sok csapat érdeklődését felkeltette.
2022. 05. 27. 18:16

Meglepetés: külföldit figyel a Vasas?

Az alapelv betartható maradhatna.
2022. 05. 27. 15:35

4 év után távozik a DVTK védője

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 27. 12:23

Hétszeres kettes fogathajtó világbajnok fogadta a Budafokot

Évzáró rendezvényt tartottak.
2022. 05. 27. 12:56

Apja ellen debütálhatott a fiatal tehetség

Nem esett gól a mérkőzésen.
2022. 05. 26. 18:31

Nem csak az ősi rivális kiütése miatt lehet elégedett a győri edző

Érthető, hogy grartulált.
2022. 05. 27. 17:49

Újpest: a Honvédtól és a Lokitól is érkezhet játékos?

Az egyik kiszemelt 5 meccsen szerepelt a magyar válogatottban.
2022. 05. 27. 17:18

Magyar válogatott: újabb játékosok érkeztek - reakciók

Az MLSZ adott helyzetjelentést.
2022. 05. 27. 16:45

Új csapatban folytatja a Vidi egykori kulcsembere

A közösségi oldalán köszönt el.
2022. 05. 27. 15:27

Eb-selejtező: két idegenbeli meccs vár Gera Zoltánékra

Mentálisan egy szinten.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC85
2Kecskeméti TE HUFBAU77
3DVTK72
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia66
5BFC Siófok59
6Szombathelyi Haladás57
7WKW ETO FC Győr56
8Soroksár SC52
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC48
12Aqvital FC Csákvár43
13Tiszakécskei LC42
14Budafoki MTE42
15Békéscsaba 1912 Előre42
16Szentlőrinc42
17Dorogi FC41
18Szolnoki MÁV FC38
19Budaörs38
20III. Ker. TVE37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!