Bognár György csapata ötöt vágott, Kis Károly visszatért - eredmények - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Bognár György csapata ötöt vágott, Kis Károly visszatért - eredmények

Bíró Ádám - 2020. január 16. csütörtök 11:34
Gólt szerzett az Ajka új szerzeménye.
Kép forrása: budaorssc/facebook
Lejátszotta második edzőmérkőzését is az NB II-ben szereplő Budaörs csapata a törökországi edzőtáborában. A német harmadosztályban szereplő FC Viktoria Köln együttesétől elszenvedett 6-1 után, tegnap a bolgár másodosztály hetedik helyén álló FC Hebar ellen lépett pályára Bognár György csapata. Bár nem indult jól a találkozó a Budaörs számára, hiszen az ellenfél már a 10. percben megszerezte a vezetést, nem kellett hét játékperc sem és már a magyar csapatnál volt az előny: előbb Molnár Tibor egyenlített negyedóra után, majd két perccel később Megydes (aki az első találkozón csapata becsületgólját szerezte) találatával már a BSC vezetett. A második félidőben Molnár Tibor duplázott, majd Halácsi talált be, ezt követően viszont újra a bolgárok következtek, kétszer is sikerrel fejeztek be egy-egy akciót, de az utolsó szó Molnár Bencéé és a Budaörsé volt, beállítva ezzel az 5:3-as végeredményt.
 
A Merkantil Bank liga 15. helyezettje, az FC Ajka is lejátszotta első idei tesztmeccsét. Szerda délután az NB III-ban szereplő VLS Veszprémet fogadta és verte meg magabiztosan 2-0-ra. Az ajkai csapatnál a három új szerzemény közül kettő a kezdőcsapatban kapott helyet. Tar Zsolt a védelemben, Zamostny Balázs pedig a csatársorban bizonyíthatott új alakulatában, utóbbi gólt is szerzett. A betegség után a kispadra visszatérő Kis Károly, a harmadik új igazolást, Tóth Gergelyt csereként küldte pályára. Az FC Ajka az első félidőben játszott jobban, a két gól mellett több helyzetet is kidolgoztak a hazaiak. A 15. percben Horváth Péter beadása után Csizmadia nyolc méterről fejelt a kapuba, nem sokkal később egy szöglet utáni kavarodásra pedig Zamostny eszmélt a leggyorsabban és helyezett közelről a kapuba.
 

Élő közvetítés az átigazolásokról - Priskin a másodosztályban folytatja - NB1.hu

 

Kis Károly (FC Ajka): – Szervezetten védekező ellenféllel játszottunk. Az első félidőben több szép akciót is vezettünk, a szünet után kevesebb lehetőségünk volt, ezekkel nem is tudtunk élni.
 
Pető Tamás (VLS Veszprém): – Célját elérte a mérkőzés, játszottunk egy jót. Sok sikert kívánok az Ajkának a bajnoksághoz.
 
A Debrecen után újabb erős csapattal mérte össze erejét Lengyel Roland vezetőedző csapata, a Nyíregyháza. A piros-kékek második felkészülési mérkőzésükön a szlovák II. ligában szereplő, több légióssal felálló Kassa volt. Jól kezdett a Szpari, helyzeteket dolgozott ki, a felsőlécet is eltalálta, majd tizenegyeshez jutott, Gyurján azonban fölé durrantotta azt, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok. A második játékrészben már a vendégek is többször veszélyeztettek, de gól a ebben a félidőben sem született, 0-0-nal ért tehát véget a meccs.
 
Lengyel Roland vezetőedző (Nyíregyháza): - Elégedett vagyok a látottakkal, az első félidőben több nagy helyzetet is kidolgoztunk, megszerezhettük volna a vezetést. A második játékrészben az első 20 perc nem tetszett, a végén viszont ismét voltak lehetőségeink. 
 

Felkészülési mérkőzések: 

Budaörsi SC - FC Hebar:  5-3
 
Budaörs: Tóth G. (Kovács P.) – Menyhárt, Gyurácz (Bertalan), Forgács, Majer, Medgyes (Váradi), Zsidai (Fehér-Kaplár), Molnár T. (Nagy D.), Stieber (Halácsi), Pethő (Bakos, Tóth R.), Molnár Cs. (Molnár B.)
A BSC gólszerzői: Molnár T. (2), Medgyes, Halácsi, Molnár B.
 
 
FC Ajka-VLS Veszprém 2-0 (2-0)
 
Ajka, 100 néző. V.: Gál
FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler, Tar, Horváth P. – Nagy I., Csizmadia, Kenderes, Illés – Zamostny, Oláh. Csereként lépett pályára: Bognár (kapus), Nagy E., Csaba, Nagy B., Tóth, Lengyel, Stoiacovici, Soltész, Nagy K., Lakatos. Vezetőedző: Kis Károly
VLS Veszprém: Deczki – Gulyás, Dobsa, Kiliti, Falusi – Somogyi, Vas, Lőrincz, Gálfi – Molnár, Major. Csereként pályára lépett: Ruzsik (kapus), Markó, Felber, Sárossy, Nagy R., Rédling, Kovács Á. Vezetőedző: Pető Tamás.
 
 
Nyíregyháza Spartacus – FC Kosice 0-0
 
1.félidő
Nyíregyháza: Fadgyas (Ásványi 30.)– Matyi, Talabér, Végső, Csilus, Patvaros, Papp, Ötvös, Sinanovic, Gyurján, Hornyák
2. félidő
Nyíregyháza: Ásványi (Nagy M. 60.) - Svedyuk, Fodor, Pejovic, Bálint (Magyar 72.), Szekszárdi, Tóth Á., Forgács, Kártik, Starosta (Boda 72.), Szokolai
vezetőedző: Lengyel Roland

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 02. 23. 14:59

Kisvárda-DVTK: Bódog szerint erre a meccsre lehet építeni - reakciók, videók

Feczkóék igazi nagybetűs csapat voltak.
2020. 02. 23. 13:58

Paks-DVSC: nem bírtak a visszatérő Bödével - reakciók, videók

Már csak egy pont a különbség a két csapat között.
2020. 02. 23. 13:09

A "szomszédban" folytatja Halmosi

Nem tartott sokáig a visszavonulása.
2020. 02. 23. 12:47

Az újabb vereség után nem sokban bízhatnak Kaposvárott - reakciók, videó

Hihetetlen sorozat előtt a Rákóczi.
2020. 02. 23. 07:17

Ajkán a listavezető, Lipcseiéknél a Budafok - PROGRAM

Újabb lépést tehet a Vasas a feljutás felé.
2020. 02. 22. 17:22

Győr-Szeged: motiváló erő, hogy adja a tv a meccset

Meglepetésre készülnek a vendégek.
2020. 02. 23. 13:25

Cegléd: visszatért a korábbi játékos

Hivatalos bejelentés.
2020. 02. 23. 07:47

Cegléd: az átigazolási időszak hajrájában erősítettek

Hivatalos bejelentés.
2020. 02. 23. 11:51

Vidi-ZTE: Carillo külön foglalkozott Nikoliccsal - reakciók, videók

Márton Gábor tíz emberrel sem adta fel a reményt.
2020. 02. 23. 10:14

Kövesd-Fradi: Rebrov szerint akár jót is tehet egy ilyen vereség - reakció

Most kell felébrednie a csapatnak.
2020. 02. 22. 13:59

Elárulta az NB I-be vezető út (?) titkát a Budafok középpályása

Egészen furcsa dolog történt velük a legutóbbi bajnokin.
2020. 02. 22. 09:27

Tovább menetel a Remili vezette Siófok? - ELŐZETES

Soroksárra látogat a Budafok.
2020. 02. 22. 17:26

Pécs: ezúttal nyugodt körülmények között csaptak össze a horvátokkal

Hátrányból tudott fordítani a csapat.
2020. 02. 22. 16:13

Öt távozó és nyolc érkező Dabason - játékoskeret

Alaposan átalakult a csapat.
2020. 02. 23. 10:03

Nem volt esélyük a bajnokaspiráns ellen Nagy Ádáméknak - reakció, videó

Újra kezdett a magyar válogatott középpályás.
2020. 02. 23. 09:18

Kövesd-Fradi: Kuttor nem ajánlana senkit a válogatottba, de... - reakciók

Saját játékukkal verték Kuttorék Rebrovékat.
2020. 02. 23. 08:51

Félelem a Honvédtól: ítélet a három 11-esről – reakció

Két játékossal nagyon nem volt elégedett a felcsúti vezetőedző.
2020. 02. 23. 08:18

Honvéd-Puskás Akadémia: gyilkos ösztön hiánya, illetve az agyban lévő fényképek – reakció

Ragaszkodni, mint az életükhöz.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest53
2Budafoki MTE47
3BFC Siófok40
4Vasas FC38
5WKW ETO FC Győr38
6Gyirmót FC Győr36
7Aqvital FC Csákvár35
8Soroksár SC34
9Békéscsaba 1919 Előre31
10Nyíregyháza Spartacus FC30
11Dorogi FC29
12Budaörs27
13Szeged-Csanád Grosics Akadémia27
14Kazincbarcika27
15FC Ajka26
16Szolnoki MÁV FC26
17Duna Aszfalt TLC22
18Szombathelyi Haladás20
19Vác FC8
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!