nb1.hu

"Borzasztó helyzetben van a Haladás" – Mátyus reagált

A szurkolók 61%-a szerint kiesnek, ám megvan az edző komoly célja.

 

Szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt, december 30-án nevezte ki a Szombathelyi Haladás vezetőedzőnek Mátyus Jánost. A június 30-ig aláíró tréner egyértelmű célja, hogy benntartsa a klubot az NB II-ben – most az M4 Sport átigazolási műsorában árulta el, pontosan hogyan jöhet össze mindez és jelenleg hogy áll a helyzetük.

 

Közönségtalálkozó a legjobb magyar edzővel és a legjobb NB I-es játékossal – Magyar Aranylabda – NB1.hu

 

 

"Hamarosan kiderül, hogy sikerült-e változtatni a dolgokon, hisz borzasztó helyzetben vagyunk, már-már a harmadosztály réme fenyeget. A csapat erején alul teljesített ősszel, bizonyos dolgok változtatásával a cél, hogy meginduljunk felfelé. Végignéztem az összes őszi mérkőzést, talán egy meccs kivételével egyik találkozó sem volt alárendelt, de kevés ponttal és nagyon kevés góllal zárt a gárda. A feladat adott: meg kell tanulni nyerni. Ebben segít a győztes mentalitás, a győztes típusú játékosok igazolása, a napról napra ösztökélés. Minden edzésen valakinek meg kell nyernie egy bizonyos dolgot, kisebb tétet teszek fel mindig, ezáltal jön létre egy felszabadult, bátor futball. 

 

A hét távozó szerepe kész helyzet volt, amikor érkeztem. Korábban nem tudták azt nyújtani, ami elvárásként adódott, így én hiába gondolkoztam volna el 1-2 játékos maradásán, nem lehetett szó róla. Az igazolások közül szorgalmaztam minden csapatrész megerősítését, ez meg is történt – a legutóbbi szerzemény, a 198 centis, erős testfelépítésű Tóth Barna olyan játékos, aki tud gólt szerezni. Tisztában vagyok azzal, hogy a klub nincs a legfényesebb anyagi helyzetben, most azonban stabilizálódott a helyzet, elégedett vagyok az elmúlt hetekkel, így egyértelműen rajtunk a világ szeme."

 

Mégis elbúcsúztatja Halmosit a Haladás

 

Az M4 Sport nézőinek 61%-a szerint nem marad bent a Haladás, erre is reagált Mátyus. "Százalékokról beszélni nem lehet, de bízok abban, hogy megoldjuk ezt. Értem a szurkolókat, 6 pont a hátrányunk, de amikor elvállaltam, úgy vállaltam, hogy maximálisan bíztam abban, bennmaradunk majd. Bízok a játékosokban, a klubvezetőkben, a szurkolóinkban és magamban is. Maradok az őszi felállásnál, nem tervezek drasztikus változásokat szerkezetileg. A visszavonuló Halmosi Péterrel néhány napja ittam kávét, igazi legenda. Büszke vagyok, hogy itt és vele dolgozhatok, és remélem, fogok is még, ha nem is feltétlen játékosként."

 

A Haladás hétvégén a Szeged ellen kezdi a tavaszi idényt. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC