nb1.hu

Botlott a Vasas, változás a tabella élén

Gólparádét rendezett a Békéscsaba és a Kazincbarcika, fordulatos meccset vívtak Bognárék.

Beköszöntött a tavasz a másodosztályban is, a 22. forduló nyolc mérkőzéssel vette kezdetét. A Vasas hazai pályán botlott a kiesés elől menekülő Siófok ellen. A Balaton-partiaknál Magasföldi és Réti talált be.
 
Élre állt a Kaposvár, Waltner Róbert csapata a Mosonmagyaróvárt fektette két vállra a Vasastól szerződtetett Ádám góljának köszönhetően. A Békéscsaba egy félidő alatt eldöntötte a Cegléd elleni meccset, a viharsarkiak a szünetre háromgólos előnyre tettek szert. A ceglédiek Nagy kiállítása miatt 10 emberrel fejezték be a meccset. 
 
Fordulatos meccset nyert meg Bognár György csapata a Nyíregyháza ellen. A Szpari már az első percben megszerezte a vezetést, de Stieber révén fordított a Budaörs. A második félidőben ugyan egalizált a 10 főre fogyatkozó Nyíregyháza, de a végső szót Fodor mondta ki.
 
A délután legsimább győzelmét a Kazincbarcika aratta a Tiszakécske ellen. A kazincbarciaknak még az is belefért, hogy Kanalos büntetőt hibázott a 62.percben. 
 
A Gyirmót ma öttől fogadja a Balmazújvárost, a ZTE-Győr összecsapás hatkor kezdődik.
 
Eredmények: 
 
Budaörs–Nyíregyháza 3–2 (Stieber A. 35., 44. – a másodikat 11-esből, Fodor 79., ill. Kártik 1., Ötvös 52.)
Cegléd–Békéscsaba 0–4 (Viczián 16., Szatmári I. 18. –11-esből, Vólent 40., Mészáros M. 55.)
Dorog–Budafoki MTE 2–1 (Lénárth 25., Dlusztus 72., ill. Kovács D. 22.)
Kazincbarcika–Tiszakécske 5–0 (Fótyik 23., Kanalos 32., Oltean 44., Raul-Ioan 71., Lukács R. 88.) – Kanalos a 62. percben 11-est hibázott – vége
Monor–Csákvár 2–2 (Palincsár 30., Szuhodovszki 59., ill. Skribek 18., 36.)
Mosonmagyaróvár–Kaposvári Rákóczi FC 0–1 (Ádám M. 49.)
Soroksár–Vác FC 3–0 (Huszák 15., Orosz M. 75., 80.)
Vasas–BFC Siófok 0–2 (Magasföldi 34., Réti P. 60.)
 
A tabella ide kattintva érhető el! 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC