nb1.hu

Bozsik Péter az NB II-be igazolt

Hivatalos bejelentés.

A korábbi szövetségi kapitány szakmai igazgatóként segíti a Szparit.
 
„Óriási büszkeség az egy családnak, ha egy emberről bármit – stadiont, utcát, iskolát – vagy jelen esetben egy labdarúgó akadémiát neveznek el. Büszkeség ez főleg azért, mert ez nem csak az egykori nagyszerű sportteljesítményről, hanem az ő emberi értékeiről is szól. Nagyon örülök annak, hogy Nyíregyházán is méltónak találják arra, hogy példaképül állítsák a jövő futballnemzedéke elé”- nyilatkozta Bozsik Péter néhány éve amikor édesapjának, Bozsik Józsefnek a nevét vette fel a nyíregyházi futball akadémia. Akkor talán maga sem gondolta, hogy pár esztendővel később ő is a nyíregyházi futballért dolgozik majd. A korábbi szövetségi kapitánnyal mindenben megegyezett a Nyíregyháza Spartacus, így a jövőben szakmai igazgatóként dolgozik a klubnál. Folyamatos kapcsolatban áll az akadémiával, a klubvezetéssel valamint az önkormányzattal, a szövetséggel, képviseli a klubot rendezvényeken, médiaeseményeken – mind az utánpótlás, mind a felnőtt csapat kapcsán.
 

– A Nyíregyháza komoly tradíciókkal rendelkező klub, jól esett a megkeresésük. Örömmel vállaltam a munkát, bízom abban, hogy tudok segíteni az akadémia és a klub közös működésében, és a jövő felépítésében – mondta Bozsik Péter.
 
Bozsik Péter edzőként magyar bajnok lett a Zalaegerszeggel, 2006-ban pedig hét mérkőzésen irányította a nemzeti csapatot. A szakmai munkáért a jövőben is a vezetőedző, Bozsik József felel, továbbra is az ő feladata a keret összeállítása, felkészítése, a mérkőzéseken a csapat irányítása.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC