Budafok: 27 forduló óta tartó cáfolat - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Budafok: 27 forduló óta tartó cáfolat

Simon Zoltán - 2020. March 30. Monday 09:42
Csalódott lenne Csizmadia, ha nem sikerülne.
Kép forrása: Budafok/Facebook
Az idei bajnokság meglepetését a Budafok okozta. Csizmadia Csaba csapata jelenleg a második helyen áll a tabellán, 5 pontos hátrányban az éllovas MTK mögött, viszont a harmadik Vasas előtt 7 egységnyi fórral rendelkezik.
 
A Budafok tavaly a bentmaradásért harcolt sikeresen, de a klub pár éve még a budapesti bajnokságban szerepelt, így az említett teljesítményt sem gondolta volna senki a klubtól. A tagság meghosszabbítása végül biztosan sikerült, a jól szervezett, tudatos szakmai munkának köszönhetően a mostani kiírásban meg egyenesen szárnyalt eddig a gárda.
 
Köszönhetően a sok fiatal, gyors játékosnak is, akik remek elegyet alkotnak a rutinosabb, de még mindig motivált társaikkal.
 
A siker egyik letéteményese egyébként Csizmadia is, aki a honi szakembergárda egyik legnagyobb tehetsége.
 
Most viszont, a kialakult helyzet miatt, neki is másképpen kell dolgoznia.
 
Erről nyilatkozott a minap a Nemzeti Sportnak:
 
„Bőven van teendő itthon is: összeállítom az edzésterveket, rendszerezem az edzések statisztikai mutatóit, elemzem az eddigi mérkőzéseinket. Bár az utolsó két fordulóban csak egy pontot gyűjtöttünk, különösebb problémát nem láttam a játékunkban. A csapatom elvégezte a dolgát, megvoltak a lehetőségeink, csupán a gól hiányzott. Büszkeséggel tölt el, hogy az Ajka és a Tiszakécske is tíz emberrel védekezett ellenünk a saját kapujától harminc méterre – kiharcoltuk magunknak, hogy tartsanak tőlünk. Nem gondoltam volna, hogy másfél év leforgása alatt idáig jutunk, igyekszünk megtalálni a módját, hogy feltörjük az ilyen masszív védelmeket. Amikor nekiugrottunk a tavaszi szezonnak, hét pont előnyünk volt a harmadik helyzettel szemben. Ez a különbség most is megvan, nincs okunk panaszkodni, mi több, csalódott lennék, ha a folytatásban nem harcolnánk ki az élvonalbeli szereplés jogát.”
 
Budafokon tehát továbbra is téma az NB I-es szereplés, annak ellenére, hogy sokan még mindig úgy vannak vele, hogy a gárda úgysem akar feljutni az élvonalba.
 
A feltételezés egyébként 27 forduló óta van megcáfolva!
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 12. 08. 12:21

Kecskemét: megkezdték a munkát a játékosok

Az erőnléti edző mindent lát.
2022. 12. 08. 11:16

Kisvárda: hazatérhet a román védő

Egykori csapatával boronálták össze Peteleut.
2022. 12. 08. 10:13

Hosszú kihagyás vár a Svédországban légióskodó női játékosra

Súlyosan megsérült Csiki Anna.
2022. 12. 08. 09:23

Megsérült Varga Roland

Nem lehet felhőtlen az öröme a duplája után.
2022. 12. 07. 21:09

Felkészülés: élvonalbeli csapattal is meccsel a Békéscsaba

Ismert a program.
2022. 12. 06. 18:53

ETO: Kovács István szerződését felbontották - reakció

A Szentlőrinc is bejelentett egy távozót.
2022. 12. 07. 22:38

Szurkolói miatt fizethet az Érd

Két eltiltás is sújtja a Balatonfüredet.
2022. 12. 07. 19:43

BVSC: hibátlan hazai mérleg - reakció

Komoly előnnyel vonulhatnak pihenőre Urbán Flóriánék.
2022. 12. 08. 06:36

A Dinamo Zagreb is érdeklődhet Kleinheisler iránt

Jelenlegi klubja is megtartaná.
2022. 12. 07. 22:11

Macedón válogatott játékost hoztak hírbe a Honvéddal

A gólszerzésben is jeleskedik.
2022. 12. 05. 17:46

Nézőszámok: a Diósgyőr meccsén voltak a legtöbben

A Nyíregyháza szegedi vendégjátéka lett a második.
2022. 12. 04. 17:37

Esélyt sem adott a Kozármisleny a Siófoknak - eredmények

Debütált a Nyíregyháza új edzője.
2022. 12. 06. 21:03

Eger: 17 év után befejezi a munkáját a szertáros

Hat bajnoki címet ünnepelhetett.
2022. 12. 05. 21:12

Érd-Komárom: a játékvezetőt is elővették a vendégek - reakciók

Hamar eldőlt a mérkőzés.
2022. 12. 07. 20:24

Különös szurkolói ankéton debütáltak Bernd Storckék a Kortrijknél

Interjú a KV Kortrijk asszisztensedzőjével, Czuczi Mátyással.
2022. 12. 07. 18:47

FTC: két topcsapat is felfigyelhetett Laidounira

Egyre kapósabb a vb-t megjárt középpályás.
2022. 12. 07. 18:03

MTK: távozik a női szakág vezetője - reakció

Hivatalos bejelentés. 
2022. 12. 07. 17:15

Kisvárda: Dél-Koreában folytatja az alapember

Kivásárolták a szerződéséből.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1DVTK40
2PMFC36
3MTK Budapest35
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia35
5Gyirmót FC Győr30
6Szombathelyi Haladás29
7FC Ajka28
8Aqvital FC Csákvár28
9Soroksár SC27
10Credobus Mosonmagyaróvár25
11ETO FC Győr24
12Tiszakécskei LC23
13BFC Siófok23
14Nyíregyháza Spartacus FC22
15Budafoki MTE22
16Szentlőrinc21
17Kolorcity Kazincbarcika SC21
18HR-Rent Kozármisleny18
19Békéscsaba 1912 Előre17
20Dorogi FC16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!