nb1.hu

Budafok: cél a visszajutás, erősítési tervekről is nyilatkozott a tulajdonos

Felfoghatatlan évet élt át ott a távolban.

Egészen elképesztő éve volt Bélteky Róbertnek, a Budafok tulajdonosának. Bélteky ugyanis a világjárvány miatt nem tudott Magyarországra utazni (az ausztráliai Melbourne az otthona), így egyetlen mérkőzésen sem látta a csapatát az élvonalban.
 
Bélteky 6 évvel ezelőtt vette át a Budafokot, azóta a kollégáival csodát hajtott végre, ennek volt köszönhető, hogy úgy jutott fel tavaly a BMTE az élvonalba, hogy középcsapattá akartak válni azok után, hogy az előző évben nagy küzdelem árán bennmaradtak.
 
Bélteky, aki a laptopján vagy a telefonján, néha szakadozva nézte ottani idő szerint hajnalban a csapata meccseit, a Nemzeti Sportnak elmondta, nem elviselni, hanem átélni volt nehéz a BMTE kiesését. Mint mondta, tudták, hogy nehéz dolguk lesz, de a bajnokság döntő részében jól szerepelt a csapata. Amikor viszont a járvány utolérte a Budafokot, kevesen voltak a kispadon.
 
Mint mondta, a ZTE otthonában kapott ötgólos vereség után gondolt először arra, hogy baj lehet, mert mint kijelentette, érezte, hogy abból a pofonból nagyon nehéz lenne felállni. Arról is értekezett, hogy Csizmadia Csaba vezetőedzőt nem küldték volna el, de elfogadták a felmondását. A trénertől barátságban váltak el, nem zárja ki, hogy fog még a közeljövőben Budafokon dolgozni.
 
A költségvetésről elmondta (Bélteky Ausztráliában, Magyarországon és a világ számos pontján parkolóházakat üzemeltet, ezt a szektort meg érzékenyen érintette a járvány mindenhol, ahol él, ott 60%-os a kapacitás), hogy hiába lesz kevesebb bevételük a kiesés miatt a központi költségvetésből is, ez nem befolyásolja a csapat büdzséjét. 
 
A cél a feljutás lesz, mint mondta, addig nem nyugszik, míg nem látja élőben élvonalbeli mérkőzésen a Budafokot. Mint mondta, a védelmet meg kell erősíteniük a csapat egyben tartása mellett gólszerző csatárra is szükségük van, mert Kovács Dávid egyedül volt ebben a szerepkörben.
 
A Budafok június 14-én kezdi meg a felkészülést, Filkor Attilával már meghosszabbították a szerződősét.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC