nb1.hu

Budafok: hosszabbítottak a magyar válogatott középpályással

Hivatalos bejelentés.

 

A BUDAFOK KÖZLEMÉNYE:

 

"Klubunk örömmel jelenti be, hogy szerződést hosszabbított csupaszív középpályásával, Filkor Attilával, aki nem csak a pályán, hanem azon kívül is fontos, értékes tagja csapatunknak.

 

"Számomra nem volt kérdés, hogy amennyiben a vezetők számítanak rám, Budafokon maradok. Júliusban leszek 33 éves, tudom, hogy a pályafutásom végéhez közeledem, de továbbra is motivált vagyok. Nagyon erős közösség a miénk, az öltözőben sok fiatal vesz körül, szeretném az ő fejlődésüket is segíteni" – mondta Filkor Attila, aki tizennyolc mérkőzésen lépett pályára a nemrég befejeződött szezonban.

 

Sportigazgatónk, Oláh Lóránt így nyilatkozott a szerződéshosszabbítás kapcsán:

 

"Szeretnénk egyben tartani a csapatot, ennek a folyamatnak pedig az egyik első lépése az, hogy Attilával megállapodtunk. Azokra a játékosokra, akik jól ismerik és maguk is képviselik klubunk alapértékeit, hosszú távon is számítunk. Arra törekszünk, hogy a saját értékeinket megtartsuk és továbbépítsük, akár más szerepkörben is."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC