nb1.hu

Budafok: jelentős fejlesztések, változás a vezetőségben

Tisztelgés az Aranycsapat legendája előtt.

Új edzőközpontot neveztek el pénteken Zakariás Józsefről, az Aranycsapat balfedezetéről Budafokon, a BMTE sporttelepén, az épület előtt pedig leleplezték a kiváló labdarúgó mellszobrát.
 
A névadó ünnepségen Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az edzőközpont átadása nagy esemény a kerület életében és egy fejlesztési folyamat fontos állomása.
    
Soós János, a Budafoki MTE elnöke felidézte, hogy tíz éve, amikor az egyesület 100 esztendős volt, a közgyűlésen ott volt Orbán Viktor miniszterelnök, és beszéltek vele a kisegyesületeknél szükséges fejlesztésekről. A klubelnök a megvalósításért nyújtott segítségért köszönetet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint a kerületi önkormányzatnak.
    
Kitért arra, hogy az edzőközpontot a Francia Labdarúgó Szövetségnél látott tapasztalatok alapján igyekeztek kialakítani, és fontosnak tartja, hogy a beköltöző fiatalok majd ne csak sportszakmai, hanem gazdasági és vezetési ismereteket is kapjanak.
    
A névadással kapcsolatban méltatta Zakariás Józsefet, mert szerinte ő szolgáltatta azt a lehetőséget, hogy az Aranycsapat új játékfelfogással meglepje a világot.
    
"A sporttársadalom egy régóta húzódó adósságát tudja most le azzal, hogy az edzőközpontot róla nevezzük el" – hangsúlyozta az elnök.
    
Oláh Lóránt, a BMTE LFC sportigazgatója ékszerdoboznak nevezte a klub létesítményét. Ezt követően röviden felidézte a 35-szörös válogatott Zakariás József pályafutását, kiemelve, hogy tagja volt az 1952-ben Helsinkiben olimpiai aranyérmet nyert válogatottnak, és játszott az Aranycsapat tagjaként Londonban az évszázad mérkőzésén, valamint az 1954-es világbajnoki döntőben.
    
Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő Jakab Jánost, a BMTE tiszteletbeli elnökét idézte, aki szerint Zakariás József nemcsak futballistaként volt egészen kiváló egyéniség, hanem edzőként is.
    
"Nemcsak letudjuk a kötelességünket a mai átadással és szoboravatással, hanem elkezdünk egy folyamatot, leporoljuk az Aranycsapat szürke eminenciásának emlékét és a legendájának a helyreállítását" – fogalmazott Németh Zsolt, aki utalt arra, hogy tíz év alatt töretlen fejlődés ment végbe a BMTE sporttelepén: megújult a sportcsarnok, a műfüves pálya, új lelátó épült, elkészült a világítás és mindennek a betetőzése az új edzőközpont létesülése.
    
"A folyamat kiindulópontja tíz évvel ezelőtt Orbán Viktor látogatása volt" – fűzte hozzá, majd a Zakariás család képviselőivel, Ágnessel és Tamással együtt leleplezték a budafoki születésű kiváló labdarúgó mellszobrát, Túri Török Tibor alkotását.
    
A csaknem kétezer négyzetméteres, háromszintes edzőközpontban 25 vendégszoba, oktató és konditerem is van, hamarosan pedig egy nyilvános kávézó is nyílik benne.
 
A BUDAFOK HIVATALOS, SZOMBATI KÖZLEMÉNYE:
 
Oláh Lóránt sportigazgató szombaton reggel felajánlotta lemondását, amelyet klubunk tulajdonosa, Bélteky Róbert ideiglenes jelleggel elfogadott.
 
Korábbi nagyszerű labdarúgónk így felfüggesztésre került a mindennapi teendők alól, munkáját a szezon végéig Vladimir Veselinov veszi át. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC