nb1.hu

Budafok-Szeged: megőrzött veretlenség a kapufák meccsén – eredmény, tabella

Elkezdődött a 3. forduló.

 

A Budafok-Szeged találkozóval kezdődött el vasárnap délután az NB II 3. fordulója.

 

Nagyjából 400 néző látta a helyszínen, hogy az első két bajnokijukat kapott gól nélkül megnyerő vendégek Temesvári fejesével a 23. percben megszerzik a vezetést a Promontor utcai stadionban, majd azt is, hogy kilenc perccel később a Budafok Kovács büntetőjével egyenlít, miután Temesvári szabálytalankodott Szalaival szemben a tizenhatoson belül. 

 

 

Az eredmény ezután már nem változott, igaz, az első félidő végén Zuigéber, a második játékrész végén pedig előbb Ihrig-Farkas, majd a másik oldalon Ódor szerezhetett volna gólt, ám mindhármuk próbálkozása a kapufán csattant. 

 

A szegediek továbbra is veretlenek a másodosztályban, míg a budafokiaknak az egy-egy győzelmük és vereségük mellé megvan az első döntetlenjük is.

 

Eredmény:

Budafok-Szeged 1-1 (Kovács D. 31. – 11-esből, ill. Temesvári 23.)

 

Később:
 

17.30: III. Ker. TVE–Dorogi FC
17.30: Nyíregyháza Spartacus–Szombathelyi Haladás, Balmazújváros
19.00: Békéscsaba 1912 Előre–Tiszakécskei LC
19.00: WKW ETO FC Győr–Szentlőrinc
19.00: Pécsi MFC–Budaörs
19.00: Szolnoki MÁV FC–Soroksár SC
19.00: Kecskeméti TE Hufbau–FC Ajka
19.00: BFC Siófok–Diósgyőri VTK
19.00: Vasas FC–Aqvital FC Csákvár

 

A tabella ide kattintva érhető el. 

 

FRISSÍTÉS, 20.56:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC