nb1.hu

Csákvár: „Bíztam benne, hogy meg tudjuk állítani a szegedi expresszt”

Gyula – Klausz László szerint elfáradt csapata magára húzta ellenfelét.

Jó előjelekkel várhatta a Csákvár elleni, hétközi találkozót a Szeged 2011-Grosics Akadémia, hiszen két játéknapot követően, 8–0-s gólkülönbséggel állt a tabella élén. Hiába dominált azonban az első félidőben a Szeged a Csákvár ellen, a második félidőben elbukott Klausz László együttese.

 

 

A gólok története a szegedma.hu tudósítása alapján:

 

 

A 6. percben Király Patrik pazarul eltalált labdájánál már a vendégek hálóőre is tehetetlen volt, a középpályás bombája a felső lécről vágódott a csákvári kapuba, 1–0.

 

A 65. percben nem tudta felszabadítani a vendégek szögletét a szegedi védelem, a lecsorgó labdát, a szünetben csereként beálló Paudits Patrik pedig fordultából a kapuba lőtte közelről, 1–1.

 

76. percben Baranyai Ádám lábak között elsuhanó lövése utat talált a szegedi kapu bal alsó sarkába, így fordított a Csákvár, 1–2.

 

 

Edzői értékelések:

 

Klausz László (Szeged):– Elfáradtunk, egyértelműen bennünk volt az első két meccs, természetesen a Csákvárban is, de főleg a középpályán lehetett látni ezt nálunk, illetve a két támadó sem úgy blokkolta a felíveléseket, nem úgy támadott vissza. Az ellenfél talált egy gólt szögletből, majd magunkra húztuk őket.

 

Toldi Gábor (Csákvár):– Bíztam benne, hogy meg tudjuk állítani a szegedi expresszt. A második félidőben olyan tempót diktáltunk, hogy sikerült kisiklatni ezt, az első félidő alapján nem gondoltam volna, hogy ez sikerül. Sikerült labdákat szereznünk a szünet után, bátrabban játszottunk, az egyenlítő gólt követően pedig megéreztük, hogy ezt a meccset meg lehet nyerni, ebben pedig partnerek voltak a srácok.

 

 

 

 

NB II, 3. forduló

 

Szeged 2011-Grosics Akadémia–Aqvital FC Csákvár 1–2 (1–0)

G.:Király (6.) ill. Paudits (65.), Baranyai (76.)

 

Szeged-Grosics: Szántai – Achim, Farkas M., Tóth G., Mészáros M., Horváth A., Király (Geiger, 69.), Zabari, Coroian, Germán (Andorka, 58.), Zádori (Balogh G., 54.). Vezetőedző: Klausz László.

Csákvár: Kovács D. – Pintér, Póti, Kiprich, Baranyai, Mészáros D., Bakos, Kocsis G. (Vallejos, 80.), Molnár T., Nyilasi (Paudits – a szünetben), Oldal. Vezetőedző: Toldi Gábor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC