nb1.hu

Csákvár: két érkező, két távozó

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A CSÁKVÁR HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Az elmúlt napokban felgyorsultak az események csapatunk háza táján, már ami az igazolásokat, illetve keret-kialakítást illeti. Két új játékos érkezett, kettő pedig távozott klubunktól.
 
Bencze Márk a nyáron szerződött Csákvárra, ám nem tudott meghatározó játékossá válni. Így mivel kedvező ajánlatot kapott Szegedről, a több játék reményében elfogadta a Tisza-partiak invitálását, klubunk pedig nem gördített akadályt távozása elé. A támadó Murai Márk szintén júliusban érkezett az Aqvitalhoz, de nem sikerült beverekedni magát a kezdőbe, kevés játékpercet töltött a pályán, ezért kérte szerződése felbontását. Bencze Márknak és Murai Márknak további pályafutásához sok sikert kívánunk.
 
Már egy ideje tárgyalásban álltunk két, erősítésként kiszemelt játékossal, s kedden végre aláírás került szerződésükre. A Ferencvárosban nevelkedő, majd négy évet Soroksáron, az NB II-ben lehúzó, 23 éves Derekas Zoltánt a Mezőkövesd adta kölcsön a szezon végéig klubunknak. A több poszton is bevethető, kőkemény fiatal a Paks elleni szerdai kupameccsen már be is mutatkozott csapatunkban.
 
A 25 éves Makrai Gábort nem kell bemutatni  a csákvári szurkolóknak, hiszen a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként a 2015-16-os idényben 24 bajnokin 15(!) gólt szerzett színeinkben. Nem véletlen, hogy szemet vetett rá a Diósgyőr. Közel öt évi borsodi szereplés után most a DVTK-tól tért vissza az Aqvitalhoz. Egy közös edzéssel a háta mögött tegnap már be is mutatkozott csapatunkban.
 
Derekas Zoltán és Makrai Gábor csákvári szerepléséhez szurkolóink nevében is sok sikert kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC