nb1.hu

Csákvár: szembesülés a különbséggel

A felnőtt foci teljesen más.

 
Bajnoki forduló hiányában felkészülési mérkőzésen lépett pályára a Csákvár pénteken pénteken. Azzal a szándékkal több meghatározó játékosának is felmentést adott Mónos Tamás, hogy a sérülésből visszatértek vagy éppen a bajnokikon kevesebbet játszó fiatalok meccsterhelést kapjanak – jelezte a klub honlapja.
 
– Most mindenki szembesülhetett vele, hogy mi a különbség a felnőtt futballisták és a tehetséges fiatalok játéka között – foglalta össze tömören véleményét Mónos Tamás a kecskemétiek által 3-1-re megnyert összecsapást követően. – Nem véletlenül áll a KTE a bajnokság második helyén, meggyőződésem, hogy harcban lesz a feljutásért. Mindvégig látszott, nem túlélésre játszanak, hanem futballozni akarnak. Játékosai magasak, erősek, határozott védekezésből villámgyorsan mennek át ellentámadásba. Nagyon sok munka vár fiataljainkra, ha tehetségüket kamatoztatni akarják. A meccs egyes periódusaiban képesek megvalósítani az elképzeléseket, ám egy adott találkozón belül is hullámzó a teljesítményük. Választhattunk volna ellenfélnek megyei bajnokságban szereplő csapatot a Kecskemét helyett, ám csak magunkat csaptuk volna be. Meggyőződésem, a KTE elleni meccs tapasztalatai többet érnek annál, mintha gólzáporos győzelmet aratunk az edzőmeccsen.
 
A Csákvár a Szeged együttesét fogadja a következő fordulóban.
 
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA:
 
Aqvital FC Csákvár-Kecskemét 1-3 (0-2)
Aqvital: Zelizi – Hosszú, Tányéros, Koval, Körmendi – Ominger, Bakos – Mim, Kártik, Bencze -Murai. Vezetőedző: Mónos Tamás.
A II. félidőben pályára lépett: Mészáros D., Magyar Zs., Major G., László, Kalmár, Takács T.
 
Kecskemét: Varga B. – Gál Sz., Rjasko, Belényesi, Hadaró – Vágó, Bartha, Katona – Nagy K., Lukács, Tóth D.. Vezetőedző: Szabó István.
A II. félidőben pályára lépett: Kersák (kapus), Szabó A., Madarász, Szalai G., Grünvald, Hatvani, Győri, Puskás, Tóth B., Maksa, Szuhodovszki.
 
3. perc: Lukács önzetlen átadását Barthának csak a kapuba kellett gurítani, 0-1.
 
15. perc: Gyors jobb oldali támadás végén Lukács érkezett a Katona által belőtt labdára a legjobb ütemben és nem hibázta el a ziccert, 0-2.
 
60. perc: Bakos jobb oldali szöglete után Koval öt méterről a hálóba helyezte a labdát, 1-2.
 
66. perc: Bal oldali kontra végén Tóth Barna beadását Puskás közelről a hálóba gurította, 1-3.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC