A Gyirmót az előző fordulóban 3-3-as döntetlent játszott a Pécs ellen. Csertői Aurél csapata jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, a listavezető Vasassal szemben öt, míg a DVSC-vel szemben négy pont a hátránya.
A PMFC elleni remi abból a szempontból érdekes volt, hogy a Gyirmót háromgólos hátrányból tudott felállni. Erről és a feljutási esélyekről is beszélt Csertői Aurél
"A végén már a győzelemért játszottunk, sajnos a végén kicsit kapkodóvá vált a játékunk. Az első félidő után siker a döntetlen. A csapat mentalitása a második félidőben extra volt. Kicsit csökkentek az esélyeink a feljutásért folyó harcban. Minden elhullajtott pont után csökken az esély, de még van hat mérkőzés. Hajtani fogunk, de az ellenfelek hibázása is kell a feljutáshoz. Hibázási lehetőségünk már nem igazán van" - nyilatkozta a Gyirmót vezetőedzője.
A kisalföldi csapat a következő fordulóban a Soroksárral találkozik. Csertői elmondta, hogy a Sorit jó futballisták alkotják, és ki fogják elemezni a játékát.