Csizmadia kemény intelme - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Csizmadia kemény intelme

Bíró Ádám - 2019. május 24. péntek 19:30
Komoly célokat fogalmazott meg a tréner.
A Budafok a 16. helyen fejezte be az NB II-es bajnokság 2018/19-es szezonját. Csizmadia Csaba együttese az utolsó három fordulóban nem tudott pontot szerezni, a gárda a záró fordulóban a Monortól szenvedett vereséget. Erről a meccsről azt mondta a vezetőedző, hogy a koncentráció hiánya okozta a vesztüket. 
 
Egyébként Csizmadia a csapat helyezése miatt sem elégedett, szerinte több van a budafoki alakulatban.
 
"Március végén, a Mosonmagyaróvár elleni győzelem után tizenkét pontra kerültünk a kiesőzónától. Ekkor éreztem egyfajta nyugalmat a srácokon, de azt gondoltam, ez pozitívan hat majd a teljesítményükre. Nem így lett, kevesebb ponttal zártunk, mint tavaly és emiatt rendkívül csalódott vagyok. Ez a csapat korábban bizonyította, hogy több van benne annál, minthogy a 16. helyen fejezze be az idényt” - nyilatkozta a szakember.
 

Csizmadia komolyabb célokért szeretne megküzdeni a jövőben, ennek érdekében pedig komoly döntések meghozására is hajlandó.
 
"Olyan célokat kell megfogalmazni, amelyek előreviszik a társaságot. Az nem fordulhat elő a jövőben, hogy kiesésről beszéljünk a BMTE kapcsán. Én nem akarok és nem is leszek partner abban, hogy csak a bennmaradásért küzdjünk. Előre akarunk lépni és azok, akik nem állnak be a sorba, nem fognak játszani. Elég az alsóházi egyszerűségből. Klubunk vezetői mindent megtesznek, hogy ez a csapat eredményesen szerepeljen, nekünk pedig kötelességünk ezt meghálálni" - hangsúlyozta Csizmadia Csaba. 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 06. 27. 12:49

Kassai vs. Lipták: jogerős ítélet a "rasszista" perben

Döntött az ítélőtábla.
2019. 06. 27. 10:29

Rutinos légióssal erősített a Loki

Több poszton is bevethető a futballista.
2019. 06. 27. 09:58

Sorsoltak az NB I-ben - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

Meccsek, menetrend, legfontosabb tudnivalók.
2019. 06. 27. 09:32

Vereség után: elgondolkodtató nyilatkozatot adott a Fradi mestere

Készülnek a szezonrajtra a zöld-fehérek.
2019. 06. 27. 12:02

Két rutinos játékos is marad az MTK-nál

Mindketten húzóemberek lehetnek az NB II-ben.
2019. 06. 26. 17:32

Fiatal játékossal bővült a Vasas kerete

Hároméves szerződést kapott a tehetség.
2019. 06. 27. 13:26

Teljesen átalakul a kieső kerete

Edzőváltás is történt a klubnál.
2019. 06. 27. 11:15

Hat új játékossal kezdte meg a felkészülést a Pécs

Komoly változások a Baranya megyei együttes keretében.
2019. 06. 27. 09:00

Komoly dicséretet kaptak a Vidi-játékosok a nagy siker után

Értékes skalpot gyűjtöttek a fehérváriak.
2019. 06. 27. 08:30

Így kapott ki a Fradi brazil riválisa ellen - videó

Csak szépíteni tudott a bajnokcsapat.
2019. 06. 26. 15:33

Békéscsaba: búcsút intett a rutinos játékos

Nagy változások vannak a lila-fehér klubnál.
2019. 06. 26. 10:40

Gyirmót: újabb rutinos futballista érkezett

Komoly tapasztalattal rendelkezik a játékos.
2019. 06. 26. 18:32

Kulcsemberek maradnak a fővárosi klubnál

Öt játékossal is dűlőre jutottak.
2019. 06. 26. 16:46

Edzőt váltott a második helyen végző csapat

Zalaegerszegről érkezett az új mester.
2019. 06. 27. 07:07

Csütörtöki foci: ismét edzőmeccset játszik a Fradi és a Vidi

A brazilokra fontos mérkőzés vár.
2019. 06. 26. 21:11

Külföldi védőt tesztel a Honvéd

Próbajátékon győzheti meg a szakmai stábot.
2019. 06. 26. 20:18

Javított a Vidi: beszámoló a szerdai edzőmeccsekről

Megszakadt a Fradi sorozata.
2019. 06. 26. 17:55

Loki: bejelentést tettek a válogatott keretébe bekerülő játékosról

Eddig 115 NB I-es meccsen jutott szóhoz.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1ZTE FC82
2Kaposvári Rákóczi FC74
3Gyirmót FC Győr65
4Vasas FC65
5Budaörs64
6Békéscsaba 1912 Előre60
7Soroksár SC59
8WKW ETO FC Győr58
9Kazincbarcika56
10Nyíregyháza Spartacus FC56
11Aqvital FC csákvár52
12BFC Siófok47
13Vác FC46
14Dorogi FC43
15Duna Aszfalt TVSE43
16Budafoki MTE41
17Balmaz Kamilla Gyógyfürdő40
18Ceglédi VSE32
19Credobus Mosonmagyaróvár31
20BSS Monor30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!