nb1.hu

Csúszik a stadionépítés, ekkora lesz az Ultras Vasas szektora

Remili és Ristevski sorsa, valamint az új Böde.

Szurkolói ankétot tartott a Vasas, Domonyai László ügyvezető elmondta: „Remili Mohamed ajánlatot kapott a Vasas FC-től, de döntés még nem született az ügyében. Kire Ristevski egyelőre a csapattal készül, de mivel az NB II-ben nem szerepelhetnek légiósok, szeretnénk kölcsönadni, amennyiben érkezik érte megfelelő ajánlat, az eladás is felmerülhet.”
 
Elhangzott a találkozón az is, hogy Vaskó Tamás csapatkapitány helyettese Ádám Martin és Egerszegi Tamás, Ádám lehet az „új Böde Dániel”, utalva arra, hogy Kis Károly vezetőedző 2011-es paksi sikercsapatának tagja volt a jelenleg már ferencvárosi erőcsatár.
 
A klubigazgató megerősítette, hogy a csapat szakmai stábja kialakult, Kis Károly vezetőedzővel, Ferenczi István pályaedzővel és Lippai József kapusedzővel.
 

Az új Illovszky-stadion átadása a tervek szerint 2019. március 16-án, a Vasas SC 108. születésnapján lesz. „Szeretnénk telt házzal megnyitni, és vágyunk, hogy a csapat akkor olyan pozíciót foglaljon el a tabellán, hogy az azt követő két hónapban is zsúfolt lelátók előtt játszhassanak, a bajnokság végén pedig a feljutást ünnepelhessük.” – fogalmazták meg az angyalföldiek.
 
A hazai B-közép – a Rákos patak felőli kapu mögötti részen – 880 fős lesz, a büfék pedig a korzón lesznek kialakítva, ahonnan akár sorbanállás közben is lehet nézni a mérkőzést.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC