nb1.hu

DEAC-Szpari: szurkolói jóslat, ifjú debütáló és meglepetés – ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Szégyelli magát a Nyíregyháza vezetőedzője.

"- Gyülekeznek a viharfelhők!
– Biztos jön a góleső!"
 
A fenti párbeszéddel melegített két szurkoló a DEAC-Nyíregyháza mérkőzésre. A két gárda eddigi meccseit figyelve nem lehetett gólparádéra számítani a Nagyerdei Stadionban, hiszen az újonc négy forduló alatt háromszor, míg a Szpari ötször vette be az ellenfelek kapuját. 
 
A cívisvárosi vezetőedző, Balogh Pál váratlant húzott, hiszen Acsádi Bencét állította a kapuba. A 19 esztendős hálóőr a hétvégén debütált a másodosztályban. Szintén lehetőséget kapott Bíró Péter, aki ebben az idényben először lépett pályára a bajnokságban. A vendégeknél kisebb meglepetést okozott az, hogy a gólerős Hornyák Marcell csak a kispadon kezdett, sőt, csereként sem kapott lehetőséget.
 
Az impozáns hajdúsági arénába 1000 néző látogatott ki. A szomszédvárból kb 100-150 drukker érkezett Debrecenbe, a Szpari ultrái az egész meccsen buzdították a kedvenceket. Azért azt biztosra lehet venni, hogy a Loki-Nyíregyháza rangadóra jóval többen váltanak majd jegyet.
 

Az első félidőben Papucsek ugyan beköszönt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt. A jó felépítésű védő egyébként a pontrúgásoknál rendre feltűnt a debreceni kapu előtt, és a csapattársai gyakran őt keresték a beadások során. A második félidőben egyre bátrabban futballozott a DEAC, gyakran szépen felépített támadásokkal bizonyította, hogy nem akar pofozógép lenni a másodosztályban. Talán már sokan elkönyvelték a 0-0-s végeredményt, ám Nagy Krisztián a 85. percben Sándor Tamás labdáját a bal alsóba küldte. A hajrában Hamed Yasin lábában volt az egyenlítés, de nem tudta értékesíteni a lehetőségét. 
 
Ugyan az egyik drukker által megjósolt góleső elkerülte a Nagyerdei Stadiont, de ezt a DEAC-szimpatizánsok nem bánták, hiszen a hajdúsági alakulat megtörte a jeget, és megszakította a négy vereségből álló szériáját. A nyíregyházi hívek nem erre számítottak, ezt tükrözi, hogy a lefújás után elbeszélgettek Gálhidi György tanítványaival. 
 
Balogh Pál úgy gondolta, hogy ez a siker a szív diadala volt.
 
"Nehezen indult a találkozó, eléggé átadtuk a területet a vendégeknek, akik sok pontrúgást is elvégezhettek, ami magában hordozta a gólt. A hatvanadik perctől átvettük a játék irányítását, több támadást tudtunk vezetni, egy szép akció végén pedig megszereztük a győztes gólt. Úgy gondolom, ez a szív diadala volt. Nagyot küzdöttek a srácok, az egész csapatot szeretném kiemelni. A legfontosabb feladatunk az volt a találkozó előtt, hogy mentálisan felkészítsük az együttest, ugyanis négy vereség után nem könnyű felállni egy újoncnak. Bízom benne, hogy szeptembertől vissza tudunk térni a Dóczy utcai stadionba, ami igazi katlan lehetne" – mondta a DEAC vezetőedzője.
 
Gálhidi György elmondta, sérülések miatt több játékosra nem számíthatott.
 
"Sérülés miatt alapembereink hiányoztak, és a DEAC meglepett bennünket a szerkezeti felállásával az elején. Ennek ellenére az első félidőben megvoltak a helyzeteink, ott kellett volna gólt rúgnunk. A szünet után nem tudom mi történt, eddig mindig megnyertük a második játékrészt, most ez nem sikerült. Kevés volt a jó egyéni teljesítmény, szégyellem magam, hogy cserben hagytunk a szurkolóinkat, a klubunkat, és most szerencsénk sem volt" – fogalmazott a Szpari trénere.
 
DEBRECENI EAC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–0 (0–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1000 néző. Vezette: Németh Á. (Becséri G., Bornemissza N.)
DEAC: Acsádi – Sándor T., Szabó K., Belényesi, Balogh K. – Spitzmüller (Sigér Á., 70.), Nagy K., Takács P., Bíró P. (Rezes, 84.) – Székely D., Burai (Damásdi, 66.). Vezetőedző: Balogh Pál
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS: Fejér – Svedjuk, Fodor, Papucsek, Galambos – Farkas M., Kártik – Györgyi (Gyurján, 60.), Ötvös, Starosta (Vasziljevics, 69.) – Kovács N. (Hamed, 54.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Nagy K. (1–0) a 85. percben
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC