nb1.hu

DEAC: új vezetőedzővel vágnak neki a másodosztálynak

A segítője is megvan. Hivatalos bejelentés!

 

A DEAC sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy Balogh Pál lett a csapat új vezetőedzője. Íme, a klub közleménye:


"Izgalmas és fordulatos szezonon van túl a DEAC labdarúgócsapata. Az együttes Kondás Elemérrel kezdte meg az idényt az NB III Keleti csoportban. A gárda remekül szerepelt, a második helyen fejezte be az őszi szezont, a feljutást jelentő első helytől mindössze két pontra volt. A szünetben távozott a szakvezető, aki magasabb osztályban szereplő klubtól kapott ajánlatot. Helyét Schön László vette át, akinek irányításával csak egy meccset tudott lejátszani a csapat: a Hatvan otthonában sikerült nyerni 1-0-ra, és ez a siker később sorsdöntőnek bizonyult. A csapat az élre ugrott, ám a koronavírus-járvány miatt a szövetség felfüggesztette a bajnokságot. Május 4-én derült ki, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség az élvonal kivételével a különböző osztályú bajnokságokat befejezetté nyilvánítja. Bajnokokat nem hirdettek, ám a határozat értelmében az éllovas csapatok a következő idényben szintet léphetnek, így eldőlt, a DEAC az NB II-ben állhat rajthoz.

 

A klub története során először szerepelhet az egycsoportos NB II-ben. A 2020-2021-es másodosztályú szezonra június 22-én, új edzővel kezdik meg a felkészülést a fekete-fehérek: Balogh Pál irányítja a jövőben az együttest. A 45 éves, pro licences végzettséggel rendelkező szakember labdarúgó-pályafutása nagy részét Szolnokon töltötte, de volt a Kispest Honvéd és a Cegléd játékosa is. Az NB I-ben összesen 23 bajnokin lépett pályára és 380 NB II-es találkozón kapott szerepet. Edzőként nevelőegyesületénél, a Szolnoki MÁV FC-nél debütált. Először az utánpótlásában dolgozott, majd a felnőtt csapat pályaedzője, később vezetőedzője lett. 2018-ban felkérték, hogy legyen az NB II-es Dorogi FC szakmai igazgatója, egészen mostanáig ott dolgozott.

Balogh Pál rendkívül ambiciózus, tanult szakember, aki remekül ismeri az NB II-es mezőnyt, emellett a debreceni labdarúgásról is mélyreható ismeretei vannak, többek között ezért is döntött a vezetőség mellette. Diplomás szakemberként és a legmagasabb fokú UEFA végzettség birtokában egyben a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének labdarúgó-referense is lesz.
 

Névjegy

Balogh Pál, született: 1974. október 5., Szolnok

Klubjai játékosként: Szolnoki MÁV FC (1992-2003), Kispest-Honvéd FC (2003), Szolnoki MÁV FC (2003-2012), Ceglédi VSE (2012)
Klubjai edzőként: Szolnoki MÁV FC utánpótlás (2010-2012), Szolnoki MÁV FC pályaedző (2013-2016), vezetőedző (2016-2018), Dorogi FC szakmai igazgató (2018-2020)

Pro licenc: 2018

Iskolai végzettség: Eszterházy Károly Egyetem, Sportszervező 

 

Segítője a 42 éves, UEFA A licenccel rendelkező Antal Gábor lesz, akivel Balogh Pál Szolnokon már dolgozott együtt.

Antal Gábor, született: 1978. január 18., Szolnok

Klubjai játékosként: Szolnoki MÁV FC (1997-2015)

Klubjai edzőként: Szolnoki MÁV FC utánpótlás-edző, majd asszisztens edző a felnőtt csapatnál (2011-2020)"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC