nb1.hu

Dél-Alföld derbije: nagyon készülnek a biztonságiak is

Szeged – Jóval meccs előtt találkoznak a szegediek, de bőven lesznek csabaiak is.

A Délmagyar írását változtatás nélkül közöljük.

 

„Az NB II 10. fordulójában következik az első dél-alföldi rangadó: vasárnap 16 órától a SZEOL SC a Békéscsabát fogadja a Vasutas- stadionban. A meccsre készül vezető, szurkoló, játékos – biztonsági őr és rendőr is.

 

Ez az a mérkőzés, amelyet mindenki, klubvezető, játékos, szurkoló egyaránt vár.

 

A jó hangulat ugyanis adott egy jó mérkőzéshez, a körítés ilyenkor mindig extra. A SZEOL SC a soproni pontszerzés, míg a Békéscsaba a csütörtöki, a Kozármisleny ellen Pécsen aratott 2–0-s siker után érkezik a mérkőzésre.

 

 

A SZEOL SC másodedzője, Makra Zsolt a Tisza Volán nevelése, játszott Szegeden, majd 2009 és 2013 között a Békéscsaba játékosa volt, sőt a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.

 

– A Csabán játékosként eltöltött időszak pozitív volt – emlékezett vissza Makra Zsolt. – Szerettem ott játszani, és ezért mindennap ingáztam Szeged és Békéscsaba között. Talán ezért az edzők és a szurkolók is megbecsültek, de nekem is a szívem csücske a város. Voltak emlékezetes meccsek, a Fradi és a Vasas elleni győzelmek a kupában ilyenek. Pontosan tudom, hogy ez az a meccs, amelyen a helyezéstől, a csapatok erejétől függetlenül bármilyen eredmény elő- fordulhat. Remélem, telt ház lesz, és egy jó mérkőzésen pontot, pontokat szerzünk.

 

A játékosaink most ráérezhetnek, hogy a régi riválisok találkozóján mennyire más futballozni. Mindig a Békéscsaba adja az ellenfelet, tehát amikor mérkőzést elemzek, akkor rendre őket látom, így képben vagyok velük kapcsolatban.

 

Jönnek a csabaiak

Ahogy a csapatok, úgy a szurkolók, az ultrák is készülnek. A szegediek jóval a mérkőzés előtt találkoznak, és nagyjából 120-an biztatják majd a SZEOL SC-t, de vélhetően elfogy a békéscsabaiaknak kötelezően biztosítandó 170 belépő is. A viharsarki drukkerek szervezetten, egy menetrend szerinti vonat számukra elkülönített kocsijaiban jönnek saját biztonsági őrökkel, rendőrökkel. Rókuson szállnak le, majd a Vasutas-stadion vendégszektorában foglalhatják el a helyüket.

 

– Barátias a kapcsolat, jó a kommunikáció a klub és az ultrák között – mondta Molnár Balázs, a Békéscsaba média és marketing felelőse.

 

– Ha nem lesz provokáció, gond nélkül lemehet a mérkőzés. A csabai rendőrök zéró toleranciát alkalmaznak velük szemben, a törvényt maximálisan betartatják velük. Az a cél, hogy ne játszótér legyen a stadion, hanem az ultrák is álljanak ki a csapat mellett.

 

A javuló szereplés, az egymás utáni négy siker és a múlt is aktívvá teszi a SZEOL ellen a szurkolóinkat, és bízunk abban, hogy egy jó mérkőzésen igazi futballhangulatot teremt mindkét tábor.

 

 

Fontos információk

A találkozón kiemelt ellenőr- zés, több biztonsági őr és több rendőr jelenléte várható. A Vasutas-stadion kapui 14.45- kor nyílnak meg (jegyár: 800 forint), a szegedi szurkolók pedig számíthatnak arra, hogy a biztonság érdekében a jegyvásárláskor, a beléptetésnél elkérhetik a lakcímkártyájukat.

 

A Pulz utcai magánterületen nem érdemes parkolni – már több száz felvételt készítettek a korábban ott megállókról, így ők bírságra számíthatnak –, a Vásárhelyi Pál utca felőli diszkontok előtt viszont szabad az autóval a leállás.

 

A meccs után először a békéscsabai szurkolókat engedik ki a stadionból, hogy elérjék a Rókusról 18.33-kor visszainduló vonatot, így a hazai drukkerektől türelmet kérnek a szervezők.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC