nb1.hu

Dinjar hét év után otthon érzi magát Magyarországon

Kozármisleny – Az ETO korábbi bajnoka rutinjával segítené a fiatalokat.

A Kozármisleny játékosáról, Marko Dinjarról érdemes tudni, hogy a Győri ETO színeiben magyar bajnok labdarúgónak vallhatja magát, hosszú évekig a magyar NB I-ben szerepelt, eddig 122 alkalommal, de korábban a horvát Eszék és az orosz Terek Groznyban is futballozott.

 

A horvát középpályás a Kozármisleny honlapjának adott terjedelmes interjút, melyben beszélt a

 

– Hogy kerültél Kozármislenybe?

– A menedzseremen Kovácsevics Csabán keresztül kerültem kapcsolatba a klubbal. Tudtuk, hogy védekező középpályást keres a Kozármisleny, beszéltem Feleki Attila tulajdonos úrral, majd Németh Zsolt edzővel, ezt követően gyakorlatilag 5 perc alatt eldöntöttem, hogy ide fogok igazolni.

 

– Milyenek voltak az első benyomásaid a csapattal kapcsolatban?

– Az első edzés után úgy éreztem, mintha hosszabb ideje a csapat kötelékébe tartoznék. Olyan játékosok is vannak a keretben, akiket korábbról ismertem. Megemlíteném Wittrédi Dávidot, aki ellen ellenfélként játszottam és onnan ismertem őt, vagy éppen Andrej Causicot, akivel pedig egy városból érkeztem. A többiek is nagyon gyorsan befogadtak.

 

– Milyen itt Kozármislenyben? Hogy sikerült a beilleszkedésed?

– Hét éve Magyarországon vagyok, így azt kell mondjam nemcsak Horvátországot, de Magyarországot is nagyon megkedveltem. Hosszú ideje itt vagyok, mindkét gyerekem Magyarországon született, a kisfiam Gabriel és kislányom Irena is. Feleségemmel Nikolinával hét éve itt élünk, így tényleg itthon érzem magam Magyarországon, nincs különbség a szívemben a két ország között.

 

– Rutinos játékosként mi a legfontosabb szereped Kozármislenyben, ahol nagyon sok fiatal labdarúgó vesz körül, akik sokat tanulhatnak tőled.

– A rutinommal szeretnék segítségére lenni a klubnak, hogy a legjobb eredményt érjük el NB II-ben. Idén jutott vissza a Kozármisleny a másodosztályba, így újoncként szükség van rutinos játékosokra is, én azon vagyok, hogy rutinommal segítsem a fiatalokat és a klubot. Azt gondolom, hogy nagyon jó úton járunk, jó meccseket játszottunk. Ezt az utat akarjuk folytatni a csapattal a szakmai stábbal és véleményem szerint szép eredményt fogunk elérni a bajnokságban.

 

 

– Komoly sikereket értél el pályafutásod alatt. Személy szerint mit tartasz legnagyobb eredményednek?

– Karrierem legnagyobb eredménye, hogy magyar bajnoki címet nyertem a Győrrel, majd elhódítottuk a magyar szuperkupát is.

 

– Sérülések is nehezítették az eddigi munkádat, mennyire sikerült utolérni önmagadat?

– Volt egy időszak, amikor sérülésekkel is bajlódtam, egyik sérülés után jött a másik. Azt gondolom, hogy ez főképp abból fakadt, hogy csak augusztusban, a felkészülés végén csatlakoztam a kerethez. Úgy érzem, egyre inkább kezd visszatérni a régi NB I-es formám. Most a válogatott mérkőzések miatt nem volt forduló, de nagyon jó felkészülést tudhatunk magunk mögött a héten, amivel már a Cigánd elleni bajnoki mérkőzésre készülünk, és jó formában leszünk.

 

– Hogy értékeled a Kozármisleny eddigi szereplését a bajnokságban?

– Ahogy említettem már, szerintem jó úton járunk. Azt gondolom, hogy várakozások feletti a szereplésünk. Amikor korábban beszélgettem emberekkel, nem nagyon várták, hogy ilyen jók leszünk és ilyen sok pontot fogunk gyűjteni. Mi a pályán bizonyítottunk és tovább fogjuk folytatni ezt a remek szereplést. Nagyon jó úton vagyunk, mi továbbra is csúszni-mászni fogunk a pontokért, a győzelmekért, egymásért és a szurkolókért. Azt gondolom sok szép közös sikerben lesz még részünk.

 

– Hogy látod van még visszaút a magyar NB I-be? Esetleg más külföldi bajnokságba?

– Elsődleges célom, hogy segítsem a Kozármisleny csapatát. Jelen pillanatban csak az a cél lebeg előttem, hogy a klub jobban szerepeljen, hétről-hétre jobban játsszunk és jó eredményeket érjünk el. Természetesen minden játékosnak célja, hogy feljebb lépjen, de mint mondtam én ezzel most nem foglalkozom, sokkal inkább, hogy a Kozármisleny jobb legyen.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC