Dorog: Mario Balotelli hatása - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Dorog: Mario Balotelli hatása

Bíró Ádám - 2020. April 25. Saturday 12:31
NB I-es tervei vannak a játékosnak.
Kép forrása: Dorog/Facebook
Földi Botond jelenleg kölcsönben szerepel az NB II-es Dorog csapatánál. Az utánpótlás-válogatott labdarúgó ebben a szezonban három gólt szerzett a másodosztályban. A 19 éves futballista elmondta, miért a 45-ös mezben szerepel.
 
"Először csak bohóckodás volt, Mario Balotelli miatt. Aztán 2018. 12.15-én sikerült bemutatkoznom az első osztályban, és a dátum miatt maradt ez a szám" - fogalmazott Földi.
 
Földi tehát NB I-es tapasztalattal is rendelkezik. A játékjogát a Mezőkövesd birtokolja, és bízik benne, hogy hamarosan ismét a kövesdi együttesben bizonyíthat.
 
"Szerencsére még elég fiatal vagyok, így az NBII-ben van lehetőségem játszani a fiatal szabály miatt. A célom az lenne, hogy Mezőkövesdre visszajussak és NBI-ben is tudjak játszani, illetve odaerősödni minél hamarabb. Ezek után már csak tőlem függ. Határ a csillagos ég szokták mondani" - mondta Földi, aki hozzátette, remekül érzi magát Dorogon. "Amint említettem az elsődleges célom visszajutni Mezőkövesdre de, ha ott az a döntés születik, hogy a fejlődésem szempontjából kölcsön adnak ismét, akkor nagyon szívesen maradnék még piros-feketében" - mutatott rá a fiatal játékos.
 
Földi egyébként nem elégedett a három találatával, több gólban bízott.
 
"Sajnos csak háromszor sikerült bevennem az ellenfelek kapuját, ami miatt csalódott vagyok. Többek között az is szerepelt a céljaim között a tavaszi szezonra, hogy legalább még ennyiszer találjak be. Sajnos így alakult de, remélem folytatódik a bajnokság és sikerül megvalósítanom ezen célkitűzésem. A legszebb talán a Soroksár csapata ellen volt, mikor csereként álltam be és egy találattal. illetve egy tizenegyes kiharcolásával segítettem a csapat győzelmét" - mondta Földi Botond.
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 11. 27. 09:31

Tíz gólt szerzett az FTC, kiütötte a Győr az Újpestet - eredmények

Javított az MTK, pontot szerzett a DVTK.
2022. 11. 27. 06:32

Vasárnapi foci: folytatódik a vb, az NB II és az NB III

Spanyol-német csúcsrangadó Katarban.
2022. 11. 26. 22:03

Vb: így üzent a Fradi Laidouninak

Egyértelmű szavak.
2022. 11. 26. 21:30

Puskás Akadémia: életre szóló üzenetet kaptak az akadémisták

Szalagavatót tartottak.
2022. 11. 26. 15:11

Feljutást érő helyre ugrott a Szeged - eredmény, tabella

Rangadót játszottak Gyirmóton.
2022. 11. 25. 21:06

Idegenben a DVTK és az MTK, otthon a Pécs - program

Felsőházi rangadóval indul a forduló.
2022. 11. 26. 15:21

Gólcsend a csúcsrangadón - eredmény, tabella

Nem bírt egymással a Tatabánya és a Veszprém.
2022. 11. 25. 21:17

Csúcsrangadó Tatabányán, otthon Urbánék, idegenben Horváthék - program

Hazai pályán javíthat a Kerület.
2022. 11. 26. 19:28

Vb: holland élcsapattal hozták szóba Laidounit

Majd egyből tagadták is a hírt.
2022. 11. 26. 18:24

Honvéd: érzelmes jelképes búcsút vettek az akadémisták - reakciók

Olaszos eleganciával.
2022. 11. 24. 21:18

Először nyilatkozott magyarul a DVTK kapusa - videó

A titokról is beszélt.
2022. 11. 23. 18:14

A Nyíregyháza rossz, a Csákvár pedig jó hírekről számolt be

Hivatalos bejelentések.
2022. 11. 24. 21:39

Változott egy hétvégi meccs helyszíne

Zsinórban harmadszor játszik otthon a Tiszafüred.
2022. 11. 23. 19:08

III. Kerület: nem számíthat a közönségkedvencre Aczél Zoltán

Nagyobb a baj a vártnál.
2022. 11. 26. 16:43

Laidouniék fájó veresége: értékelt a tunéziai kapitány - reakció

Nem adják fel.
2022. 11. 26. 14:30

Kecskemét: nemes összefogás egy nagy célért

Jótékonykodtak is a lilák.
2022. 11. 26. 13:00

Vb: Laidouniék a kiesés szélén

Nagyon nehéz helyzetbe kerültek.
2022. 11. 26. 11:31

Újpest: legendás vezetőedzőre emlékeznek

101 éve született a játékosként olimpiai bajnok jobbfedezet.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1DVTK37
2Szeged-Csanád Grosics Akadémia34
3PMFC33
4MTK Budapest31
5Gyirmót FC Győr30
6Soroksár SC26
7Aqvital FC Csákvár24
8ETO FC Győr23
9Szombathelyi Haladás23
10BFC Siófok23
11FC Ajka22
12Nyíregyháza Spartacus FC21
13Credobus Mosonmagyaróvár21
14Szentlőrinc20
15Tiszakécskei LC19
16Kolorcity Kazincbarcika SC19
17Budafoki MTE18
18Békéscsaba 1912 Előre17
19HR-Rent Kozármisleny15
20Dorogi FC13
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!