nb1.hu

Drasztikus bércsökkentés: több siófoki játékos is nagy bajba kerülhet

Megszólalt a gárda kulcsembere.

Az nb2.hu-n is olvashattak arról, hogy komoly vita jött létre a fizetéscsökkentés miatt a másodosztályban szereplő Siófok csapatánál. A Balaton-parti együttes tulajdonosa, György Tamás kihasználta a kormányrendeletben megjelent opciót, vagyis a klub alkalmazottainak a bérét 70 százalékkal csökkentette – számol be a Bors
 
Remili Mohamed a lapnak elmondta, a bérük 20-30 százalékáról hajlandóak lettek volna lemondani, de 50 százalékos csökkentésbe nem akartak belemenni. A gárda rutinos játékosa elmondta, György Tamás döntése több csapattársát is érzékenyen érinti.
 
"A tulajdonos persze azonnal élt a kormányrendelet adta legfelső határral, ami azért elég érzékenyen érint minket, hiszen itt nem keresünk 20-30 ezer eurót havonta. Kis csoportokban már elkezdtük az edzéseket, de hétfőn nem tudom, milyen hangulat lesz a pályán, mert több társamat ellehetetleníti ez a döntés. Fel kell ugyanis mondaniuk az albérletüket, mert nem tudják majd fizetni" – nyilatkozta Remili, aki a télen csatlakozott a Siófok keretéhez.
 
Remili szerződése a szezon végén lejár a Somogy megyei alakulatnál. A folytatással kapcsolatban nem tudott konkrétumot mondani a futballista.
 
"A pletykák szerint az sincs kizárva, hogy új tulajdonosa lesz a klubnak. Nekem nyáron lejár a szerződésem, szerették volna, ha az opciós joggal élve maradok még egy évet, de most minden bizonytalanná vált. Sajnálom, mert az utóbbi heteket leszámítva jól éreztem magam, remek csapat állt össze Siófokon, amely már régen szerepelt ilyen jól, mint most" – hangsúlyozta Remili. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC