nb1.hu

DVTK, Budafok, Nyíregyháza, Csaba: érkezők és távozók

A Vasasnak is vannak visszatérői.

A NB II-ben is több csapat elkezdte tegnap a felkészülést a tavaszi szezonra, folyamatosan számolunk be a fejleményekről. Íme, az első gyűjtés, azaz még lesznek továbbiak.
 
A VASAS BEJELENTÉSE:
 
„Csapatunk az Ajka elleni bajnoki mérkőzés után három hetes pihenésre vonult. Természetesen a szakmai stáb folyamatos kontroll alatt tartotta játékosainkat, minden labdarúgónk egyénre szabott edzésterv alapján készült a folytatásra. Az előírt program úgy lett kialakítva, hogy minden területen biztosított legyen a csapat szinten tartása. Az elvégzett teljesítményt és a kapott adatokat szakembereink folyamatosan ellenőrizték, a mért eredmények kiértékelésre kerültek.
 
A három hetes szünetet követően ma reggel az Illovszky Rudolf Stadionban orvosi vizsgálattal indult a téli felkészülési időszak, 2022 első edzése teljes kerettel zajlott. Otigba Kenneth rehabilitációja befejeződött, Szatmári Lóránd COVID-19 utáni visszatérési protokollja szintén lezajlott, mindkét játékosunk csatlakozott a csapatedzésekhez. Birtalan Botond COVID-19 utáni teljes visszatéréséhez január közepén még szükség van egy további vizsgálatra, de támadónk a csapattal együtt kezdte meg a felkészülést, jelenleg egyéni edzésprogramot végez. 
 
A négy hetes felkészülési program során különböző vizsgálatok, felmérések, tréningek és edzőmérkőzések szerepelnek majd a csapat napirendjében. Az ellenfelek az előttünk álló program adott szakaszainak szakmai igényei alapján lettek kiválasztva, az ütemezésben nemzetközi és másodosztályú összecsapások egyaránt szerepelnek.
 
A Vasas FC téli felkészülési programjának hivatalos menetrendje a következő:
 
2022.01.08., szombat 11:00: Vasas FC – Monor SE (játékidő: 2×45 perc)
2022.01.12., szerda: Vasas FC – Szolnoki MÁV FC (játékidő: 2×60 perc)
2022.01.15., szombat: Gyirmót FC Győr – Vasas FC (játékidő: 2×60 perc)
2022.01.22., szombat: Vasas FC – Kolorcity Kazincbarcika SC (játékidő: 2×45 perc)
2022.01.22., szombat: Vasas FC – FK Košice (játékidő: 2×45 perc)
 
A változtatás jogát fenntartjuk, helyszínek és pontos kezdési időpontok folyamatban.
 
A felkészülési időszakot követően január 31-én, hétfőn este 20 órakor – hazai pályán, az Illovszky Rudolf Stadionban – a DVTK együttese ellen folytatódik a Merkantil Bank Liga tavaszi sorozata.”
 
A DVTK BEJELENTÉSE:
 
„Január 3-án az ilyenkor szokásos egészségügyi vizsgálatokkal és fizikai állapotfelméréssel kezdődött az év a játékosok számára, délután a DVTK Edzőközpontban edz a csapat, majd este (egy budapesti megállóval) már utaznak is a piros-fehérek a spanyolországi edzőtáborba, ahol három mérkőzés szerepel a programban. A január 15-i hazaérkezést követően további két találkozóval készül a Diósgyőr, majd 2022. január 31-én következik a Vasas elleni idegenbeli rangadó.
 
– Jó hír, hogy a műtét és az azt követő rehabilitáció után Branislav Danilović immáron teljesen egészséges, így ő is útra kel a társakkal, mint ahogy a gépen lesz a DVTK legújabb igazolása, Lucas is – nyilatkozta Benczés Miklós. – Bertus Lajos, Bokros Szilárd, Ivánka Patrik és Könyves Norbert jelenleg betegséggel küzd, ezért nem utazhatnak a csapattal, de mindannyian fontos részei a DVTK-nak, ezért a tervek szerint, amint egészségesek lesznek, ők is követik a társakat. Szeles Tamás korábban átesett egy fertőzésen, egyelőre nem tud teljes értékű munkát végezni, Orosz Donát pedig egyelőre nincs 100%-os állapotban. A felsorolt labdarúgókkal szemben Bánhegyi Bogdán és Makrai Gábor egészséges, előbbi a tartalék csapattal készül, utóbbi pedig bár a szakmai stáb kérésére szerződést hosszabbítottunk vele, az ősszel sajnos nem kapott annyi játéklehetőséget, mint amennyit szerettünk volna, ezért azon dolgozunk, hogy találjunk a számára egy olyan klubot, ahol megkapja azt a mennyiségű játékpercet, amelyet szeretne. Ő ezért nem utazik el az edzőtáborba.
 
 
 
A DVTK edzőtáborba utazó kerete *
Kapusok
Borsos Vilmos        
Danilović, Branislav          
Póser Dániel
 
Mezőnyjátékosok
Bárdos Bence
Csatári Gergő
Eperjesi Gábor
Hegedűs János
Hornyák Marcell
Horváth Zoltán
Jurek Gábor
Karan, Dejan
Kispál Tamás
Kocsis Dominik
Lucas
Molnár Gábor
Németh Márió
Oláh Bálint
Polgár Kristóf
Szatmári Csaba
Szűcs Kornél
Zsemlye Balázs
Zsolnai Richárd
 
Sérülés vagy betegség miatt nem utazott a csapattal:
Bertus Lajos
Bokros Szilárd
Ivánka Patrik
Könyves Norbert
Orosz Donát
Szeles Tamás
 
Egészséges de nem utazott a csapattal:
Bánhegyi Bogdán
Makrai Gábor
 
*A keret összetétele a hétfő reggeli PCR tesztek eredményeinek megfelelően a kedd reggeli továbbutazás előtt még változhat. 
 
A DVTK felkészülési programja
2022. január 3., hétfő (DVTK Medical-Fájdalom Abmulancia)
Egészségügyi vizsgálatok és fizikai állapotfelmérés
 
2022. január 3., hétfő
Indulás az edzőtáborba
 
2022. január 8., szombat (Spanyolország)
15:30 1. FC Köln II (német 4. osztály 7. helyezett) – DVTK
 
2022. január 11., kedd (Spanyolország)
15:30 KMSK Deinze (belga 2. osztály 4. helyezett) – DVTK 
 
2022. január 14. péntek (Spanyolország)
15:30 Waasland-Beveren (belga 2. osztály 2. helyzett) – DVTK
 
2022. január 15., szombat
Hazautazás az edzőtáborból
 
2022. január 19., szerda
DVTK – Békéscsaba 1912 Előre
 
2022. január 23., vasárnap 
Soroksár SC – DVTK
 
Merkantil Bank Liga 21. forduló
2022. január 31., hétfő
20:00 Vasas FC – DVTK (Tv.: M4 Sport)
 
A BUDAFOK BEJELENTÉSE:
 
„A háromhetes téli pihenő után hétfőn újra megtelt élettel a budafoki sporttelep és NB II-es csapatunk öltözője. Játékosaink és a szakmai stáb tagjai örömmel üdvözölték egymást a közös reggeli előtt, amelyet videózás, majd egy nagyjából másfél órás edzés követett.
 
A rávezető gyakorlatokból és egymás elleni játékból álló tréningen öt, a tartalékcsapatunkhoz tartozó fiatal, Forrai Zoltán, Greska Bence, Ilyés Bátony, Molnár Bence és Nagy András is részt vett, valamint ketten, akik próbajátékon szerepelnek.
 
"Az 1998-as születésű támadó középpályás, Soós Dávid kapcsán a heti edzésmunkája, teljesítménye alapján döntünk arról, hogy velünk marad-e a folytatásban. A 17 éves csatár, Dala Samu pedig a jövő embere, ő hosszú távon jelenthet erősítést számunkra" – mondta a próbázókról vezetőedzőnk, Csizmadia Csaba. "Ami a BMTE II-től érkezőket illeti, aki bizonyítja, hogy helye van az első csapat keretében, arra a tavasz során is számítani fogok. A tartalékcsapatnál zajló jó szakmai munka lehetővé teszi, hogy saját fiataljaink is lehetőséget kapjanak."
 
A munka keddtől napi két edzéssel folytatódik, csütörtökön és pénteken pedig az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok várnak játékosainkra.
 
"A téli felkészülés rövid, nekünk most ehhez kell alkalmazkodni és a lehető leghatékonyabban kihasználni a rendelkezésre álló időt" – folytatta vezetőedzőnk. "Nem a nulláról kezdjük az építkezést, a játékosok elvégezték a pihenőidőre kiadott feladatokat és motiváltan tértek vissza a szünetről. Sok mindenben kell előrelépnünk ahhoz, hogy a minket sújtó és az önbizalmunkat megtépázó átkot lerázzuk magunkról. Tiszta fejekre, csapaton belüli egységre és teljes koncentrációra van szükségünk, hogy újra sikeresek legyünk."
 
A négyhetes felkészülés során január 10-től 22-ig a horvátországi Umagban edzőtáborozunk, amely során négy edzőmérkőzést is játszunk külföldi, élvonalbeli ellenfelekkel. A találkozókról és azok kezdési időpontjáról rövidesen tájékoztatjuk szurkolóinkat.”
 
A BÉKÉSCSABA BEJELENTÉSE:
 
„A szokásosnak nevezhető COVID-19 vizsgálat után megkezdődött az első tréning, melyen az úgynevezett Inga-tesztet kellett minden játékosnak teljesíteni. Az első két héten inkább az erőnlét kerül a középpontba egyelőre hazai körülmények között, jövő hétfőtől viszont az algyői edzőtáborban folytatódik munka, mely a Makó elleni edzőmérkőzéssel zárul. A felkészülés második szakaszában már a taktikai elemek és a frissítés kerül előtérbe, az utolsó napokban pedig már bajnoki ritmusban készülünk. Szerencsére korábbi sérültjeink is visszatérhettek, Máris Dominik és Babinyecz Balázs teljes értékű, míg Mikló Roland egyelőre könnyített munkát végezhet. További pozitív változás a keretben, hogy a fiatalok közül Zvara Levente, Váradi Ádám és Mágocsi Bence is az első kerettel készülhet – bár ez korántsem újdonság számukra, hiszen korábban többször is lehetőséget kaptak ezen a szinten.
 
A hét második felében – az edzőtáborba való elutazás előtt – természetesen közöljük majd a távozók és érkezők nevét is, ehhez persze az is szükséges, hogy minden nélkülözhetetlen dokumentum rendelkezésre álljon.
 
Schindler Szabolcs: – Mind játékban, mind helyezésben előrelépést várok a csapattól az új esztendőben. Azt szeretnénk, ha egy stabil másodosztályú csapattá válna az Előre és nem lennének kiesési gondjaink. Ősszel a szezon közben érkeztem, így nem az én elképzeléseim szerint történt a nyári alapozás, ám most lesz négy hetünk, hogy becsületesen felkészüljünk a folytatásra. A fiúk hétfőn találkoztak először, majd itthon dolgozunk. A második héten Algyőre megyünk edzőtáborba, majd ismét hazai környezetben folytatódik a munka. Több edzőmérkőzést is beiktattunk a január 30-i Dorog elleni bajnoki találkozóig, így megmérkőzünk majd idegenben az NB II őszi listavezetőjével, a Diósgyőr együttesével is. Lesznek változások a keretben, a fiatalok közül velünk kezdte meg a munkát Váradi Ádám és Zvara Levente, vannak távozók és szeretnénk igazolni a hiányposztokra is. Jó lenne két-három az NB II-es csapatba azonnal beállítható játékost szerződtetni, de ilyenkor télen mindig nehezebb a klubváltás.”
 
A NYÍREGYHÁZA BEJELENTÉSE:
 
„KÉT ÚJ ARC AZ ELSŐ EDZÉSEN
Megkezdte a felkészülést a Nyíregyháza Spartacus. 
 
Hétfőn délután megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra a Nyíregyháza Spartacus. A csapat a Volán pályán találkozott, majd Örökösföldön tartotta az első tréninget a szakmai stáb.
 
– A játékosok folyamatosan küldték a beszámolókat a kiadott feladatok elvégzéséről, az első edzések után kiderül, ki milyen erőállapotban van. A saját nevelésű fiatalok közül újabbak csatlakoztak hozzánk, így Torkos Máté és Tagai András is velünk dolgozik. Kétszer két edzőmérkőzést tervezünk a felkészülés során, hogy mindenki 90 perces terhelést kapjon – mondta Feczkó Tamás vezetőedző.
 
Két új játékos is a kerettel kezdte a munkát, azonban egyikőjüket sem kell bemutatni a nyíregyházi szurkolóknak. Kovács Ádám tíz évvel ezelőtt játszott már a Szpariban. A balmazújvárosi pályához is szép emlékek fűzik, Feczkó Tamással dolgoztak együtt, és 5 góllal járult hozzá az NB-I-es tagság kivívásához. Az elmúlt években Békéscsabán futballozott.
 
– Érzelemdús volt a megérkezés a városba, olyan, mintha hazajöttem volna. Azt megtanultam az elmúlt tíz évben, ha valakit hív a Nyíregyháza, akkor jönni kell. Sajnos korábban rajtam kívülálló okok miatt kellett elmennem, remélem most egy olyan időszak jön, amikor minden összeáll. Azóta apuka lettem, kicsit le is nyugodtam, de fogják még látni azt a Kovács Ádámot a szurkolók aki egykoron voltam –  mondta Kovács Ádám.
 
Nem a támadó az egyedüli érkező, a fiatal Ignéczi Martin az MTK-ból tért vissza Nyíregyházára.
 
– Nagyon jó érzés visszatérni, sok emlék köt ide. Az edzői stáb és a csapat is nagyon szimpatikus, Nagy Gergő jó barátom, így vannak ismerős arcok. Szeretnék minél több lehetőséget kapni. Három évig voltam a fővárosiaknál, technikailag sokat fejlődtem, remélem rövidesen ezt a felnőtt csapatban is megmutathatom – mondta Ignéczi Martin.
A keret a héten hazai környezetben készül, majd 12-én tíz napra Törökországba utazik edzőtáborba. Itt vívja a felkészülési meccseket is a csapat.
 
– Folyamatosan változik a keret. Galambos Ádám és Hleba Tamás már biztosan távozik, és két érkezőnk van Kovács Ádám és Ignéczi Martin személyében, utóbbi most lesz csak 18 éves, bízunk abban, hosszú távon erősségünk lehet. Rajtuk kívül főként a védelmet szeretnénk megerősíteni. Egy rövid felkészülési időszak áll rendelkezésre, január 30-án már bajnoki vár a csapatra – mondta Dankó Gergő klubigazgató.
 
A csapat a következő időszakban napi két edzéssel készül.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC