nb1.hu

DVTK: eltitkolt edzőmeccs, rengeteg hiányzó

Kondás Elemérnek váltania kellett.

Megtartotta a bajnoki főpróbáját a listavezető DVTK is, mely gárda jövő hétfőn a mögötte 1 ponttal lemaradva második Vasas vendége lesz 2022 első fordulójában. 
 
Érdekesség, hogy a diósgyőriek ellenfele, a testvércsapat FC Kosice (tulajdonosai között diósgyőriek is vannak) a Vasas ellenfele lett volna eredetileg, de a piros-kékek végül az NB III Keleti-csoportjának a listavezetőjét, a Kazincbarcikát fogadták és győzték le 2-0-ra.
 
A Diósgyőr nem tudott a legjobb sorával kiállni a mérkőzésre, mert Eppel Márton, Molnár Gábor, Eperjesi Gábor, Dejan Karan, Szeles Tamás és Orosz Donát hiányzott, míg Kispál és Csatári szombaton a DVTK tartalék NB III-as csapatában játszott edzőmeccset. 
 
A találkozóra nem mehettek be a nézők, élő közvetítés sem volt róla, a boon.hu jelentése szerint a DVTK azt jelentette be ezzel kapcsolatban, hogy a két klub erről állapodott meg, míg a kassaiak arról adtak tájékoztatást, hogy a diósgyőriek kérték ezt.
 
 

 
GÓLOK TÖRTÉNETE:
15. perc: Gyors vendégtámadás végén egy balról érkező lapos beadást lőtt az ötös előteréből Boris Gáll nagy erővel a léc alá, 0-1
 
44. perc: Vendég szöglet jobbról, Pačinda első beadása kijött a védőkről, újabb próbálkozása viszont elért a hosszú kapufánál Marcus Mölvadgaard elé, aki közelről a hálóba lőtt, 0-2 
 
48. perc: Németh jobb oldali szöglete után egy vendég belerúgott Hegedűs lábába, 11-es a DVTK javára.  Horváth Zoltán végezte el a büntetőt, és félmagasan a kapu bal oldalába lőtt, 1-2
 
88. perc: Németh labdája megtalálta a 16-os vonalánál egyedül kilépő Szatmári Csabát, majd a diósgyőri védő átemelte a kapuson a labdát, 2-2
 
Kondás Elemér: „Egy jó mérkőzést játszottunk. Próbáltuk irányítani a játékot, de egy kicsit nehézkesen szövögettük a támadásokat, főleg az első félidőben. Ennek ellenére többször be tudtunk menni a védelem mögé, csak pontatlanok voltunk a beadásoknál, érkezéseknél. Az ellenfelünk egyszer jött el addig a kapunkig és egyből gólt szerzett, majd egy szöglet után kipattanó, visszarúgták, megint gól. A második félidőben váltottunk, rögtön megvolt a helyzetünk, tudtunk szépíteni, majd egalizálni is. Voltak szép jelenetek, járattuk a labdát, voltak jó beadások, kapufát is fejeltünk az egyikből. Kicsit gyorsabban kell játszani, legalább úgy, mint szerdán.”
 
Az első DVTK jövő hétfőn 20 órakor tehát a második Vasas vendége lesz a Fáy utcában.
 
Diósgyőri VTK – FC Košice 2-2 (0-2)
Miskolc, DVTK Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Kujbus László (Tiszóczki Attila, Balázs Mátyás).
DVTK: Póser – Polgár, Hegedűs J., Szatmári Cs., Bárdos – Lucas, Oláh B., Zsolnai – Kocsis D., Horváth Z., Könyves. Vezetőedző: Kondás Elemér.
FC Košice: Valach – Kis, Guba, Jonec, Jakubek – Gallovič, Ntuli – Gáll, Pačinda, Vasil –  Mölvadgaard. Vezetőedző: Jozef Vukušič
Csere: Kocsis D. helyett Jurek, Polgár helyett Szűcs K., Könyves helyett Németh M. mind a 46., Zsolnai helyett Bertus, Horváth Z. helyett Hornyák, Bárdos helyett Bokros mind a 63, Kis F. helyett Tišťan a 64., Gáll helyett Liener a 68., Vasil helyett Gladiš a 77., Pačinda helyett Cortés a 84. percben.
Sárga lap: Liener a 90. percben.
Gólszerző: Gáll (0-1) a 15., Mölvadgaard (0-2) a 44., Horváth Z. (1-2, 11-esből) a 48., Szatmári (2-2) a 88. percben.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC