nb1.hu

DVTK: kemény kritika az Európa-bajnoktól

Már ki sem ment az utóbbi két hazai bajnokira.

 

Mint ismert, nincs egyszerű helyzetben a DVTK, hiszen az utóbbi időszak eredményeit követően három fordulóval a bajnokság vége előtt a tabella 3. helyén állnak, hárompontos hátrányban a 2., feljutást érő pozícióban lévő Kecskeméttől.

 

A klub részéről többen is nyilatkoztak az utóbbi napokban, a szurkolók a csapatra támadtak, most pedig az Európa-bajnok birkózó, a nagy DVTK-fanatikusnak számító, az egyesületnél regionális fejlesztőként dolgozó Deák-Bárdos Mihály fogalmazott meg kritikát a Blikknek.


 

"A játékosaink egy-két kivételtől eltekintve nem ütik meg az élvonal szintjét, néha arra is gondolunk, azért sem törik össze magukat, mert feljutás esetén a nyolcvan százalékukat elküldenék. Úgy tűnik, nekik ez a klub csak munkahely, nem érzik át, hogy a szurkolóknak mit jelent. Az edzőváltás is sokkot jelentett, hiszen azt sugallja, a vezetésnek nincs igazi szakmai koncepciója. Gazdasági erejét felhasználva próbált kitolni egy riválissal, láthatjuk, milyen sikerrel… Nekem úgy elvették a kedvem ezzel a lépéssel, hogy az utóbbi két hazai bajnokira már ki sem mentem, és azt tapasztalom, hogy egyre többen teszik ugyanezt."


A diósgyőriek hétfőn a Soroksárt fogadják a 36. fordulóban. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC