nb1.hu

DVTK-Soroksár: vitatott bírói döntések és Lipcsei sportszerű üzenete – reakciók

Elfehéredett játékosokat is látott a vendégek edzője.

Hétfő este jeleztük, hogy a DVTK fontos győzelmet aratott a Soroksár ellen. A találkozó egyetlen gólját Eppel Márton szerezte a 28. percben:
 

A siker után a diósgyőrieknek még mindig van esélyük a feljutásra. Dragan Vukmir együttese jelenleg a harmadik helyen áll, a második Kecskemét három ponttal gyűjtött többet. Könyves Norberték a hátrányukat két forduló alatt tüntethetik el. 
 
Nézzük, a két vezetőedző hogyan értékelt a lefújás után:
 
Dragan Vukmir: "Elsősorban gratulálok a játékosoknak a győzni akaráshoz, a nagy nyomás ellenére nagy akarattal játszottak. Az első 20 percben nyomtunk, helyzeteket alakítottunk ki, majd a videózáskor kiderül, járt volna-e a javunkra egy büntető vagy nem. Az első félidő tanulsága, hogy jobban ki kell használni a lehetőségeket. A szünet után szerettük volna jobban zárni a területeket, hogy ellenfelünk ne tudjon gólt szerezni, és ezt a célunkat is elértük. Megérdemelten nyertünk!"
 
Lipcsei Péter: "A mérkőzés előtt is tudtam, hogy jó csapathoz érkeztünk, és azt is tudtam, hogy számukra egy élet-halál mérkőzés következik, mert menni akartak a KTE után. De szerettünk volna pontot vagy pontokat szerezni, ami ma nem jött össze. Nem bántottam a játékosaimat, mert négyszer kapott gól nélkül nyertünk zsinórban, most kétszer kikaptunk egymás után, van ilyen az életben, van ilyen a futballban. Mindent megtettek a játékosok a pontszerzés érdekében. Az első félidőben volt egy 20 perces periódus, amikor a DVTK ránk jött, próbáltunk ellenállni, nehéz volt. A játékosoknak azt mondtam, kicsit agresszívebben kellett volna játszani. Feljöttünk Diósgyőrbe, szép stadion, jó pálya, villanyfény, azonban az első húsz percben 1-2 játékosom elfehéredett. A második félidőben rendeztük a sorainkat, nem volt semmi probléma, ebből az időszakból nem is tudok diósgyőri ziccert mondatni, az elsőben volt. Rúgtunk egy gólt, amit meg kell nézni, miért nem adott meg a játékvezető. Gratulálok a DVTK-nak, kívánom, hogy érjék el a céljukat!"
 
 
LABDARÚGÓ NB II
36. FORDULÓ
DVTK–SOROKSÁR SC 1–0 (1–0)
Diósgyőr, 1500 néző. Vezette: Pillók Ádám (Csatári Tibor, Belicza Bence)
DIÓSGYŐR: Danilovics – Szatmári Cs., Hegedűs J., Belényesi – Szűcs K., Lucas, Bertus, Oláh B. (Polgár, 77.), Keller – Eppel (Könyves, 72.), Zsolnai (Németh M., a szünetben; Kocsis D., 73.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
SOROKSÁR: Major – Ternován (Nagy O., 83.), Kékesi, Gyömbér, Valencsik – Katona M., Csernik (Szerető, a szünetben), Lőrinczy, Hudák M. – Redzic, Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Eppel (1–0) a 27. percben

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC