DVTK: szerződést hosszabbított a házi gólkirály - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

DVTK: szerződést hosszabbított a házi gólkirály

Beringer Roland Zoltán - 2022. June 30. Thursday 14:41
Nem változtak a céljai.
Kép forrása: dvtk.eu
 
Az NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbította élő szerződését Könyves Norberttel. A 33 éves támadó az előző szezonban 15 gólt szerzett, mellyel a csapata házi gólkirálya lett.
 
“Azzal a céllal érkeztem tavaly nyáron Diósgyőrbe, hogy a klubbal együtt térjek vissza az első vonalba – idézte Könyves Norbert szavait a dvtk.eu.
 
– Sajnálom, hogy az első évben nem így történt, mert úgy gondolom, hogy a DVTK-nak az élvonalban a helye. A célom nem változott, és hiszek abban, hogy diósgyőri mezben is lövök majd gólokat az NB I-ben, ezért hosszabbítottam meg a szerződésem.”
 
"Még négy hét maradt hátra a bajnoki rajtig, addig sok munka vár ránk, amit el is végzünk” – mondta Könyves. Majd hozzátette: az elmúlt hetekben sorra érkeztek az új igazolások, akiknek persze kis idő még kell a beilleszkedéshez, a ritmus felvételéhez, és az edzői elképzelések átvételéhez. Jó támadókat igazolt a a DVTK, de egész karrierem során meg kellett küzdenem a játéklehetőségért, mindig azt mondtam, ha nem vagyok elég jó, ajándékba úgysem kapok helyet a kezdőcsapatban. Bízom benne, hogy jobb, és még ami fontosabb, sikeresebb idényünk lesz, és még többet tudok hozzátenni a csapat teljesítményéhez.”
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 11. 30. 11:09

Kecskemét: hosszabbított az alapember - reakció

Hivatalos bejelentés.
2022. 11. 30. 10:23

Puskás Akadémia: visszatért a súlyos térdsérülést szenvedő középpályás

Február óta készült rá.
2022. 11. 30. 09:29

Csíkszereda: László Csaba veszi át a csapat irányítását

Hivatalos bejelentés.
2022. 11. 30. 06:33

Szerdai foci: újabb négy meccset rendeznek a vb-n

Többek között Argentína és Franciaország is pályára lép.
2022. 11. 29. 19:13

MTK: kiadta az ukázt a vezetőedző

Elmondta, mit kell kijavítaniuk.
2022. 11. 28. 20:21

Győr-DVTK: kiakadt a játékosaira a hazaiak edzője - reakciók

Fegyelmezett játékkal győzött a Diósgyőr.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 11. 29. 22:13

Paks: újabb ultrafutóversenyen indult Ferenczi István

A problémákról is őszintén beszélt.
2022. 11. 29. 21:37

Leipzig: profi szerződést kapott a 18 éves tehetség

Az edzője is méltatta.
2022. 11. 28. 10:16

Nézőszámok: a Pécs győzelmét látták a legtöbben

A győriek rangadója is sok nézőt vonzott.
2022. 11. 27. 17:08

Gólzápor Szombathelyen, Győrben sem lassított a DVTK - eredmények, tabella

Nagy izgalmak voltak a Pécs meccsén.
2022. 11. 27. 16:25

Kikapott az Újpest, a Fradi és a Vidi is - eredmények, tabella

Hengerelt Urbán Flórián csapata, nagy pofont kapott a ZTE.
2022. 11. 26. 15:21

Gólcsend a csúcsrangadón - eredmény, tabella

Nem bírt egymással a Tatabánya és a Veszprém.
2022. 11. 29. 20:08

Otthoni baleset: kórházba került Kiprich József

Elmondta, több csontja is eltört.
2022. 11. 29. 18:48

U17: nem sokáig örülhetett a magyar válogatott - reakció

Csütörtökön lehet javítani.
2022. 11. 29. 18:26

Eb-négyes döntő lesz Debrecenben: reagált a magyar válogatott pályaedzője

Sokat segíthetnek a drukkerek.
2022. 11. 29. 17:01

Az FTC-t megint hírbe hozták a Slovan védőjével

Videón mutatjuk a futballista erősségeit.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1DVTK40
2PMFC36
3Szeged-Csanád Grosics Akadémia34
4MTK Budapest32
5Gyirmót FC Győr30
6Aqvital FC Csákvár27
7Soroksár SC26
8Szombathelyi Haladás26
9FC Ajka25
10Credobus Mosonmagyaróvár24
11ETO FC Győr23
12BFC Siófok23
13Tiszakécskei LC22
14Nyíregyháza Spartacus FC21
15Budafoki MTE21
16Szentlőrinc20
17Kolorcity Kazincbarcika SC20
18Békéscsaba 1912 Előre17
19HR-Rent Kozármisleny15
20Dorogi FC13
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!