nb1.hu

Dzsungelfociban és a pontrúgásokban a SZEOL volt a jobb

Szeged – A vesztes ceglédiek mestere szerint uralták a mérkőzést.

Győztes mérkőzésen mutatkozott be a SZEOL SC a Cegléd ellen hazai pályán: a megtelt SZVSE-stadionban Buzási Péter fejesei után három pontot szereztek Tóth Ákos tanítványai.

 

 

A szegediek ellenfele remekül melegített a vasárnapi találkozóra, hiszen az előző fordulóban 3–0-ra verték a tavaly még NB I-es Békéscsabát, ráadásul a SZEOL keretéből többen is hiányoztak, mivel sem Beretka Péter, sem Gajág Gergő nem tudta vállalni a játékot az egy héttel ez előtti kezdőcsapatból. Ez sem jelentett gondot a hazaiaknak, és mivel pontrúgásaikkal remekül sáfárkodtak, míg kapusuk, Leindler Domonkos a hajrában két ceglédi ziccert is hatástalanított otthon tartották a három pontot.

 

 

Edzői értékelések:

 

Tóth Ákos(SZEOL): – Az a lényeg, hogy élmény volt ez a mai délután mind a srácoknak, és remélem, a szegedi közönségnek is. Mi még természetesen tanuljuk az NB II-t, de úgy gondolom, ma léptünk egy lépcsőfokot. Szervezetten, jól védekeztünk, felkészültünk az ellenfélből, az utolsó negyed óra kivételével nem is volt rajtunk fogás. A végén a szív és a szerencse kitolt két akciót, ez is kell ezen a szinten ahhoz, hogy sikeresek legyünk, hiszen ez egy hosszú út eleje. A srácoknak mondtam, hogy veszélyesek lehetnek a pontrúgásaink, ez egy olyan dolog, ha folyamatosan gyakoroljuk, akkor egyszer-egyszer bejön, majd a sors úgy hozza, hogy sokáig nem sikerül, most jobban ültek, mindkettő begyakorolt szituáció volt, de a lényeg a győzelem – olvasható a tréner szavai a szegedma.hu-n.

 

Varga Attila(Cegléd): – Egész mérkőzésen felborult a pálya a javunkra, uraltuk a mérkőzést, de két pontrúgásból a SZEOL megnyerte a meccset, sajnálom, mert a játékosok mindent megtettek a győzelemért, de ebben a dzsungelben futballozni nem lehetett. Maradtak a pontrúgások, de abban ma jobbak voltak a hazaiak – mondta a klub honlapjának a vendégek mestere.

 

 

NB II, 2. forduló

 

SZEOL SC–Ceglédi VSE 2 – 1 (1–0)

G.:Buzási (3., 57.) ill. Albert I. (82.)

 

SZEOL SC: Leindler – Kéri, Rácz, Forró, Ikonomu, Grünvald, Puskás (Fülöp, 89.), Lévai, Harsányi (Maksimovic, 73.), Buzási, Péter (Mendebaba, 90+1.). Vezetőedző: Tóth Ákos.

Ceglédi VSE: Horváth G. – Wild, Albert I., Makrai, Farkas A., Csordás (Szabó V., 62.), Markó, Peres, Albert Á., Babolek (Kozák, 80.), Horváth B. (Szkunc – a szünetben). Vezetőedző: Varga Attila.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC