nb1.hu

Edzőket igazolt a DVTK, edzőt a Haladás, Kispestről szerződtetett a Kecskemét

Hivatalos bejelentések.

HALADÁS
 
ÍME, A SZOMBATHELYIEK BEJELENTÉSE:
 
Korábban a Szombathelyi Haladásban futballozó, majd az Illés Akadémián edzősködő Sipos Norbert lett Németh Szabolcs egyik segítője.
 
Mint ismert, újjáalakul a Szombathelyi Haladás szakmai stábja. Mátyus János vezetőedző távozott, helyette immáron Németh Szabolcs irányítja a mieink szakmai munkáját. Németh egyik segítője pedig a Haladás korábbi kiváló támadója, a 40 esztendős Sipos Norbert lett.
 
– Sipos Norbert és Németh Szabolcs régóta ismerik egymást, örömmel dolgoznak majd együtt, mindketten a modern támadófutball hívei, márpedig mi ezt várjuk el a csapattól – mondta Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója. – És ami legalább ennyire fontos: mindketten a kemény munkában hisznek. Norbin kívül lesz még egy harmadik tagja a stábnak, vele még tárgyalunk. Ám ez a szakember biztosan nem Schimmer Szabolcs lesz, volt játékosunk ugyanis nemet mondott a felkérésre. 
 
–  Soha nem titkoltam és mindenki tudja rólam: a Haladás állt és áll a legközelebb hozzám – mondta Sipos Norbert. – A mai napig szívügyem a Hali. Őszintén szólva mégis nagyon meglepett, amikor pénteken megkerestek, hogy dolgozzak a klubnál. Nem is kellett sokat győzködni, hogy elfogadjam a felkérést. Korábban volt megkeresésem Sopronból, aztán az MTK és a Vasas szakmai stábjába is invitáltak – de egyértelmű volt, hogy a Haladásnak nem mondok nemet. Egyébként is vissza akartam térni a futballba – az utóbbi időben Ausztriában dolgoztam – örülök, hogy a Haladásnál adatik meg mindez számomra. Németh Szabolccsal együtt nőttünk fel, csapattársak voltunk, aztán egy időben menedzserként is segítette pályafutásomat, majd az Illés Akadémián együtt voltunk edzők. Mindig is nagyon tetszett a munkamorálja, hozzám hasonlóan a munkában hisz – az ő személye döntő volt. Mindketten a támadófutball hívei vagyunk – biztos vagyok bent, hogy remekül dolgozunk együtt.
 
DVTK
 
ÍME, A DIÓSGYŐRIEK BEJELENTÉSE:
 
Kondás Elemér érkezésével megújul a szakmai stáb is DVTK első csapatánál. Igor Bogdanović már korábban is dolgozott együtt az új vezetőedzővel, illetve vezette a DVSC második csapatát, míg a másik másodedző, az egykori diósgyőri labdarúgó, Kovács Ádám legutóbb a DVTK U15-ös csapatát irányította, Tuska János kapusedző pedig a Debreceni Labdarúgó Akadémiáról érkezik. Az erőnléti edző feladatát továbbra is Dobos Attila látja el, videoelemzőként pedig Lugos József csatlakozik, aki korábban Kuttor Attila munkáját segítette Mezőkövesden, legutóbb pedig a DVTK Labdarúgó Sportakadémián dolgozott.
  
A DVTK szakmai stábja 2021/2022
Vezetőedző: Kondás Elemér
Másodedző: Igor Bogdanović
Másodedző: Kovács Ádám
Kapusedző: Tuska János
Erőnléti edző: Dobos Attila
Videoelemző: Lugos József
Korrektív tréner: Erdélyi Péter
 
Másodedző: Igor Bogdanović
A DVTK új vezetőedzőjének egyik segítője a DVSC korábbi többszörös magyar bajnoka és Magyar Kupa-győztese, edzőként Kondás Elemér korábbi asszisztense, Igor Bogdanović lesz.
 
A 46 éves szakember az egykori Jugoszlávia területén, Újvidéken született. Szülővárosában ismerkedett meg a labdarúgással, az FK Vojvodina utánpótlásában tanulta meg az alapokat. Kétszer kölcsönadták, majd távozása után az FK Zemun csapatában 52 meccsen 16 gólt szerzett. 
 
Első külföldi klubjában, a diósgyőri szurkolók által is jól ismert bolgár Litex Lovechben 33 találkozón 9 alkalommal volt eredményes. Még az ezredforduló előtt visszatért hazájába és korábbi csapata, az FK Vojvodina labdarúgója lett. 2002-ben a Crvena zvezdához szerződött, majd két idényt követően újra légiósnak állt, és a DVSC labdarúgójaként Magyarországon is letette a névjegyét. Két ízben mondhatta debreceni labdarúgónak magát: 2004 és 2006 között 44 mérkőzésen 22 alkalommal, míg 2006 és 2008 között 34 találkozón 13-szor talált az ellenfelek kapujába a magyar élvonalban – 2006-ban volt egy rövid törökországi kitérő is karrierjében. Háromszoros magyar bajnoknak és Magyar Kupa- és Magyar Szuperkupa-győztesnek is vallhatja magát a piros-fehérekkel. Később játszott még a Budapest Honvéd, a Győri ETO, a Nyíregyháza és a Haladás színeiben. Végül 2010-ben visszatért Hajdú-Bihar megyébe, és a Hajdúböszörményi TE játékosaként a második és harmadik vonalban összesen 130 alkalommal lépett pályára és 64 gólt szerzett, a játékos pályafutását 44 évesen a Balkányi SE csapatában fejezte be.
 
Igor Bogdanović öt alkalommal (ebből kettőt ismernek el hivatalos mérkőzésnek) szerepelt a jugoszláv válogatottban. Az öt mérkőzés során kétszer volt eredményes.
 
Labdarúgó karrierje végén már párhuzamosan edzői pályafutását is elkezdte. 2012-ben a DVSC U14-es gárdáját trenírozta, majd a Hajdúböszörménynél utánpótlás edzőként és a felnőtt csapat vezetőedzőjeként is dolgozott. Ezt követően visszatért korábbi sikerei helyszínére a DVSC-hez, ahol 2016-tól másodedzőként segítette a mindenkori vezetőedző, többek között Herczeg András, Vitelki Zoltán és Kondás Elemér munkáját. Legutóbb a DVSC II csapatát tartotta benn az NB III.-ban.
 
Névjegy
Név: Igor Bogdanović
Születési idő: 1974. szeptember 25.
Születési hely: Újvidék, Jugoszlávia
Állampolgárság: szerb
 
Sikerei
3x Magyar bajnok (2004/2005, 2005/2006, 2006/2007)
2x Bolgár bajnok (1998, 1999)
Magyar Kupa-győztes (2006/2007, 2007/2008)
Jugoszláv válogatott 2/0
 
Edzői pályafutás
2021/2022 másodedző, Diósgyőri VTK (NB II.)
2020/2021 vezetőedző, DVSC II (NB III.)
2020/2021 másodedző, Debreceni VSC (NB II.)
2019/2020 másodedző, Debreceni VSC (NB I.)
2018/2019 másodedző, Debreceni VSC (NB I.)
2017/2018 másodedző, Debreceni VSC (NB I.)
2016/2017 másodedző, Debreceni VSC (NB I.)
vezetőedző, Hajdúböszörményi TE
vezetőedző, Hajdúböszörményi TE U19
2012 vezetőedző, DEAC U14
 
Labdarúgó pályafutás
2018/2019 Balkányi SE (Sz.-Sz-B. megyei I. osztály)
2017/2018 Balkányi SE (Sz.-Sz-B. megyei I. osztály)
2016/2017 Balkányi SE (Sz.-Sz-B. megyei I. osztály)
2015/2016 Balkányi SE (Sz.-Sz-B. megyei II. osztály)
2014/2015 Hajdúböszörmény TE (NB III.)
2013/2014 Hajdúböszörmény TE (NB III.)
2012/2013 Hajdúböszörmény TE (NB III.)
2011/2012 Hajdúböszörmény TE (NB III.)
2010/2011 Hajdúböszörmény TE (NB II.)
2009/2010 tavasz Szombathelyi Haladás (NB I.)
2009/2010 ősz Nyíregyháza Spartacus (NB I.)
2008/2009 Debreceni VSC (NB I.)
2007/2008 tavasz Debreceni VSC (NB I.)
2007/2008 ősz ETO FC Győr (kölcsönben)
2006/2007 tavasz Budapest Honvéd FC (NB I.)
2006/2007 ősz Debreceni VSC (NB I.)
2005/2006 tavasz Debreceni VSC (NB I.)
2005/2006 ősz Gençlerbirliği S.K. (Törökország)
2004/2005 Debreceni VSC (NB I.)
2003/2004 Debreceni VSC (NB I.)
2002/2003 Crvena zvezda
2001/2002 FK Vojvodina
2000/2001 FK Vojvodina
1999/2000 FK Vojvodina
1998/1999 Litex Lovech (Bulgária)
1997/1998 Litex Lovech (Bulgária)
1996/1997 FK Zemun
1995/1998 FK Zemun
1994/1995 FK Borac Čačak (kölcsönben)
1993/1994 FK Vojvodina
1992/1993 FK Kabel Novi Sad (kölcsönben)
1993-ig FK Vojvodina utánpótlás
 
Másodedző: Kovács Ádám
A mindössze 32 éves Kovács Ádám a DVTK Labdarúgó Sportakadémiáról érkezik Kondás Elemér stábjába. Labdarúgóként Diósgyőrben nevelkedett, az első csapatban négy bajnokin lépett pályára 2010 őszén, a tartalékok között 57 mérkőzése van. 2016-ban edzőként tért vissza Diósgyőrbe, ahol csapatedzői és erőnléti edzői végzettségét is kamatoztatta. Többek között dolgozott a tartalék és az U19 szábjában, legutóbb az U15-ös csapatot irányította.
 
Névjegy
Név: Kovács Ádám
Születési idő: 1989. április 19.
Születési hely: Miskolc
Poszt: másodedző
 
Edzői pályafutás
2021/2022 másodedző, DVTK (NB II.)
2020/2021 tavasz vezetőedző, DVTK U15
2020/2021 ősz másodedző, DVTK U19
2019/2020 másodedző, DVTK tartalék (NB III.)
2019/2020 erőnléti edző, másodedző, DVTK U19
2019/2020 vezetőedző, DVTK U11
2018/2019 másodedző, DVTK U15, vezetőedző DVTK U10
2017/2018 másodedző, DVTK U13
2016/2017 másodedző, DVTK U10
 
Labdarúgó pályafutás
2020/2021 Bükkábrányi SC (megyei II.)
2019/2020 Bükkábrányi SC (megyei II.)
2018/2019 Parasznya (megyei I.)
2017/2018 Sajóbábony SC (megyei I.)
2016/2017 tavasz Sajóbábony SC (megyei I.)
2016/2017 ősz Felsőtárkány SC (megyei I.)
2014/2015 Bükkábrányi SC (megyei I.)
2013/2014 Bükkábrányi SC (megyei I.) 
2012/2013 Bükkábrányi SC (NB III.) 12/1
2011/2012 Ózdi FC (NB III.) 22/0
2010/2011 tavasz Ózdi FC (NB III.) 14/0
2010/2011 ősz Diósgyőri VTK (NB II.) 4/0
2009/2010 tavasz Cigánd (NB III.) 9/0
2009/2010 ősz Kazincbarcika (NB II.) 8/0
2009/2010 nyár Diósgyőri VTK (NB I.) 0/0
2009/2010 nyár DVTK tartalék (NB III.) 5/0
2008/2009 Diósgyőri VTK (NB I.) 0/0
2008/2009 DVTK tartalék (NB III.) 24/1
2007/2008 Diósgyőri VTK (NB I.) 0/0
2007/2008 DVTK tartalék (NB III.) 28/1
2007/2008 DVTK U19
2006/2007 Diósgyőri VTK (NB I.)  0/0
2006/2007 DVTK U19
 
Kapusedző: Tuska János
Tuska János kapusedzőként csatlakozik a DVTK szakmai stábjához.
 
A 40. születésnapját július 3-án ünneplő Tuska János hosszú kapuspályafutását alacsonyabb osztályú csapatoknál töltötte, Kisvárdán, Tuzséron és Nyírbátorban védett az NB III.-ban is. Nyolc éve a Bozsik Akadémián kezdte edző pályafutását, majd Cigándon már az első csapattal dolgozott az NB II.-ben is. Vezető kapusedzőként tért vissza Nyíregyházára, ahol 2018 májusában szintén felkérték, hogy irányítsa az első csapat kapusainak munkáját. Az utóbbi két évben a DVSC U19-es kapusainak képzését vezette.
 
Névjegy
Név: Tuska János
Születési idő: 1981. július 3.
Születési hely: Nyíregyháza 
Poszt: kapusedző
 
Edzői pályafutás
2021/2022 kapusedző, Diósgyőri VTK (NB II.)
2020/2021 kapusedző, DVSC-DLA U19
2019/2020 tavasz kapusedző, DVSC-DLA U19
2019/2020 kapusedző, Nyíregyháza Spartacus (NB II.)
2018/2019 kapusedző, Nyíregyháza Spartacus (NB II.)
2017/2018 májustól kapusedző, Nyíregyháza Spartacus (NB II.)
2017/2018 májusig vezető kapusedző, Bozsik Akadémia
2017/2018 ősz kapusedző, Sz.-Sz.-B. megyei válogatott
2016/2017 kapusedző, Cigánd (NB II.)
2015/2016 tavasz kapusedző, Cigánd (NB III.)
2015/2016 kapusedző, Bozsik Akadémia
2014/2015 kapusedző, Bozsik Akadémia
2013/2014 kapusedző, Bozsik Akadémia
 
Labdarúgó pályafutás
2019/2020 Nyíregyháza Spartacus II (Sz.-Sz.-B. megyei III. osztály)
2015/2016 ősz Nyírpazony (Sz.-Sz.-B. megyei II. osztály)
2015/2016 ősz Nyírbátor (NB III.) 
2014/2015 Nyírbátor (NB III.) 
2013/2014 Nyírbátor (NB III.) 
2012/2013 Nyíregyházi Old-Boys FC (Sz.-Sz.-B. megyei II. osztály)
2011/2012 Nyíregyházi Old-Boys FC (Sz.-Sz.-B. megyei III. osztály)
2010/2011 tavasz Tuzsér (NB III.)
2010/2011 ősz Nagykálló (Sz.-Sz.-B. megyei II. osztály)
2009/2010 Nagykálló (Sz.-Sz.-B. megyei II. osztály)
2008/2009 tavasz Gyulaháza (Sz.-Sz.-B. megyei I. osztály)
2008/2009 ősz Kisvárda (NB III.)
2007/2008 Kisvárda (NB III.)
2006/2007 tavasz Nagykálló
2006/2007 ősz Kisvárda
2005/2006 Szakoly
2004/2005 tavasz Ibrány
2004/2005 ősz Ibrány
2003/2004 tavasz Vásárosnamény
2003/2004 ősz Vásárosnamény
2002/2003 Kemecse
 
Videoelemző: Lugos József
A 34 éves, de már tapasztalt videoelemző, Lugos József a DVTK Labdarúgó Sportakadémiáról érkezik. A szekszárdi születésű szakember alacsonyabb osztályú csapatokban játszott, sérlések miatt korán abbahagyta a labdarúgást, majd 2015-ben utánpótlás-edzőként kezdte diósgyőri karrierjét. Ezt követően Vitelki Zoltán hívására Kazincbarcikán már az ellenfél feltérképezése volt a feladata, és Mezőkövesden is videoelemzőként dolgozott a Magyar Kupa-döntőbe menetelő első csapat mellett. Tavaly ősszel visszatért Diósgyőrbe, a DVTK LSA kötelékében folytatta a videoelemzői munkát, mostantól pedig Kondás Elemér stábját erősíti.
 
Névjegy
Név: Lugos József
Születési idő: 1986. szeptember 20.
Születési hely: Szekszárd
Poszt: videoelemző
 
Edzői pályafutás
2021/2022 videoelemző, Diósgyőri VTK (NB II.)
2020/2021 novemberig videoelemző, Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.)
2019/2020 videoelemző, Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.)
2018/2019 videoelemző, Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.)
2017/2018 videoelemző, Kazincbarcika (NB II.)
2015/2016 edző, DVTK utánpótlás
2015/2016 edző, DVTK utánpótlás
 
Labdarúgó pályafutás
2014/2015 Őcsény (Tolna megyei I. osztály)
2009/2010 Decs (Tolna megyei I. osztály)
2008/2009 Decs (Tolna megyei I. osztály)
2007/2008 Decs (Tolna megyei I. osztály) 
2006/2007 Kalocsa (Bács-Kiskun megyei I. osztály)
2005/2006 Dunaszentgyörgy (NB III.)
2003-2005 Szekszárd utánpótlás
2002-2003 Dunaújváros utánpótlás
2000-2002 Szekszárd utánpótlás
 
KECSKEMÉT
 
ÍME, A KTE BEJELENTÉSE:
 
"Újabb játékossal bővült keretünk, ezúttal a védelem jobb oldalára érkezett erősítés Buna Gábor személyében a Budapest Honvédtól.
 
A 2002-es születésű, 19 esztendős játékos Marcaliban, Hévízen, majd Keszthelyen futballozott, itt fedezte fel 2015-ben a Honvéd. A kispestiekhez igazolva végig járta az utánpótlás csapatokat, két ezüstérmet és két bajnoki címet ünnepelve. Bemutatkozott a magyar utánpótlás válogatottban is, majd a 2019/2020-as idényben a kispestiek színeiben az NBI-ben is debütált, az előző idényben főleg a tartalékcsapatban futballozott már.
 
-Nagyon megörültem, amikor a kecskeméti lehetőség adódott, szimpatikus volt a megkeresés. Tisztában voltam vele, hogy erős klubról van szó, teli ambíciókkal. Ez lesz az első komolyabb évem a felnőtt futballban, noha az előző szezonban az NB III.-ban már játszhattam. Úgy gondolom, hogy egy kitűnő ugrás lehet a karrieremben, hogy most Kecskemétre igazolhatok. Bizakodó vagyok, nagyon nagyok az elvárásaim magammal és a csapattal szemben is, sikerekben gazdag évet remélek. Szélső védőként aktív vagyok, igyekszem segíteni a támadásokat is, erősségemnek tartom a harciasságomat is– mondta Buna Gábor."
 
FRISSÍTÉS:
 
17.13:
 

Rutinos játékost igazolt a Pécs, eldőlt a 18-szoros válogatott játékos sorsa

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC