nb1.hu

Eldőlt Csizmadia Csaba sorsa

Egyik pályafutását befejezi, a másikat folytatja.

Vitelki Zoltán távozása után a sérült játékos, Csizmadia Csaba vette át a Budafok irányítását. Kilenc bajnokiból 4-et megnyertek, 5-öt elveszítettek az irányítása alatt, a gárda jelenleg a 16., 1 ponttal megelőzve a már kieső helyen telelő Balmazújvárost. Csizmadiával a klub honlapja készített interjút, ebből ragadtuk ki a legfontosabb részleteket:
 
A szavaidból azt veszem ki, hogy tavasszal is Csizmadia Csaba irányítja majd a csapatot. Egy pillanatig sem volt ez kérdés?
Néhány napja volt lehetőségünk beszélgetni Bélteky Róbert tulajdonos úrral, Jakab János elnök úrral és Oláh Lóránt sportigazgatóval az elmúlt hónapok tanulságairól. A tulajdonos szándéka egyértelműen az volt, hogy folytassam a munkát a csapat vezetőedzőjeként. Nagyon jól estek a szavai és hálás vagyok, amiért bízik bennem. Ilyen fiatal edző nem sok van a magyar futball első két osztályában. Szeretnék élni a lehetőséggel és minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy jól szerepeljünk az irányításom, illetve irányításunk alatt. Suth Balázs pályaedző és Bíró Szabolcs kapusedző is nagyon fontos munkát végez. Úgyhogy vezetőedző vagyok, egyelőre nyárig. 
 
Vezetőedző vagy játékos-edző?
Biztos vagyok benne, hogy a csapat olyan jól szerepel majd, hogy az utolsó hazai meccsünkön becserélem magam és elköszönök, befejezem aktív labdarúgói pályafutásom.”
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC