Eldőlt Dzurják József sorsa - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Eldőlt Dzurják József sorsa

Simon Zoltán - 2020. január 01. szerda 15:34
Lehet, tavasszal sem térhetnek haza, átalakulhat a játékoskeret.
Kép forrása: Kazincbarcika/Facebook
Huszonkét forduló után a 14. helyen áll a bajnoki táblázaton a Kazincbarcikai SC. A klub vezetői december 5-én megköszönték az addigi vezetőedző, Gálhidi György munkáját, az utolsó két meccsen segítője, Dzurják József irányította a gárdát. És úgy néz ki, ez a tavasszal is így lehet.
 
Gulyás Tibor, a KBSC FC Kft. ügyvezetője ugyanis a következőket mondta a boon.hu-nak:
 
„Végleges döntés egyelőre nem született ebben a kérdésben, de nagy az esély rá, hogy ezt a bajnokságot Dzurják Józseffel, és a jelenlegi stábbal fejezzük be. Aztán majd nyáron szeretnénk hosszabb távra megoldani az edzőkérdést.”
 
Gulyás a keretben várható változásokról is nyilatkozott a megyei portálnak:
 
„Biztos, hogy lesznek a keretben változások, pillanatnyilag úgy néz ki, hogy körülbelül négy-öt, bizonyos posztokon, de még tárgyalunk játékosokkal, azokkal is, akik esetleg nem nálunk folytatnák, és olyanokkal is, akik érkeznének. Bízom a csapatban, hogy azokat a pontokat, amiket az ősszel elhullajtottunk, azt majd a folytatásban vissza tudjuk, tudják hozni.”
 
 

Élő közvetítés az átigazolásokról - edző is ment Jova után a Szparitól - NB1.hu

 

 
Barcikán az is kérdés, hogy a gárda mikor tud hazatérni a putnoki albérletből, mikor fejeződik be a stadionrekonstrukciójuk első fázisa az Akácfa úti sporttelepen.
 
„November végén arról beszéltem klubunk honlapján, hogy 2020. februárjában az első hazai meccsünket már itthon játszhatjuk, de most már bizonyos, hogy ez az időpont, az ekkori hazaköltözés nem tartható. Bizonyos időjárási tényezők is belejátszottak abba, hogy már többször tolnunk kellett az átadás idejét, de remélem, hogy a szükséges eljárások hamarosan lezárulnak, a beköltözéshez elengedhetetlen iratok a rendelkezésünkre fognak állni. A hazai, tavaszi összecsapásainkat így még továbbra is Putnokra tervezzük.”
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 07. 03. 12:56

Svájc legjobbjai: duplázott a magyar

Illusztris társaság.
2020. 07. 03. 10:45

Még két-három játékost igazolna a Budafok

Nem érdemtelenül - nagyon bizonyítanának.
2020. 07. 03. 09:32

UTE: az MLSZ, a Puskás Akadémia, a Honvéd és az MTK is vitt el szakembert

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 03. 06:33

Pénteki foci: pályára lép az Atlético Madrid

Angol másodosztályú meccs is szerepel a programban.
2020. 07. 03. 12:17

Vasas: ami várható volt: Torghelle is távozik

Hivatalos bejelentések.
2020. 07. 03. 11:03

Siófok: tehetségek írtak alá

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 03. 11:36

Riválistól igazolt a Kecskemét

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 03. 09:28

Lipót: pótolni kell a 381 gólos NB I-be távozót

Változások a klub életében és a játékoskeretben.
2020. 07. 02. 21:47

Újabb trófeával gazdagodott a Fradi

Nyilasi Tibor adta át a díjat.
2020. 07. 02. 21:26

DVTK: az erősítési tervekről beszélt Feczkó Tamás

Elmondta, hány futballista érkezhet.
2020. 07. 03. 08:58

ETO: megvan az új klubigazgató

Strukturális átalakítások várhatók.
2020. 07. 03. 08:39

Szolnok: eldőlt a volt szövetségi kapitány sorsa - HIVATALOS

Öten távoztak, maradhat a kövesdi házi gólkirály.
2020. 07. 02. 18:38

A ZTE játékosokkal segítheti a Nagykanizsát

Már megvan, kik távozhatnak.
2020. 07. 02. 14:32

Jászberény-Kecskemét: újak és próbázók az edzőmeccsen

Egy mérkőzés, két tudósítás.
2020. 07. 02. 20:08

Budafok: univerzális játékossal erősítettek

Hosszabb ideje figyelték.
2020. 07. 02. 19:49

DVTK: szerződéshosszabbítás és kölcsönadás

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 02. 19:24

Svájc: a volt kispesti parádés gólöröme - videó

Nagyon fontos gólt szerzett a magyar válogatott játékos.
2020. 07. 02. 19:00

Debrecen: vita a Lokiról - 16 csapatos NB I is szóba került

Pénteken újabb fontos tanácskozás lesz.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest59
2Budafoki MTE54
3Vasas FC47
4Aqvital FC Csákvár43
5BFC Siófok42
6WKW ETO FC Győr41
7Gyirmót FC Győr38
8FC Ajka35
9Soroksár SC35
10Budaörs34
11Szeged-Csanád Grosics Akadémia34
12Nyíregyháza Spartacus FC33
13Dorogi FC33
14Kazincbarcika33
15Békéscsaba 1919 Előre32
16Szolnoki MÁV FC32
17Szombathelyi Haladás30
18Duna Aszfalt TLC26
19Vác FC12
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!