nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

ÍME A NYÍREGYHÁZA KÖZLEMÉNYE:

NYÍREGYHÁZI MARAD A STÁB
Lengyel Rolandra vezetőedzőként, Ambrusz Árpádra sportigazgatóként számít a Szpari.
 
A játékosok mellett a szakmai stáb tagjaival is egyeztetett a Nyíregyháza Spartacus vezetése. Bár eredetileg a tavaszi szezon végéig szólt a megállapodás Lengyel Roland vezetőedzővel, pénteken jelezték, hosszú távon – azaz a tavaszi szezon után is – vele képzeli el a jövőt a Szpari.
 
– Nagyon boldog vagyok, mert egy álmom teljesült azzal, hogy a Nyíregyháza Spartacust irányíthatom. Bízik bennem a vezetés, és remélem egy sikeres időszak előtt állunk. Nekünk az építkezés a legfontosabb, ehhez az kell, hogy minél kisebb játékosmozgás legyen. Azt látjuk, hogy mely posztokon van szükség erősítésre, de számítunk a saját nevelésű játékosainkra. Van egy jól működő elemző rendszerünk, és ez alapján választunk ki játékosokat, nem pedig szemre, vagy ismerettség alapján. Ha megvan a megfelelő kvalitás, ha eléri a labdarúgó azokat a szempontokat ami nekünk kell, akkor megvizsgáljuk az emberi oldalt is. Olyan személyiséget szeretnénk, aki beleillik ebbe az öltözőbe. A kiválasztás már hetekkel ezelőtt elkezdődött, és 2-3 új játékos érkezhet – mondta Lengyel Roland vezetőedző.
 
Az új játékosok szerződtetéséről egy öt fős szakmai tanács dönt, melyben helyet kap a vezetőedző, a Bozsik Akadémia vezetése és a sportigazgató is. A jövőben utóbbi feladatot Ambrusz Árpád látja el.
 

 

– A cél az, hogy csak megfelelő játékosok érkezzenek a klubhoz, akik valóban erősítést jelentenek. Nem tartható az a korábbi rendszer, hogy minden átigazolási időszakban 8-10 labdarúgót szerződtet a klub – az aktuális vezetőedző döntése alapján – ez rengeteg pénzbe kerül. Csak olyannal kötünk a jövőben kontraktust, aki jobb, mint aki jelenleg itt van. Főszerepet kap a saját nevelés. Egy olyan modellt szeretnénk megvalósítani, hogy már az utánpótlásban azt játsszák a fiatalok, amit a felnőtt csapat, így könnyen beépíthető lenne egy-egy fiatal az első csapatba. Január 3-án minden, az utánpótlásban dolgozó edző megkapja konkrétan, megvágott videón, hogy mit várunk el a játékosoktól az egyes posztokon. Nekik úgy kell az edzést felépíteni, hogy ezt a fiatalok megtanulják. Ez ellenőrizhető, és számonkérhető is. Természetesen a jövőben is segítem Lengyel Roland munkáját is, és mivel ezer szállal kötődöm a Spartacushoz, ott segítek, ahol csak igénylik – tette hozzá Ambrusz Árpád.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC