nb1.hu

Elképesztő pechszériájáról nyilatkozott a debreceni kapus

Van ok a bizakodásra is.

A DEAC közleménye:
 
"Acsádi Bence a nyáron csatlakozott a DEAC keretéhez. A 20. születésnapját február elején ünneplő hálóőrrel eddig öt alkalommal kezdődött együttesünk összeállítása az NB II-ben, legutóbb szeptemberben a Kazincbarcika elleni összecsapáson jutott szóhoz. Kapusunk nem a gyengébb teljesítménye, hanem a balszerencséje miatt került körön kívülre az utóbbi hónapokban: előbb elkapta a koronavírust, majd december elején meg kellett műteni a bal térdét porcleválás miatt.
 
“November végén sérültem meg, szerencsére az orvosok szerint jól sikerült a beavatkozás, azóta a rehabilitációm is megfelelő ütemben halad, ennek köszönhetően már elkezdhettem futni – kezdte a beszélgetést Acsádi Bence. – A pechszériám elején kicsit kattogott az agyam azon, hogy ezek a dolgok miért pont velem történnek. A nehezebb időszak során a barátaimra és a családtagjaimra támaszkodhattam, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Mellettük a gyógytornászomnak is sokat köszönhetek, hiszen a munkájának hála hamarosan ismét a csapattársaimmal edzhetek együtt” – mutatott rá fiatal futballistánk, akitől megtudhattuk, hogy az eddigi pályafutása során különböző egészségügyi gondok (többek között vállrepedés, porcleválás a másik térdében) tették próbára.
 
Bence a lelátóról figyelhette csapatunk vasárnapi bravúrját: Sándor Tamás legénysége a Szolnokot fektette két vállra. A 2-0-s győzelem abból a szempontból is értékes, hogy a Tisza-partiak ezt megelőzően október végén szenvedtek vereséget a bajnokságban.
 
“Nagyon kellett már a sikerélmény a srácoknak. Bízom benne, hogy ez az eredmény lökést ad a folytatásra. A hétvégén Győrben fogunk vendégeskedni, jó lenne, ha összejönne a pontszerzés. Augusztus végén kétgólos hátrányt ledolgozva vertük meg 3-2-re a győrieket, erre a találkozóra is támaszkodhatunk vasárnap” – nyilatkozta Acsádi, aki hozzátette, amint tökéletes állapotba kerül, megpróbálja visszaküzdeni magát a DEAC kezdőjébe."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC