nb1.hu

Elköszönt a Fradi volt játékosa, Pintér a futballistáit magasztalta – reakciók

A szegedi szurkolók dicséretet kaptak, emlékezetes gólt szerzett a szentlőrinci játékos.

A 37. fordulóból kilenc meccset rendeztek meg vasárnap az NB II-ben. A III. Kerület fontos győzelmet aratott a Szpari ellen, a Győr jó sorozata a Szeged otthonában folytatódott, a Vasas pedig simán nyert a Budaörs ellen. Cikkünkben összeszedtük az edzői reakciókat:
 
Budafok-Békéscsaba 2-0
 
Csizmadia Csaba: "Nagyon feszült mérkőzés volt, átéreztük, hogy mekkora a súlya. Taktikusan, fegyelmezetten játszottunk, teljes mértékben megérdemeltük a győzelmet, a két gól mellett óriási helyzeteink, kapufáink is voltak."
 
Brlázs Gábor: "Az első félidővel nem volt gond, de… Két gólt ajándékoztunk az ellenfélnek, és a kiesés ellen küzdő csapat nem engedhet meg ilyen magának. Kevés helyzetet tudtunk kialakítani, megérdemelt volt a hazai győzelem."
 
III. Kerület-Nyíregyháza 2-0
 
Pintér Attila: "Minden elismerésem a játékosoké, a mai teljesítmény is mutatja, hogy mennyire tudnak küzdeni a klubért és mennyire összetartó csapat. Többen is sérüléssel vállalták a játékot, és a jó erőkből álló Nyíregyházát úgy sikerült legyőzni, hogy az ellenfélnek igazából helyzete sem volt. Maradt egy esélyünk, ki-ki meccs vár ránk Békéscsabán, és reméljük, hogy ami ma kimaradt, az ott bemegy…"
 
Feczkó Tamás: "A tavasz leggyengébb játékát nyújtottuk, amit tetéztünk azzal, hogy a második félidőben még szervezetlenné is váltunk. A győzelmet jobban akaró csapat teljesen megérdemelten nyert."
 
Szeged-Győr 0-1
 
Andorka Péter: "Sajnos ilyen a futball: ha nem szerzed, akkor kapod a gólt. A kapu előtt hiányzott a koncentráció. És sajnáljuk, hogy a siker elmaradt ilyen fantasztikus közönség előtt. Az utóbbi időben közeledett a klub és a tábor egymáshoz, ezt jó lenne a jövőben is folytatni, mi mindenképpen azon vagyunk, hogy ez a kapcsolat megmaradjon, javuljon."
 
Klausz László: "Az első félidő nem tetszett, nem jól kezdtük a mérkőzést, kicsit belealudt a meccsbe a csapat, de kihúztuk kapott gól nélkül, aztán a félidőben rendeztük a sorokat. A második félidő jobban is sikerült, többet tudtunk az ellenfél kapuja előtt lenni. Aztán a kiállítással is lélektanilag felénk billent a mérleg, de éreztem mindenkin, hogy fel van pörögve, és ennek az lett a vége, hogy lepattanóból tudtunk egy gólt szerezni, és ezzel megnyertük a mérkőzést."
 

Dorog-Pécs 3-0
 
Fenyvesi László: "Hetek óta akartuk ezt a győzelmet, így nagy volt a nyomás rajtunk. Ma minden összejött, a csapatom a karakter mellé a futballtudást is adta. Hatalmas teher esett le a vállunkról azzal, hogy kiharcoltuk a bennmaradást."
 
Vas László: "Az eredmény és a játékunk miatt is mélységesen csalódott vagyok. A Dorog azzal vert meg minket, ami a mi erősségünk. Keressük a hibák okát, ellenfelünknek pedig gratulálok a győzelemhez és a bennmaradáshoz."
 
Tiszakécske-Szolnok 1-2
 
Visinka Ede: "Tudtuk, hogy a Szolnok az életéért fog küzdeni. Ezt be is bizonyították a meccs közben. Nagyon sajnálom, hogy a végeredmény így alakult, mert vezettünk, kezünkben volt a mérkőzés, de egy egyéni hiba után kiegyenlített a Szolnok, aztán egy óriási malac góllal vezetést is szerzett.  Utána nagyon nehéz volt a betömörült 10 ember ellen játszani. Ebben az időszakban igazi helyzetet nem is tudtunk kialakítani. Nagyon mélyről jöttünk vissza a szezon során, ezt nem szabad elfelejteni! Kiharcoltuk a bennmaradást egy fordulóval a vége előtt. Sokan korábban ennek a csapatnak egy gramm esélyt sem adtak volna, hogy bennmaradjon az NB II-ben. Erre nagyon büszke vagyok. Legyenek erre büszkék a játékosok, a klub és a szurkolók is! Arra készültünk, hogy hazai győzelemmel ünnepeljük meg a bennmaradást. Sajnos, ez elmaradt."
 
Romanek János: "Győzni kellett ma, ehhez gratulálok a csapatnak. Az utolsó hat mérkőzésünkből négyet megnyertünk. A mérkőzés elején voltak gondjaink. Nagyon ránk jöttek a hazaiak és meg is szerezték a vezetést. Utána egyenlítettünk, s a második gólunkat is megszereztük. Megérdemelt győzelmet arattunk. Sajnos, a végén figyelnünk kell majd a többi eredményt is. meglátjuk, hogy mi lesz az utolsó fordulóban."
 
Szentlőrinc-Siófok 2-1
 
Gabala Krisztián: "Óriási köszönet mindenkinek, aki ehhez a sikerhez hozzájárult, a játékosoknak, a stábtagoknak, a szurkolóknak. Ezzel eldőlt, hogy bent maradtunk, és tovább építhetjük magunkat. Ezt az eredményt közösen értük el Marián Slukával."
 
Domján Attila: "Harsányi István nemzetközi szinten is ritkán látható gólt szerzett, de nem hibáztathatom érte a kapusomat, hiszen indításra számított. Gratulálok a hazaiaknak a bent maradáshoz. "
 
Budaörs-Vasas 0-5
 
Toldi Gábor: "Könnyű edzőpartnerei voltunk a Vasasnak, nagyon csalódott vagyok, hogy félóra alatt eldőlt a mérkőzés. Az utolsó fordulóban a becsületünk megőrzéséért küzdünk majd. Gratulálok az angyalföldieknek!"
 
Kuttor Attila: "Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, annak ellenére végig motiváltan futballoztunk, hogy már korábban biztosítottuk a bajnoki címünket. Szerettük volna megdönteni az NB II-es gólrekordot, ami ezen a mérkőzésen sikerült, s a védekezésünk is rendben volt, teljes mértékben elégedett vagyok a srácok teljesítményével."
 
Soroksár-Csákvár 2-0
 
Lipcsei Péter: "Megérdemelten győztünk. Nagy köszönettel tartozom Gyömbér Gábornak, hiszen ez volt pályafutása utolsó hazai mérkőzése, ahogyan a Ferencvárosnál, itt, Soroksáron is rengeteg energiát tett bele a közös munkába. Sokaknak példaértékű lehet a pályafutása."
 
Tóth Balázs: "Nem voltunk ma olyan élesek, az első félidőben nem is volt sok lehetőségünk. A másodikban ugyan bátrabban játszottunk, helyzetecskékig is eljutottunk, de a befejezésekkel mindig baj volt. A fellazult védelmünk mellett már a hazaiak előtt is sok nagy helyzet adódott, a második gól pedig végleg eldöntötte a mérkőzést."
 
A Haladás-Kecskemét meccsről az értékeléseket itt olvashatják:
 

A forduló ma este az Ajka-Diósgyőr találkozóval zárul, 20 órakor kezdődik az összecsapás. 
 
Tabella a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC