Elmondta a Vasas kiválósága, miért bukdácsolt a csapat - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Elmondta a Vasas kiválósága, miért bukdácsolt a csapat

Juhász Gergely - 2020. November 11. Wednesday 16:44
A magyar válogatottról is szó esett.
Kép forrása: vasasfc.hu

A Reggeli Start az alábbi interjút küldte a honlapunknak:

A szeptemberben edzőváltáson is átesett Vasas FC legutóbbi öt meccséből négyet megnyert az NB II-ben, de még mindig hat pont választja el az angyaföldieket a feljutást érő második helytől. A Reggeli Startban a csapat támadója, Feczesin Róbert beszélt arról, hogy miért bukdácsolt eddig a Vasas, közben pedig a válogatott Izland elleni meccse és az apaság is szóba került.
 
„Felborult az életünk, viszont semmi olyan nem történt, amit ne tudnánk kiküszöbölni. Talán a ma esténk volt olyan, hogy picit nyűgösebben aludt el a pici" – ecsetelte apasága első heteit Feczesin Róbert a Reggeli Startban. A Vasas támadója elárulta, hogy „ha nincs meccs előtti nap, akkor igyekszem kivenni a részemet, a pelenkázás például már egész jól megy.”
 
A korábbi válogatott játékos az eddigi gondokról is szót ejtett, amik a Vasast akadályozták: „Nyolc játékos kiesett, akár magamról is mondhatom, hogy sérüléssel bajlódtam és a vírus is átment rajtam – elég hosszú lefolyású dolog volt. Most már reméljük, ki tudunk kecmeregni, és amit elkezdtünk az elmúlt hat fordulóban, azt folytatni tudjuk, és remélhetőleg nem tömegesen fognak kiesni a játékosok, mert szép lassan mindenki átesik a víruson.”
 
A Vasas volt a tavalyi csonka NB II-es szezon egyik kárvallottja, az angyalföldiek ugyanis csak a harmadik helyen álltak a bajnokság lefújásakor, így maradtak a másodosztályban – a most futó szezonban, 16 forduló után hatodik a csapat. Feczesin Róbert szerint „idén már nem lesz szó ilyenről, hogy bajnokságokat kell lefújni, de minél előbb oda kéne érni. Tavaly is jó szériában voltunk, amikor lefújták, de az már a múlt. Próbálunk minél előbb azon helyek egyikére odaérni, ami feljutást eredményez.”
 
Az idei NB II-es bajnokságban négy gólnál járó támadó a válogatott csütörtöki meccséről is beszélt: „A magyar válogatott a rendes játékidőben el fogja dönteni, és sikerül legyőznünk Izlandot. Nekünk most rosszul jött a válogatott szünet, de senkit nem fog foglalkoztatni, ha a fiúk győzelemmel fogják megörvendeztetni Magyarországot.”
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 05. 20. 22:22

Dárdai Palkó a céljairól nyilatkozott

A véget ért bajnokságot is értékelte.
2022. 05. 20. 21:36

Simple Női Liga: döntőbeli ellenfelére vár az FTC

Jön az utolsó forduló.
2022. 05. 20. 20:27

Sepsiszentgyörgy főtere: így ünnepelték Románia kupagyőztesét - videó

Tulajdonosi üzenet Európának!
2022. 05. 20. 19:52

Freiburg: örömteli a klub terve Sallai Rolanddal

Megszólalt a sportigazgató.
2022. 05. 20. 16:56

Kecskemét: eldőlt a csodaedző sorsa - részletek és reakciók

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 20. 12:43

DVTK: eldőlt az edző sorsa, nagy változások lesznek a keretben

Tiszta vizet öntött a pohárba a többségi tulajdonos.
2022. 05. 20. 17:40

ZTE-Kaposvár: a helyosztó - reakció

Az utolsó ilyen jellegű élmény.
2022. 05. 20. 17:12

Nem játszhat a DVSC legjobb góllövője

Nem csak ő hiányzik majd egyedül.
2022. 05. 20. 19:39

Juhász Roland és Czvitkovics Péter is Európa-bajnokságon játszhat

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 20. 19:04

Átigazolások: megvan, milyen játékosokra vadászik majd a Kispest

De hová tűntek a magyar fitalok?
2022. 05. 20. 11:32

Legendáját gyászolja a Szpari

A csapat első NB I-es meccsén is betalált.
2022. 05. 20. 10:40

DVTK: visszavonul a rutinos védő - videó

2016-ban érkezett a csapathoz.
2022. 05. 20. 13:24

Edzőt is keres a Salgótarján

Hosszú távú munkalehetőséget kínálnak.
2022. 05. 19. 23:48

Mohácson volt mit félteni – reakció, képek a szurkolókról

Beszámoló két szemszögből.
2022. 05. 20. 18:40

Leendő riválisok hívták az MTK-t majdnem megmentő edzőt

Rákérdeztek nála a lényegre.
2022. 05. 20. 17:31

Túl a műtéten az FTC 1.8 millió eurót érő támadója

Belgiumban focizó testvérei segítik.
2022. 05. 20. 16:48

Két Bognárról is bejelentést tett a Paks

De ki lesz az új vezetőedző?
2022. 05. 20. 14:17

Egykori kapusát köszöntette a Loki

Kapusedzőként is dolgozott a csapatnál.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC84
2Kecskeméti TE HUFBAU74
3DVTK69
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia63
5BFC Siófok58
6Szombathelyi Haladás54
7WKW ETO FC Győr53
8Soroksár SC51
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC47
12Budafoki MTE42
13Szentlőrinc42
14Tiszakécskei LC41
15Dorogi FC41
16Aqvital FC Csákvár40
17Békéscsaba 1912 Előre39
18Szolnoki MÁV FC38
19III. Ker. TVE37
20Budaörs37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!