Elszomorító, mi vár az ETO ikonjára - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Elszomorító, mi vár az ETO ikonjára

Simon Zoltán - 2019. január 08. kedd 16:25
Reagált a klub is a menesztésre.
Mint megígértük, Stark Péter és az ETO álláspontján is közzétesszük ebben a szomorú történetben minapi hírünk után.
 
Stark Péter korábban hosszú éveken át futballistaként szolgálta az ETO-t, 272 bajnokin játszott, eközben a magyar válogatottban 19 alkalommal szerepelt. Később utánpótlásedzőként dolgozott a Győrnél, majd Király József vezetőedző segítője lett az NB II-es csapatnál, azonban hétvégén anyagi okokra hivatkozva szerződést bontott vele a klub vezetősége. Starkra – a megfelelő edzői licenc hiánya miatt – utánpótlástrénerként sem számítanak volt klubjánál, és mivel nincsenek tartalékai, civil munkát kell találnia.
 
Stark Pétert másodszor küldték el nevelőegyesületétől, hiszen a Tarsoly-érában egy elbukott kupadöntő után is lapátra tették már – mindezt nehezen dolgozza fel.
 
„Nem számítottam rá, hogy elküldenek, de tudomásul vettem a döntést. Nem hisztiztem, aláírtam az elém rakott papírokat, és azonnal eljöttem a stadionból – mondta a kisalfold.hu-n Stark Péter. – Anyagi okokra hivatkoztak, nem jöttek be a klub korábbi elképzelései, s meg kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. Az utolsó havi fizetésem maradt még a klubnál, csak azt kapom majd meg. Nem egyszerű az ilyet feldolgozni, átélni, de sok mindent megéltem már a magyar labdarúgásban, nem csodálkozom semmin. Úgy fest, egyoldalú csupán a »szerelem« köztem és az ETO között.”
 
Stark hozzátette, furcsa lenne számára teljes meggyőződéssel egy másik csapat sikeréért dolgozni, miközben szinte minden a zöld-fehérekhez köti, ezért civil munkát keres.
 
„Mindenképp találnom kell valamilyen munkát. Egy garzonban élek a két gyermekemmel, akiket el kell lássak, s fel kell neveljek. Lehet, hogy Bécsben csomagfutár leszek, de egy ismerős ajánlott itthon fuvarozói munkát is. Nem viccelek, mindenképp dolgoznom kell, nincsenek tartalékaim. Aki tudott, az átvert és kifosztott, amikor még volt pénzem.”
 
AZ ÜGYVEZETŐ REAKCIÓJA
Soós Imre, a győriek ügyvezetője a Nemzeti Sportnak ecsetelte, hogy miért váltak meg Stark Pétertől.
 
 „Klubunk az egyetlen a másodosztályban, amelynél gyógytornász, erőnléti edző, masszőr, orvos, fizioterapeuta és két pályaedző is főállásban dolgozik. Sajnos sokan még mindig azt hiszik, ez az a csapat, amelyik 2013-ban megnyerte a bajnokságot az NB I-ben. Mivel az erre az esztendőre tervezett költségvetéshez nem érkeztek meg a megfelelő források, kénytelenek voltunk csökkenteni a költségeinket, amely a munkavállalói létszámot is érintette. Jelenleg nyolcvannégy munkavállaló, illetve tizenöt utánpótláscsapatban kétszázhatvanegy gyermek sorsáért felelünk. Magyarországon a Fehér Miklós Akadémia az egyetlen, amely egy gimnáziumot is üzemeltet, s amelynek az éves fenntartása csaknem százmillió forintba kerül. Értesültem a mérgelődő, a vezetőség döntését kritizáló véleményekről, de ha a gimnáziumot zárjuk be, akkor kétszáz gyermek tanulását tesszük tönkre, ha pedig más szakemberektől búcsúzunk el, akkor abba lehetne belekötni, így nincs jó megoldás, ha szerződésbontásról döntünk. A másik pályaedző, Szabó Tibor – közel a nyugdíjhoz – a munkatörvénykönyv szerint védett korban van, ráadásul A-licences képesítése van, amely elengedhetetlen a másodosztályban szereplő csapatoknál – Stark Péter sajnos csak B-licences diplomával rendelkezik. Szintén nem helyes állítás, hogy Stark az U17-es csapathoz sem térhetett vissza. Elit akadémia vagyunk, az előírás szerint tehát már az U14-es korosztálytól is csak A-licences edző dolgozhat.”
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 06. 19. 20:13

Rebrov megmondta véleményét a jelenlegi Fradiról

Edzőtábor után, BL előtt - őszinte volt az ukrán tréner.
2019. 06. 19. 19:03

Angol sztárcsapat jelentkezett be Szoboszlai Dominikért!

A semmiből robbanhat az átigazolási bomba, az összeg is megvan!
2019. 06. 19. 18:26

Fordulat: mégsem az AS Romával játszhatna a DVSC?

Egészen érdekes csavart vehet a történet, ami a Lokit is érintheti.
2019. 06. 19. 17:18

Fradi: Gorríaran távozott, szlovák középpályás érkezett

Újabb erősítés a zöld-fehéreknél.
2019. 06. 19. 18:29

MTK: bejelentés a válogatott kapusról

Hivatalos közlemény.
2019. 06. 19. 15:19

Hali: fontos bejelentést tett a válogatott futballista

Eldőlt, hol folytatja a pályafutását.
2019. 06. 19. 10:08

Drámai bejelentést tett az NB III-as klub

Nem sikerült leküzdeni a nehézségeket.
2019. 06. 19. 09:37

Ezt a csapatot irányítja Várhidi Péter

Az újoncnál bizonyíthat az egykori szövetségi kapitány.
2019. 06. 19. 16:46

Portugál sztárcsapat vinné a Honvéd tehetségét

Komoly lehetőség előtt áll a fiatal játékos.
2019. 06. 19. 14:27

Európa-liga: újabb ellenfeleket kaptak a magyar csapatok

Sztárcsapat érkezhet Magyarországra.
2019. 06. 18. 16:31

Gyirmót: 2 játékos sorsa eldőlt

Érvényesített opciók.
2019. 06. 18. 15:46

Szűcs Lajos: Vasas!

Hivatalos bejelentést tettek az angyalföldiek.
2019. 06. 18. 17:13

Igazolt még egyet a Kecskemét a riválisától

Ő a második nyári szerzemény.
2019. 06. 18. 13:01

Riválistól érkezett a Kecskemét első, nyári igazolása

Már ünnepelt feljutást az NB II-be.
2019. 06. 19. 13:13

Mezőkövesd: válogatott játékossal erősítettek

BL-tapasztalattal is rendelkezik az új futballista.
2019. 06. 19. 12:48

FTC: gólt szereztek a visszatérő játékosok

Újabb felkészülési meccset játszottak a zöld-fehérek.
2019. 06. 19. 12:13

BL: amennyiben továbbjut az FTC, ezekkel a csapatokkal találkozhat

Újabb ellenfelet kapott a bajnokcsapat.
2019. 06. 19. 11:16

Puskás Akadémia: újabb játékost igazoltak le

A csatár kétéves szerződést írt alá.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1ZTE FC82
2Kaposvári Rákóczi FC74
3Gyirmót FC Győr65
4Vasas FC65
5Budaörs64
6Békéscsaba 1912 Előre60
7Soroksár SC59
8WKW ETO FC Győr58
9Kazincbarcika56
10Nyíregyháza Spartacus FC56
11Aqvital FC csákvár52
12BFC Siófok47
13Vác FC46
14Dorogi FC43
15Duna Aszfalt TVSE43
16Budafoki MTE41
17Balmaz Kamilla Gyógyfürdő40
18Ceglédi VSE32
19Credobus Mosonmagyaróvár31
20BSS Monor30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!