nb1.hu

Ennyire kell újjáépíteni a Szparit

Nyíregyháza – Az új vezetőedző tervei.

Vérmes reményekkel vágott neki a Szpari az előző bajnokságnak, hogy utána, a célkitűzésekhez képes mindenképpen, szerény eredményt érjen el. Most Lucsánszky Tamásnak jutott a hálás feladat, hogy életet leheljen a gárdába. A klub Facebook-oldala beszélgetett a vezetőedzővel.

 

Furcsa volt belépni ismét a Városi Stadionba ?

Annyira jól éreztem magam Nyíregyházán, hogy csak azt tudom ismételni, amit a múlt heti sajtótájékoztatón is mondtam: hazajöttem. Remélem most is hasonlóan sikeres időszakunk lesz, mint 2014-ben.

 

Hemingway sztárigazolást jelentett be a klubjában – NB1.hu

Hemingway-blog

A szép emlékek mellett mi szólt a Szpari mellett?

Ami nagy változás, és ami miatt kihívásnak tartom a munkát az az, hogy az utánpótlás is a klubhoz kerül. Egy igazi nagy futballklubbá érhet így a Spartacus, ebben pedig úttörőként szerepet vállalhatunk, ami nagy megtiszteltetés.

 

Egy teljesen új csapatot kell építened?

Nem teljesen, de mivel elég sok játékos távozik és érkezik így nagy a mozgás. Igyekszünk megerősíteni a keretet, reméljük jól sikerül majd. Egy új szakmai stábot választottunk a munkához, van akikkel már dolgoztunk együtt. Bene Ferenc személyében egy olyan szakmai igazgatóval rendelkezünk, hogy igazán erős szakmai háttér alakulhat ki.

 

Mekkora a teher rajtad? Vannak szurkolók, akik érkezéseddel el is könyvelték a biztos feljutást.

Ez nagyon megtisztelő, de nem ilyen egyszerű. A 2014-es bajnoki cím nem az én személyemnek köszönhető, hanem az én irányításom alatt álló csapatnak. Örülök annak a sikernek, de nem szeretnék már visszafelé nézni, most a következő szezonra kell koncentrálnunk. Az a szeretet amit közben és vendégedzőként is kaptam a legutóbbi évben nagyon jól esett, és nem titkolom, ez is szerepet játszott abban, hogy újra munkát vállaltam Nyíregyházán. Nem szeretnék csalódást okozni!

 

Ez a felállás most olyan, mint amit megálmodtál annak idején?

Ez a klubmodell igen. A változásokkal magyarországi viszonyok között is sikerre lehet vezetni ezt a külföldön már használt formát, ha mindenki hozza azt a maximum teljesítményt, amire képes. Ha jól működik együtt a vezetés és a szakmai stáb, akkor ez egy sikeres futballklub lehet.

 

Érkeztek már új játékosok. Mennyire változhat még a keret?

Kell, és fontos is, hogy még erősítsünk a kereten. Dolgozunk rajta. Eddig több-kevesebb sikerrel megszereztük azokat, akiket szerettünk volna, de még szükség van játékosokra. Az én filozófiám az, hogy minél előbb alakuljon ki a keret, jó lenne az edzőtábor rajtjáig véglegessé tenni.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC