nb1.hu

Erősített a Diósgyőr, a Szeged és a Pécs is

A Szpari a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának csapatával találkozik.

DVTK:
 
"Borsos Vilmos Diósgyőrben folytatja pályafutását. A 191 centiméter magas, 20 esztendős, tehetséges hálóőr egy évre kölcsönbe érkezik Paksról, ám a DVTK-nak opciós joga van a folytatásra.
 
– Nagyon örülök, hogy a DVTK-hoz kerültem mert a feljutásra legesélyesebb klubnak tartom az együttest az NB II.-ben – mondta Borsos Vilmos, a DVTK játékosa. – Örülök, hogy egy ilyen nagy múltú egyesületnél kamatoztathatom a tudásom és fejlődhetek tovább. Nagyon remélem, hogy minél több játéklehetőséget fogok kapni és ezért is fogok dolgozni, hogy stabil kezdő kapusa tudjak lenni a klubnak akár ebben az évben és ha minden jól alakul, akkor jövőre az NB I.-ben is.
 
– Az ifjabbik Borsos Vilmos kölcsönbe érkezik a klubhoz – kezdte Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Az édesapját is biztosan jól ismeri a futballban jártas közvélemény. A szakmai stábbal egyeztetve arra a döntésre jutottunk, mivel a gerincoperáción átesett Branislav Danilović sérülése és abból való felépülése kicsit tovább húzódott el, mint ami a tervezett volt, szerettük volna magunkat bebiztosítani ezen a poszton is. Viliben egy olyan kapust látunk, aki tehetséges, jó felépítésű, fiatal kora ellenére képzett és már NB II.-es rutinnal is rendelkezik, hiszen az előző két idényt szintén kölcsönben, Dorogon töltötte. Számunkra akár a későbbiekben is komoly erősítés lehet, éppen ezért kivásárlási opcióval vettük kölcsön a Pakstól. Igyekszünk megfelelő konkurenciát teremteni minden poszton, ami szépen alakul. A támadó szekcióba szeretnénk még tovább erősíteni. 
 
A fiatalabb Borsos Vilmost a név kötelezi, hiszen édesapja idősebb Borsos Vilmos az 1990-es években többek között az Újpest kapuját is védte, majd pályafutása befejeztével a Kispest kapus- és pályaedzőjeként, illetve a magyar utánpótlás válogatottaknál is dolgozott. A követendő példa tehát megvolt a 2000. szeptember 21-én születendő gyermeknek, aki szülővárosában, Szigetszentmiklóson ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Egy rövid csepeli kitérőt követően a fiatal szigetszentmiklósi kapus tehetségére Székesfehérváron is felfigyeltek, hiszen a Videoton második csapatához szerződtették, ahol az utánpótlás csapatok mellett 17 évesen az NB III.-ban is bemutatkozhatott. A 2018/2019-es idényben a Paks szerződtette, ahonnan előbb a másodosztályú Budaörsre, majd szintén a Merkantil Bank Ligában szereplő, Dorogra került kölcsönbe. A 2020/2021-es őszi szezonban a Paksi FC második csapatának összeállítása kezdődött a nevével tizenöt NB III.-as találkozón, tavasszal viszont ismét az NB II.-es Dorognál szerepelt kölcsönben tizenöt másodosztályú mérkőzésen.
 
Borsos Vilmos átesett a minden részletre kiterjedő orvosi vizsgálaton, aláírta szerződését és a hétfő délután csatlakozik társaihoz."
 
Névjegy
 
Teljes név: Borsos Vilmos
Születési idő: 2000. szeptember 21.
Születési hely: Szigetszentmiklós
Magasság: 191 cm
Poszt: kapus
Mezszám: 89
 
Pályafutás
2020/2021 tavasz Dorogi FC (kölcsönben, NB II.) 15/0
2020/2021 ősz Paksi FC II. (NB III.) 15/0
2019/2020 Dorogi FC (kölcsönben, NB II.) 2/0
2018/2019 tavasz Budaörs (kölcsönben, NB II.) 2/0
2018/2019 ősz Paksi FC (NB III.) 10/0
2017/2018 Videoton FC II. (NB III.) 3/0
2017/2018 Videoton FC II. (U19)
2016/2017 Videoton FC II. (U19, U17)
2016/2017 Szigetszentmiklós (U17)
2015/2016 Szigetszentmiklós (U17)
2014/2015 Csepel FC (U15)
2013/2014 Szigetszentmiklós (U14)
2012/2013 Szigetszentmiklós (U13)
2011/2012 Szigetszentmiklós (U13)
 
PMFC
 
"NB II-es labdarúgócsapatunk hatodik nyári igazolása Svedyuk Alex, aki 1996. július 11-én született az ukrajnai Szentmiklóson. A 24 esztendős, magyar állampolgárságú középpályás 2015 nyarán a Békéscsaba színeiben az NB I-ben, valamint a lila-fehérek második számú együttesében szerepelt, majd pedig a harmadosztályú Cigánd, valamint a Jászberény együtteseit erősítette.
 
A gyors és kombinatív labdarúgó 2019-től az NB II-es Nyíregyháza játékosaként folytatta pályafutását: a 2019/20-as és a 2020/21-es évadban összesen 62 bajnokin, illetve 2 kupameccsen szerepelt a Szpariban. Első gólját 2019. november 10-én, a Szeged ellen szerezte meg a másodosztályban: a labdával a saját tizenhatosától a pályán végigrobogva védhetetlenül kilőtte a jobb felsőt 30-ról.
 
Svedyuk Alex szerződése nyáron lejárt a Nyíregyháza Spartacus FC-nél, így a középpályás szabadon igazolhatóvá vált. A játékos erényire NB II-es labdarúgócsapatunk szakmai stábja ugyanakkor már az előző szezon során lejátszott egymás elleni találkozók során is felfigyelt, s klubunk a napokban mindenben megállapodott vele a közös pécsi folytatást illetően.
 
– Kellemes fogadtatásban volt részem az öltözőben, nagyon befogadó közösségbe kerültem. Korábbi csapataimhoz képest merőben mások a taktikai elvárások, sokkal támadóbb szellemben futballozik a Pécs, de igyekszem a felkészülési időszak alatt gyorsan elsajátítani a játékrendszert. Szeretnék a bajnokságban segíteni a csapatban és meghálálni a bizalmat – tette hozzá Svedyuk Alex.
 
Hatodik nyári érkezőnk kapcsán Kulcsár Árpád sportszakmai igazgató beszélt:
 
– Az előző szezon után hat játékosnak köszöntük meg a klubért és a csapatért végzett munkáját. Az ő helyükre kerestük azokat a labdarúgókat, akik erősítést jelentenek az új bajnoki idényben az NB II-es együttesnek. Az eddig érkezők abszolút beleillenek a szakmai stábbal meghatározott játékos profilba, akárcsak a most bejelentett Svedyuk Alex, aki középpályásként nálunk folytatja pályafutását – nyilatkozta Kulcsár Árpád."
 
Névjegy: Svedyuk Alex
Születésnap: 1996.07.11.
Születési hely: Szentmiklós (Ukrajna)
Nemzetiség: Magyar
Poszt: Középpályás
Magasság: 177 cm
Testsúly: 73 kg
Előző klubja: Nyíregyháza Spartacus FC
 
SZEGED:
 
"Daru Bence és Molnár-Farkas Tamás után Farkas Aurél a harmadik nyári igazolásunk. A 27 esztendős védekező középpályás legutóbb a Nyíregyháza Spartacus csapatát erősítette.
 
Farkas Aurél a Magyar Futball Akadémián nevelkedett. Felnőttként megfordult az ESMTK, a Ferencváros, a Szolnok, a Csákvár, a Kaposvár és a Nyíregyháza csapataiban is. Neve ismerős lehet a szegedi szurkolóknak, ugyanis a 2016-17-es szezonban 17 bajnoki mérkőzésen 1 gólt szerzett klubunk színeiben.
 
–Nagyon jó szívvel írtam alá a szerződést. Amikor a klub megkeresett, egyből eszembe jutottak a régi emlékek, az itt töltött egy év alatt nagyon jól éreztem magam. A döntésemben az is közrejátszott, hogy régóta ismerem Dragan Vukmirt, aki egyszer már szeretett volna leigazolni. Rendkívül jó környezetbe érkezek, Szegeden nagyon szeretik a focit, ez is fontos tényező. Szeretnék meghatározó játékossá válni, hogy hozzásegíthessem a csapatot a célok eléréséhez – nyilatkozta régi-új játékosunk.
 
Farkas Aurél 2023. június 30-ig kötelezte el magát klubunkhoz."
 
"Temesvári Attila 2024-ig kötelezte el magát klubunkhoz.
 
A 21 esztendős belső védő előbb a Vasas, majd a Budapest Honvéd utánpótlásában pallérozódott. A kispestiek színeiben két Magyar kupa mérkőzésén lépett pályára a felnőtt csapatban. A fiatal játékos az előző szezont az ETO FC Győrnél töltötte kölcsönben, ahol 34 NB II-es mérkőzésen egy gólt szerzett.
 
–Nagyon szimpatikus volt az Adem Kapic sportigazgató úr által felvázolt szakmai koncepció és a bizalom. Az egyedi infrastruktúra és a szakmai stáb, valamint a csapat tavaszi játéka ugyancsak imponáló volt. Örültem a megkeresésének, éreztem, hogy nagyon szeretne megszerezni a klub és ez egyfajta garancia arra, hogy megkapom a lehetőséget és kihozhatom magamból a legjobbat, ami mindkét fél számára gyümölcsöző lehet – mondta a szerződéskötést követően Temesvári."
 
NYÍREGYHÁZA
 
"Július 9-én utazik a csapat edzőtáborba Szlovéniába. Zrecében lesz a csapat bázisa, és több felkészülési találkozót is játszik az együttes a tervek szerint. Az ellenfelek között van többek között az izraeli hatszoros bajnok Beitar Jeruzsálem is, melynek edzője az az Erwin Koeman, aki a magyar válogatott kapitánya is volt.  
 
Íme a menetrend:  
 
07.12. 1. FC Slovácko  (Cseh I. osztály),  helyszin: Rogatec 
07.15. szervezés alatt
07.15. NK Ilirija Ljubjana (Szlovén 2. osztály) helyszin: Zrece
07.18. NK Rudar (Szlovén 1. osztály)   helyszin:Velenje
07.19. Beitar Jeruzsálem (Izraeli I. osztály) helyszin: Bad Radkersburg "
 
KECSKEMÉT
 
"A szlovéniai edzőtáborban két mérkőzése is lesz csapatunknak, mindkettő szlovén másodosztályú ellenféllel szemben.
 
Szerdán 18:00-kor az NK Drava Ptuj ellen lépünk pályára ellenfelünk otthonában. A Ptuj a mögöttünk hagyott szezonban a 13. helyen zárt a szlovén másodosztály alapszakaszában, majd az alsóházi rájátszásban az 5. helyen értek célba. Szombaton az ND Beltinci lesz az ellenfelünk szintén saját pályáján, egyelőre itt még kérdéses a pontos kezdési időpont. A Beltinci az alapszakaszban elért 11. hely után az alsóházban 6. pozícióban végzett."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC