nb1.hu

Ezért a trágárkodásért tiltották el Szanyót négy meccsre

Kozármisleny – A klub tulajdonosa elmondta, fellebbeznek az ítélet ellen.

 

Ahogy azt korábban jeleztük, a Magyar Labda-rúgó szövetség Fegyelmi Biztossága négymeccses eltiltással sújtotta Szanyó Károlyt, a HR-Rent Kozármisleny edzőjét.

 

A Kozármisleny egy szinte már megnyert meccsen szerzett végül csak egy pontot Sopronban, ráadásul még edzőjét is elveszítette jó időre. Történt ugyanis, hogy a Sopron, 1-0-s mislenyi vezetésnél, a 93. percben szöglethez jutott, amiből aztán megszerezte az egyenlítő gólt. Igen ám, csakhogy a baranyaiak szerint a szöglet nem volt szöglet, ezt pedig Szanyó Károly vezetőedző nehezményezte is. Indulatosan tett szemrehányást az asszisztensnek a döntés miatt. Mint kiderült, nem kellett volna, ugyanis ez négymeccses eltiltást eredményezett.

 

„Nincs olyan logika, aminek mentén ezzel az ítélettel egyet tudunk érteni – jelentette ki Feleki Attila, a HR-Rent Kozármisleny tulajdonosa a bama.hu-nak. – Az egész abból alakult ki, hogy a partjelzőnek volt egy borzalmasan rosszul sikerült ítélete. Ott, a hosszabbítás perceiben érthető, ha az edző feszültebb. Karcsi valóban számon kérte az asszisztenst. Ugyanakkor mivel szem- és fültanúja voltam az esetnek, elmondhatom, semmi olyat nem mondott, amit ne bírna el a nyomdafesték. Az is érdekes, hogy az edzőnk még nem volt eltiltva. Ilyenkor, hacsak nem kirívó sportszerűtlenségről van szó, pénzbüntetést szokott alkalmazni az FB. Karcsinak nincs ilyen előélete, nem visszaeső, így érthetetlen a négymeccses büntetés.”

 

Istenítik Jova Leventét – NB2.hu

 

A Dunántúli Napló úgy tudja, a meccs jegyzőkönyvébe került leírásban a következő mondatot tulajdonítják Szanyó Károlynak, ami miatt a büntetést is kapta: „Mi a k…. anyádnak ítéltél szögletet?”

 

Felekitől elmondta, a klub vitatja, hogy ez a mondat egyáltalán elhangzott, éppen ezért fellebbeznek az ítélet ellen.

 

„Nem szoktunk fellebbezni, de most ezt kell tennünk – folytatta a sportvezető. – Az egyetlen elfogadható ítélet az lenne, ha egyetlen mérkőzésről sem tiltanák el vezetőedzőnket.”

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC