nb1.hu

Ezért igazolta le a Szpari a Loki alapemberét

Nyíregyháza - Hároméves szerződést kötött a klubbal a támadó.

Mint jeleztük, Tisza Tibor a Nyíregyházában folytatja a pályafutását. Az üggyel kapcsolatban megszólaltak a nyíregyháziak is, közleményüket változtatás nélkül közöljük.

 

„Korábbi válogatott futballistával erősített a Nyíregyháza Spartacus. Tisza Tibor Debrecenből igazolt a Szparihoz. Bár a DVSC már kora délután bejelentette a hírt, csak most írták alá a felek a megállapodást.

 

A labdarúgó pályafutása során játszott Belgiumban, Újpesten és Diósgyőrben is, a Debrecenben idén négy Európa-liga meccsen négy gólt szerzett, és a bajnokságban is eredményes volt. A tavalyi szezonban hat gólt lőtt az élvonalban, és 24 meccsen szerepelt a DVSC-ben. A Spartacus már hónapok óta egyeztetett a játékossal és klubjával, most mindenben megállapodtak a felek, így Tisza Tibor 2019.június 30-ig a Szparit erősíti.

 

 

– Három éves szerződést kötöttünk, a támadó szekciót mindenképp szerettük volna megerősíteni. Nem titok, az volt a tervünk, hogy már júliustól nálunk szerepel Tisza Tibor, most realizálódott az átigazolás, köszönet érte Révész Bálintnak, aki maximálisan támogatja a klubot. Ezzel a szerződéskötéssel olyan keretünk van, mellyel elérhető a kitűzött cél, azaz a feljutás – mondta Brekk János tulajdonos.

 

– A jó futballistákat szeretjük, és ez alapján Tisza Tibort nagyon fogjuk szeretni. Általában több hét vagy akár hónap is kell egy új játékos beépítéséhez, itt azonban erre nincs szükség, így ha a papírjai rendben lesznek, már szerdán szeretném pályára küldeni. Aki tud focizni, annak elég elmondani a feladatát, meg tudja oldani. Nagyon boldog vagyok, hogy leigazolta a klub, és így mindenki számára egyértelmű a célkitűzésünk, az NB-I – mondta Mátyus János vezetőedző.”

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC