Ezért nem is lehetne Kuttor Attila a Vasas vezetőedzője - HÁTTÉR - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Ezért nem is lehetne Kuttor Attila a Vasas vezetőedzője - HÁTTÉR

NB2.hu - 2020. September 08. Tuesday 09:55
Összehangolt támadás az angyalföldiek ellen.
Kép forrása: Vasas FC
Augusztus 29-én, miután 1-1 lett a Vasas-Loki csúcsrangadó, az nb2.hu elsőként jelezte, hogy Schindler Szabolcs, a Békéscsaba szakmai vezetője lehet a Vasas új vezetőedzője.
 
Mint ismeretes, a Budaörs vendégeként elsznevedett csúfos kudarc után már nem Bene Ferenc irányította a piros-kékeket a bajnokság rangadóján, hanem megbízott vezetőedzőként a segítője, Tóth András.
 
Előtte és utána a sajtóban már jelentek meg találgatások azzal kapcsolatban, hogy ki ülhet majd le az angyalföldi kispadra. A legtöbb hír arról szólt, hogy az illető nem más, mint Kuttor Attila lesz, a Mezőkövesd vezetőedzője, aki 2019-en az nb1.hu Magyar Aranylabda-szavazásán az első helyen végzett a szakírók szavazatai alapján a legjobb magyar edző kategóriában.
 
Honlapunk azonban úgy tudja, Kutorral nem is tárgyaltak az angyalföldi elöljárók, méghozzá azért, mert teljesen értelmetlen lett volna.
 
Először is, ehhez a Mezőkövesdtől kellett volna engedélyt kérniük az érvényben lévő szabályok szerint, ám már ez, az első lépcsőfok sem történt meg.
 
Akik egy kicsit is képben vannak a Mezőkövesddel kapcsolatban, azok pontosan tudják, hogy Kuttor kérésére kicserélődött a szakmai stáb a matyóföldöeiknél, ráadásul tucatnyi futballista, legginkább légiós érkezett a csapathoz Kuttor miatt, így minden szinten értelmetlen lett volna a klub vezetőitől, ha elengedik a kiáló szakembert.
 
Schindlerért viszont valóban harcol az ügyben még nem megszólaló Vasas. Ezt jelzi, hogy tegnap a Békéscsabához ezer szállal kötődő bmseextra.hu is megerősítette a hírünket, majd utána nem sokkal a Nemzeti Sport Online is.
 
Honlapunk úgy tudja, a klubok között zajlanak már az egyeztetések, méghozzá Schindler vételáráról, mivel a Vasasnak ki kell vásárolnia az élő szerződéséből, mivel a Békéscsaba nem engedi el ingyen  szakembert. Értesüléseink szerint Nagy Miklós, az angyalföldiek sportigazgatója tegnap órákon át Békéscsabán tárgyalt.
 
Schindler egyébként elismerten az egyik legheteségesebb magyar edző, mert csodát tett az NB III-as Ajkával úgy, hogy gyakorlatilag majdnem tökéletes mérleggel felvitte a másodosztályba, míg a Békéscsaba neki köszönheti, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben, nem voltak kiesési gondjai az előző bajnokságban, az FTC-nek a Magyar Kupából történő búcsúztatására meg minden futballrajongó emlékezhet. A Békéscsaba amostani kiírásban az első tízben szeretne végezni, a gárda jelenleg 7 meccs után az ötödik a tabellán egyetlen veretlenként, míg a Vasas a tizenegyedik.
 
Schindler amúgy ezer szálal kötődik a Vasashoz, hiszen az egyik közönségkedvenc volt, amikor ott futballozott, edzőként meg a VasasKubala Akadémián is bizonyított már. A váltás számára tehát nem anyagi kérdés elsősorban, amit jelez, hogy a Békéscsaba "többségi tulajdonosa" az a Barkász Sándor, aki évek óta tagja a 100 leggazdagabb magyar illusztris társaságának, igen bőven megfizethetné a vezetőedzőt (és a játékosait is), ha akarná. Schindler egyébként úgy tudjuk, egyedül érkezne, a Vasas jelenlegi stábtagjai közül meg mindenki maradna.
 
Schindler és a Vasas ellen egyébént az elmúlt hetekben összehangolt, hazug információkra hajazó, összehangolt támadás indult a virtuális térben a Vasas-szurkolók köreiben. Honlapunk úgy tudja, a támadások mögött egy másik klubnál dolgozó illető áll, illetve egy olyan edző, aki már többször szeretett volna leülni a Vasas kispadjára, ám eddig egyszer sem kellett az évek alatt az angyalföldi vezetőknek.
 
A sértettség egyik legfőbb velejárója az, hogy sok mindenre képesnek teszi az embereket...


FRISSÍTÉS:

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 06. 25. 09:54

Marco Rossi leglegendásabb kommentjéből csinált pólót az MLSZ - videó

Easy!
2022. 06. 25. 08:42

Könyvet adtak ki az FTC, a Vasas és a Barceona legendájáról

Angyalföldön parkot és akadémiát is elneveztek róla.
2022. 06. 25. 07:17

Sztárcsapatokkal csap össze a Vidi - részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 25. 06:33

Szombati foci: az Újpest és a Fradi is edzőmeccset játszik

Több NB I-es csapat is pályára lép.
2022. 06. 24. 18:45

Hárman távoztak a Békéscsabától, erősített a Szeged és a Soroksár

Megszólalt Aczél Zoltán utódja, két játékosról tett bejelentést a Csákvár.
2022. 06. 24. 13:25

Szeged: megvan a klublegenda új posztja

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 24. 20:05

Gyászolnak a tiszafürediek, eldőlt az újonc edzőjének a sorsa

Megkezdte a felkészülést a Kaposvár.
2022. 06. 24. 15:33

Hajdúszoboszló: megvan az új szakmai stáb

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 24. 22:12

Győr: nagyon sok játékos távozik - részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 24. 21:36

Osztrák támadó középpályás igazol az NB I-be?

400 ezer euróra becsülik az értékét.
2022. 06. 24. 10:39

PMFC: elmarad az edzőmérkőzés

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 24. 09:11

Siófokról igazolt az ETO - reakció

Megvan a második nyári érkező.
2022. 06. 24. 13:31

Harcban a feljutásért: fontos változás a versenykiírásban

Nem lesz elzárva az út a megyei csapatok előtt.
2022. 06. 23. 21:09

Középpályást igazolt a Putnok

Elkezdte a felkészülést a Monor.
2022. 06. 24. 20:57

Újabb FTC-játékos kerül be a magyar válogatottba? - Rossi reakciója

Felemás érzései vannak a kapitánynak.
2022. 06. 24. 20:39

Céljairól beszélt a Fradi új játékosa, a paksi futballisták Waltnert jellemezték

Nem bánkódik a Puskás Akadémia magyar válogatott labdarúgója.
2022. 06. 24. 20:21

Remekelt a Vidi Horváth Ferencék ellen: köszönet és kiváló debütálás - reakciók

Álomszerű bemutatkozás.
2022. 06. 24. 19:38

Vidi: aláírt a Kisvárdától távozó román játékos - reakciók

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC85
2Kecskeméti TE HUFBAU77
3DVTK72
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia66
5BFC Siófok59
6Szombathelyi Haladás57
7WKW ETO FC Győr56
8Soroksár SC52
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC48
12Aqvital FC Csákvár43
13Tiszakécskei LC42
14Budafoki MTE42
15Békéscsaba 1912 Előre42
16Szentlőrinc42
17Dorogi FC41
18Szolnoki MÁV FC38
19Budaörs38
20III. Ker. TVE37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!