Ezt várja a Csaba mestere az óbudai kirándulástól - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Ezt várja a Csaba mestere az óbudai kirándulástól

Simon Zoltán - 2017. October 14. Saturday 19:36
Békéscsaba – Tévedés ne essék, nem a Kerület lesz az ellenfél.

A Vác ellen, a III. Kerületi TVE pályáján lép majd pályára vasárnap a Békéscsaba. A lilák mestere így várja az összecsapást.

 

Boér Gábor:„Sérültjeink közül Viczián, Gránicz és Birtalan szerencsére felépültek, tehát tudják vállalni a játékot. A kezdő összeállítást azonban egyelőre nem fogom elmondani, ez még több mindentől függ. Gyurján Bence belső térdszalagja húzódott meg, így teljes gyógyulása picit több időt vesz majd igénybe. Mészáros Márk is hátráltatva van a napi munkában, de a szerencse a szerencsétlenségben, hogy az összegyűlt lapjai miatt ezúttal egyébként sem tudott volna pályára lépni, így van ideje a regenerálódásra. Mindentől függetlenül az a legjobb csapat, aki a rendelkezésünkre áll, úgyhogy nem vagyunk hiányosak. Vannak hiányzóink, de tudjuk őket pótolni. Az előző szezonban kicsit sarkítva úgy fogalmaztam, hogy a váciak vették el tőlünk a feljutást, illetve ők akadályoztak meg abban, hogy ott maradjunk a feljutásért vívott harcban. Van bennünk nyilván ilyen szinten egy kis tüske, de nem a visszavágás vezérel minket, hanem az hajt mindenkit, hogy tovább folytassuk az idegenbeli jó szereplésünket és gyűjtögessük a pontokat. Nagyon nehéz lesz, mert egy szervezett csapattal találkozunk, de mindent el fogunk követni azért, hogy hazahozzuk a három pontot.”

Storck utódlása: ezt mondta Bozsik Péter Marco Rossiról - NB1.hu

Rossi lehet a szövetségi kapitány

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 11. 26. 09:04

DVTK: „Rebrovnál tapasztaltam Kuznyecovéhoz hasonló szemléletet”

Interjú Gera Dániellel.
2022. 11. 26. 06:32

Szombati foci: pályán Laidouniék, meccs az NB II-ben és az NB III-ban

Folytatódik a vb is.
2022. 11. 25. 22:24

Profi szerződést kapott az MTK ifi BL-ben is remeklő tehetsége

A klubigazgató nyilatkozott róla.
2022. 11. 25. 20:48

Románia: kevesli a Vidi ajánlatát a bukaresti tulajdonos?

Konkrét összegről is szó van.
2022. 11. 25. 21:06

Idegenben a DVTK és az MTK, otthon a Pécs - program

Felsőházi rangadóval indul a forduló.
2022. 11. 24. 21:18

Először nyilatkozott magyarul a DVTK kapusa - videó

A titokról is beszélt.
2022. 11. 25. 21:17

Csúcsrangadó Tatabányán, otthon Urbánék, idegenben Horváthék - program

Hazai pályán javíthat a Kerület.
2022. 11. 24. 21:39

Változott egy hétvégi meccs helyszíne

Zsinórban harmadszor játszik otthon a Tiszafüred.
2022. 11. 25. 19:57

Európa-liga: a legjobbak közé került a Fradi egyik meccse

Szavazni is lehet.
2022. 11. 25. 18:29

A legendás 6:3 évfordulója: együtt emlékeztek a magyar foci nagyjai

A Magyar Labdarúgás Napján gyűltek össze.
2022. 11. 23. 18:14

A Nyíregyháza rossz, a Csákvár pedig jó hírekről számolt be

Hivatalos bejelentések.
2022. 11. 22. 17:56

A DVTK és a Nyíregyháza is pénzbüntetést kapott

Lecsapott a Fegyelmi Bizottság.
2022. 11. 23. 19:08

III. Kerület: nem számíthat a közönségkedvencre Aczél Zoltán

Nagyobb a baj a vártnál.
2022. 11. 22. 19:49

Eltiltották az Újpest egykori vezetőedzőjét

A lila-fehérek játékosa kemény büntetést kapott.
2022. 11. 25. 17:20

RB Leipzig: Szoboszlai ismét remekelt - videó

A csapata is megállíthatatlan volt.
2022. 11. 25. 15:54

Nyolc éve bútort pakolt, 32 évesen magyar válogatott kapus lett

23 évesen még NB III-as játékos volt Szappanos Péter, aki aztán egyszer csak bekerült Csank János híres füzetébe.
2022. 11. 25. 14:40

Kispest: könyvet írt a bajnokcsapat sikeredzője - videó

Pisont István is segített a misztikum megértésében.
2022. 11. 25. 13:02

Sallai Roland klubot vált?

Édesapja a Fenerbahcéról és az arcvédő maszkról is beszélt.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1DVTK37
2PMFC33
3MTK Budapest31
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia31
5Gyirmót FC Győr30
6Soroksár SC26
7Aqvital FC Csákvár24
8ETO FC Győr23
9Szombathelyi Haladás23
10BFC Siófok23
11FC Ajka22
12Nyíregyháza Spartacus FC21
13Credobus Mosonmagyaróvár21
14Szentlőrinc20
15Tiszakécskei LC19
16Kolorcity Kazincbarcika SC19
17Budafoki MTE18
18Békéscsaba 1912 Előre17
19HR-Rent Kozármisleny15
20Dorogi FC13
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!