nb1.hu

Feczesin ledöbbent

Feljuthatott volna a Vasas.

A Sport24 az alábbi jegyzetet küldte a honlapunknak:
 
Feczesin ledöbbent, a tulajdonos szerint feljuthatott volna a Vasas
 
A Vasasnál nagyon bíztak abban, hogy az NB II végeredménye a pályán dől majd el, a legjobb tavaszi formában lévő csapat ugyanis 10 fordulóval a vége előtt még ledolgozhatta volna a Budafokkal szembeni hétpontos hátrányát. Az MLSZ döntése alapján azonban a bajnokságnak vége, a piros-kékek így a harmadik helyen végezve nem jutottak fel, ezért nem is csoda, hogy a klub tulajdonos-klubigazgatója és Feczesin Róbert is roppant csalódottan nyilatkozott a DIGI Sport híradójának.
 
"Erre szokták mondani, hogy evés közben jön meg az étvágy, úgyhogy valóban, amikor átvettük a csapat irányítását, akkor hivatalosan azt fogalmaztuk meg, hogy másfél év alatt szeretnénk feljutni. Megfogalmaztunk rövid- és hosszútávú célokat. De elég jól szerepeltünk, elég jól erősítettünk, és azt gondolom, hogy egészen közel kerültünk ahhoz, hogy ha tudjuk folytatni a bajnokságot, akkor lett volna esélyünk esetleg a feljutásra. Mindenki ebben reménykedett, ezért dolgoztunk, így most egy kicsit csalódottan értékeltünk ezt a döntést" – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Nagy Miklós, a Vasas FC tulajdonos-klubigazgatója.
 
"Hidegzuhanyként ért minket (az MLSZ döntése), megmondom őszintén, mert erre az egyre nem gondoltunk, hogy az NB I le lesz játszva, az NB II viszont nem" – szomorkodott Feczesin Róbert, aki pár hónapja, újpestiként még Marco Rossi válogatottjának is a tagja volt. "Sajnos el kell fogadnunk a döntést. A vírus miatt olyan helyzet van most a világban, amilyen még nem volt szerintem soha, erre nem volt senki felkészülve. Mi nagyon szerettük volna, ha tovább folytatódik a bajnokság, ha tudunk játszani, és a pályán dől el, hogy fel tudunk-e jutni, vagy nem. Sajnos ezt nem tudtuk már megmutatni" – fogalmazott Feczesin, akinek NB I-esként talán lehetett volna esélye akár arra is, hogy beverekedje magát Rossi 2021-es keretébe.
 
A Vasasnál télen jött a pozitív fordulat. Az átalakított és megerősített klub a legtöbb pontot gyűjtötte a tavaszi szezonban, ami jó alap lehet a következő idényre is. „Pozitívan állunk a dolgokhoz, és én úgy gondolom, hogy ha most elhagynánk magunkat, vagy elszomorodnánk, és nem folytatnánk az edzéseket, attól nekünk nem lenne jobb, mindenképpen csak rosszabb lenne. Én elmondtam a csapatnak is, hogy úgy kell gondolkodnunk, hogy mostantól még markánsabban meg kell fogalmaznunk azokat a célokat, amelyeket eddig potenciálisan helyeztünk csak kilátásba" – szögezte le Nagy Miklós, aki egyértelműen a feljutásra gondol.
 
A klubnál nem tudják, hogy mikor játszhatnak meccseket újra, de heti hat edzés így is szerepel programban. "Ez az elkövetkezendő egy-másfél hónap lesz nehéz, amikor azt fogjuk nézni, hogy az NB I megy, az NB II pedig már nem tud menni, mert lezárták. És ezt nehéz lesz megélni, hogy a feljutásért tudtunk volna harcolni" – jegyezte meg Feczesin Róbert.
 
Az MLSZ arról még nem hozott döntést, hogy mikor kezdődik az NB II következő idénye.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC