Felkészülés: győzött a Szeged, döntetlent játszott a DVTK - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Felkészülés: győzött a Szeged, döntetlent játszott a DVTK

Beringer Roland Zoltán - 2022. July 02. Saturday 21:18
NB III-as ellenfelet vert az Ajka.
Kép forrása: szeged-grosicsakademia.hu
 
A SZEGEDIEK BESZÁMOLÓJA:
 
“Idei második felkészülési mérkőzésünkön az NB III-as Dunaújvárost fogadtuk a Szent Gellért Fórum edzőpályáján. A vendégek jobban kezdték a találkozót és a negyedik percben meg is szerezték a vezetést, miután egy baloldali beadást követően Molnár Sándor közelről a kapuba fejelt. A korai bekapott gól után átvettük a játék irányítását, többet volt nálunk a labda, de igazán nagy helyzet a Dunaújváros előtt adódott, ám Takács János bravúrosan hárított.
 
A fordulást követően kevesebb mint tíz perc alatt fordítottunk: előbb Bitó Martin távoli átlövése talált utat az egykori szegedi Ásványi Balázs kapujába, majd egy jobboldali sarokrúgást követően saját nevelésű játékosunk, Papp Áron stukkolt a dunaújvárosiak hálójába. A folytatásban több lehetőség is adódott csapatunk előtt, ám újabb gól már nem született, így 2-1-es győzelemmel zártuk a második edzőmérkőzésünket”.
 
Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Dunaújváros 2-1 (0-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum edzőpálya.
Szeged-Csanád GA: Takács – Temesvári, Könczey, Gajdos, Tóth P., Daru, Kővári, Vári, Pintér, Beronja, Dobos. Csere: Rodics – Ódor, Kovács G., Papp Á., Eleven, Micsinai, Farkas, Kóródi, Haruna, Bitó, Tóth B. Vezetőedző: Alekszandar Stevanovics.
Dunaújváros: Pokorni – Molnár S., Papp M., Bozoki, Galambos, Dorogi, Kesztyűs, Tóth Á., Novák, Jakab, Szepessy. Csere: Ásványi, Molnár L., – Juhász Gy., Rabi, Uzoma, Irimiás, Ságodi, Stampfel, Horváth T. Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Gól: Bitó (47.), Papp Á. (52.) ill. Molnár S. (4.)
 
 
Első felkészülési mérkőzését játszotta a DVTK idén nyáron Kazincbarcikán. Az új igazolások mellett több fiatal is bemutatkozott az első csapatban. Az egykori diósgyőri, Takács Tamás góljára a DVTK első nyári igazolása, Lukács Dániel válaszolt, így alakult ki az 1-1-es végeredmény számolt be a DVTK.
 
Kolorcity-Kazincbarcika SC-Diósgyőri VTK 1-1 (1-0)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Újhelyi Tamás (Márkus Tamás, Márkus Péter)
KBSC 1. félidő: Megyeri I G. - Szemere, Szekszárdi, Ur, Süttő, Pálinkás - Székely D., Nagy J., Hleba T., Szabó I B. - Takács T. Vezetőedző: Varga Attila.
KBSC 2. félidő: Megyeri II G. - Szemere, Lippai T., Szekszárdi (Dvorschák, 62.), Süttő (Nagy Á., 62.), Pálinkás (Arday, 62.) - Kurdics, Sztankó, Nagy J., Rédling - Filkóházi.
DVTK 1 félidő: Branislav Danilović - Csirmaz István, Mrva Patrik, Szatmári Csaba, Benkő Péter - Oláh Bálint, Zsemlye Balázs (Illés Bálint, 25.), Bertus Lajos - Csatári Gergő, Eppel Márton, Korbély Kristóf. Vezetőedző: Dragan Vukmir.
DVTK 2 félidő: Póser Dániel - Farkas Dániel, Szűcs Kornél, Szatmári Csaba, Bárdos Bence - Holdampf Gergő, Bényei Ágoston,  Vajda Botond - Lukács Dániel, Szőke Adrián, Jurek Gábor.
Sárga lap: Rédling az 57. percben.
Gólszerző: Takács T. (1-0) a 38., Lukács D. (1-1) a 71. percben.
 
Az NB II-ben szereplő FC Ajka, az NB III-ban vitézkedő Balatonfüredet fogadták.
 
FC Ajka – Balatonfüred FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Szarka, Csizmadia illetve Róth
FC Ajka: Balogh – Fodor (Szabó B. 65′), Görgényi (Rózsás 73′), Tar (Jagodics 46′), Présinger (Szűcs 46′) – Kenderes (Tóth 46′), Vogyicska (Tajthy 46′) – Zsolnai (Doncsecz 53′)  – Molnár (Berzsenyi 46′), Szarka (Dragoner 46′), Sejben (Csizmadia 46′)  vezetőedző: Kis Károly
Balatonfüred FC: Erdélyi – Szalai, Pécseli, Lasz, Tóth, Ott – Farkas – Jakab, Bartha, Martzy – Szabó vezetőedző: Borgulya István csereként pályára léptek: Sevinger, Imre , Róth, Farkas, Leidl, Bene, Szabó, Siliga, Szabó G., Katona
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 17. 21:07

Köln-Vidi: erőfelmérő a javából

Michael Boris és Dárdai Palkó válaszolt.
2022. 08. 17. 19:08

FTC-Shamrock: megvan a siker kulcsa

Nagy lehetőség előtt az írek.
2022. 08. 17. 18:08

Vasas: örömhír a szurkolóknak a közönségkedvencről

Hivatalos bejelentés. 
2022. 08. 17. 17:32

Köln-Vidi: sörmeccsen ismerkedtek meg a vezetőedzők

Kiderült, miért kell vigyázni a Fehérvárral.
2022. 08. 17. 21:32

Megtalálta a helyes utat a DVTK, a viharsarokban vendégeskedett az MTK

Szomszédvárak csatája Baranyában.
2022. 08. 17. 19:37

Debütált a Szpari új edzője, négyet vágott a Győr

Eredmények, tabella.
2022. 08. 17. 20:15

Hetet rúgott az Iváncsa, háromgólos hátrányból fordított a Pénzügyőr

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 17. 12:50

Szoros csatát hozott az FTC és a Honvéd meccse

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 17. 16:24

Egy-egy kulcsember biztosan kihagyja a Vasas-Honvédot

Volt, ahol nem voltak biztonságban a játékvezetők.
2022. 08. 17. 15:14

Köln-Vidi: az aláírások

A reptéren és a hotelnél is.
2022. 08. 16. 17:36

2 milliós szegedi büntetés, új igazolás Siófokon - a szerdai program

Mindhárom dobogós idegenben játszik.
2022. 08. 15. 18:07

Nyíregyháza: edzőváltás - reakciók

Visszatér a kispadra a Vasast legyőző szakember.
2022. 08. 16. 18:02

Brutális bombagól után jön a hétközi forduló - videó, szerdai program

Öt hibátlan csapat maradt még.
2022. 08. 15. 18:53

Balatonfüred-Érd: kiütés - reakció

Osztálykülönbség volt a csapatok között.
2022. 08. 17. 15:08

FTC-Shamrock: ez a legfontosabb a Ferencvárostól - reakció

Csercseszov és Pászka meglátásai.
2022. 08. 17. 11:36

Bozsik József: remek jubileum

Százegyig meg sem állt.
2022. 08. 17. 10:47

FTC: Orosz Pál a bajnoki rivális sikeréért is szorít

Elárulta, mit vár a csapattól az írek ellen.
2022. 08. 17. 10:30

Köln-Vidi: a csapattal tartott a megsérült alapember

Útnak indultak a fehérváriak. 
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest10
2Kolorcity Kazincbarcika SC9
3PMFC8
4Gyirmót FC Győr7
5Soroksár SC7
6Szombathelyi Haladás7
7FC Ajka6
8Békéscsaba 1912 Előre6
9ETO FC Győr6
10DVTK6
11Szeged-Csanád Grosics Akadémia6
12BFC Siófok6
13Aqvital FC Csákvár6
14HR-Rent Kozármisleny4
15Tiszakécskei LC4
16Szentlőrinc4
17Nyíregyháza Spartacus FC3
18Credobus Mosonmagyaróvár3
19Dorogi FC3
20Budafoki MTE2
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!